Tófalviék Östersundban versenyeznek

A svédországi Östersundban a múlt vasárnapi, november 25-i vegyes váltóval elkezdődtek a 2012/13-as biatlon világkupa-sorozat küzdelmei. Az egyéni próbák első versenyszámaira azonban csak szerdán és csütörtökön kerül sor, és ezeken a versenyszámokon a csíkszeredai Tófalvi Éva és Szőcs Emőke, illetve a gyergyótekerőpataki Ferencz Réka is rajthoz áll.

Dobos László

2012. november 27., 19:442012. november 27., 19:44

2012. november 28., 19:432012. november 28., 19:43

 

A 2012–13-as világkupa-sorozat a már hagyományosnak számító 9+1 fordulós rendszerben zajlik, a +1 forduló a február 7. és 17. között műsorra tűzött világbajnokság, melynek házigazdája 2013-ban a csehországi Nové Mesto lesz. Új helyszínként a 2014-es téli olimpia helyszíne, Socsi került be a versenynaptárba, itt 2013. március 4-10. között lesznek sílövő vk-versenyek.

Márton Simont, a romániai női sílövő válogatott vezetőedzőjét Östersundban értük utol telefonon: \"A munkát elvégeztük, a felkészülés nagy része a tervek szerint történt, a lányok több hete sítalpon készülnek. Remélem, jó eredményeket érünk majd el. Célunk az, hogy az idény végén az országok közötti versenyen Románia a világ első 15 csapata között legyen, így a következő évadban négy sportolót indíthatunk majd egyéniben. Természetesen ebben az idényben az olimpiai kvalifikáció is feladat, ez remélem az egész csapatnak sikerül, és a váltóval is ott lehetünk majd 2014-ben Szocsiban\" – nyilatkozta a neves szakember.

Östersundban szerdán (november 28.) a férfiak 20 km-es versenyszámát, csütörtökön (november 29.) pedig a nők 15 km-es viadalát rendezik, mindkét próba romániai idő szerint 18.30-kor kezdődik, és az Eurosport élőben közvetíti. Romániai színekben Tófalvi Éva, Ferencz Réka, Luminiţa Pişcoran és Ştefan Gavrilă, magyar színekben pedig Szőcs Emőke lesz az indulók között.

A versenynaptár
2012. november 25-december 2.– Östersund (Svédország)
2012. december 7-9. – Hochfilzen (Ausztria)
2012. december 13-16. – Pokljuka (Szlovénia)
2013. január 3-6. – Oberhof (Németország)
2013. január 9-13. – Ruhpolding (Németország)
2013. január 17-20. – Antholz-Anterselva (Olaszország)
2013. február 7-17. – VB, Nové Mesto (Csehország)
2013. február 28-március 3. – Oslo-Holmenkollen (Norvégia)
2013. március 7-10. – Szocsi (Oroszország)
2013. március 14-17. – Hanty-Manszijszk (Oroszország)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei