György Szilárd belekóstolt az edzői munkába is

– Meddig vagy itthon?

– Június 15-étől szeptemberig, az olasz bajnokság kezdetéig vagyok itthon. Augusztusban elkezdem itthon a felkészülést, majd szeptemberben csatlakozom csapatomhoz.

– Jelenleg kinél játszol?

– Most a Róma melletti Pontinia csapatánál vagyok. Kis csapat, a negyedosztályba szerződtettek le, azzal a céllal, hogy felvigyem a csapatot a másodosztályba. Első évben megnyertük a negyedosztályt, most az a feladatunk, hogy a jövőben a harmadosztályt is sikerrel vegyük, a célkitűzés az, hogy a projekt végén első osztályú legyen a csapat. Jelenleg én vagyok a csapat főedzője, továbbá természetesen játékosként is szerepelek a bajnokságban. A Pontinia csapata mellett egy gyerekcsoportot, egy szellemileg sérült csapatot edzek, és van egy amatőr, illetve egy haladó csoportom is. Így naponta 6–8 órát vagyok a teremben.

– Ez azt jelenti, hogy hosszú távra tervezel Olaszországban?

– Igen, ez kb. kétéves projekt, de évente változik a szerződésem. Jelenleg újabb egy évre írtam alá.

– Olaszországban voltak nehézségeid a beilleszkedéssel?

– Szerencsém volt, mert amikor kikerültem Milánóba, egyik csapattársam és két edzőm is román volt, akiket már ismertem, ők tanítottak meg olaszul is. Hamar beilleszkedtem.

– Miért vállaltad az edző-játékos feladatot?

– Egyik ok az volt, hogy ki akarom próbálni magamat az edzői szakmában is, továbbá, amíg tudok, játszani is akarok. A másik ok az volt, hogy Dél-Olaszországban is akartam játszani, hiszen északon négy évet töltöttem. Olaszországban az első liga az egész országra kiterjed, a második ligában már kettőbe osztják, az északi rész Rómáig tart, Pisától lefele pedig a déli bajnokságot jelenti. Az alacsonyabb osztályok is ugyanígy vannak felosztva.

– Hogy érzed, el tudod érni a vezetőség által kitűzött célokat?

– Jó úton haladunk, egyre jobban fejlődünk. Nagyon megszerettem itt, családias a hangulat, jó kapcsolat alakult ki a csapattagokkal. Olaszországi tartózkodásom alatt itt érzem eddig a legjobban magamat. Közel van a tengerpart, Róma kb. 80 kilométerre van tőlünk. A barátnőm is kint van velem, együtt lakunk egy szép lakásban.

– Udvarhelyre milyen gyakran jársz vissza?

– Karácsonykor engednek haza, vagyis úgymond akkor tudok szabadságot kivenni, továbbá június közepétől a nyár végéig tartó szünetben. Jövőre csak júliusban tudok hazajönni, hiszen azok a gyerekek, akiket most edzek, elindulnak az országos bajnokságban, ami későn fog véget érni.

– Hogyan látod a székelyudvarhelyi asztalitenisz jelenlegi helyzetét?

– Bátyámnak, György Istvánnak (az Iskolás Sport Klub edzője – szerk. megj.) ahol tudok, segítek. Örülök, hogy István és Nagy Feri bácsi nagyon jó úton haladnak, sok és tehetséges fiatallal dolgoznak. Látszik rajtuk, hogy nagyon szeretnének szép eredményt elérni. Most nemrég kilencen meglátogattak Olaszországban, négy napot töltöttek el nálam. Amit ott mutattak, az csodálatos élmény volt nekik és nekem is, hiszen látszott, hogy nyerni jöttek, igazi székely gyermekek.

– A fiatalok több nagyszerű eredményt is elértek az elmúlt időben. Értesültél ezekről a sikerekről?

– Természetesen, bátyám gyakran beszámol eredményeikről. Ezúttal is gratulálok nekik, és egyben üzenem, hogy ne adják fel, folytassák, amíg lelkileg bírják, mert megéri.

– A román válogatottal most milyen a kapcsolatod?

– Most sajnos nincs időm a válogatottságra, mivel nemcsak játékos vagyok, hanem edző is, ami még jobban lefoglalja az időmet. Nem tudok hazajönni a felkészítőkre, az országos bajnokságra, így nem lehetek oszlopos tagja a válogatottnak. Ahhoz, hogy klubom elengedjen a válogatotthoz, előbb meg kell egyeznie a román szövetséggel, továbbá amíg távol vagyok, egy helyettest is kell szerezniük.

– Mennyire hiányzik neked Udvarhely?

– Élnék az öregek mondásával, hogy mindenütt jó, de a legjobb otthon. Minden vakációmat, szabadságomat itthon töltöm, nagyon hiányzik. De hét év távollét után azért legyőztem a honvágyat.

– Mekkora a különbség a román és az olasz asztalitenisz között?

– A válogatottat illetően úgy érzem, hogy a román erősebb, de a bajnokságok szempontjából az olaszok egyértelműen jobbak. Európában a legerősebb bajnokság a német, majd őket követi a francia és a spanyol, a negyedik-ötödik helyen pedig az olasz és a svéd bajnokság áll. Sok a külföldi, és a fizetések is magasabbak.

– Elképzelhető, hogy egyszer majd hazajössz, és játszani, esetleg edzeni fogsz?

– Nem tudom, ez még a jövő titka. Míg másnak hobbi, nekem az életem az asztalitenisz. Húsz éve ezt csinálom, ezentúl is ezt akarom csinálni. Azt, hogy hol, majd meglátjuk.