Pásztori költészet mai magyarul

– Úgy tudom, amikor az eclogák írásába fogott, az volt a szándéka, hogy Dsida Jenő nyomdokán fog haladni, aztán mégis letért erről az útról, és az idillikus hangnem helyett egy teljesen más hangot ütött meg. Költeményei nem elefántcsonttoronyban készültek, hanem életszagúak, valósághűek, tükröt tartanak, ugyanakkor sugárzik belőlük az „őszinte” humor és néhol az önirónia is. Miért mondott le a Dsida-féle „tündéri világról”?

– Eleinte tényleg úgy gondoltam, hogy Dsida Jenő Kóborló délutánja… nyomán fogok természetjárós verseket írni, aztán másképp alakultak a dolgok, annyira, hogy szegény Dsida még csak meg sem említődik a kötetben… Tudni kell, hogy egyik szerkesztőségbeli kollégám, Molnár Vilmos is ott bábáskodott a könyv születésénél, tudniillik félig-meddig viccesen folyton amiatt nyavalygott, hogy miért nem írok tájleíró költeményeket. „Tájleíró költemény” szerencsére sokféle van a magyar és a világirodalomban, egyik végletként talán Pilinszky János Zöld című, meghökkentő négysorosát idézhetném utolsó kötetéből, a Kráterből: „Elmerűl szemem, arcom, lelkem, / minden élőlény megmerűl / abban a feneketlen zöldben, / ami egy fa kívűl-belűl”. Szóval, ha ihletődni akartam, akkor volt, ahonnan. Hogy én mégis a theokritoszi-vergiliusi utat választottam, annak egyetlen valós, „életszagú” oka volt, éspedig az, hogy nagyobbik lövétei sógorom pásztorkodásra adta a fejét: néhány évvel ezelőtt egyik barátjával összevásároltak száz hektár földet, azóta szépen be is rendezkedtek a birtokon. Az eklogás történetnek tehát csak ennyi valóságalapja van, a többi a költői fantázia szüleménye, de 2005-2006-ban, amikor az eclogás kötet ötlete felmerült bennem, úgy éreztem, hogy ebben a formában tudom a legjobban megfogalmazni véleményemet a világról.

– Babits Mihály a Jónás könyvében fogalmazza meg, hogy a költő – akárcsak az említett bibliai szereplő – nem kerülheti el a küldetését. Hogy érzi, van-e a kortárs költőnek küldetése?

– A kortárs költőnek is ugyanaz a küldetése, mint 3000 évvel ezelőtt élt kartársának: saját lelkiismerete és legjobb tudása szerint dolgozni. Ha nem ezt teszi, az mindenképpen megalkuvásnak számít. Ebben persze benne van a „reszkír”, hogy nem olyan mű születik, amilyent a kortárs olvasók várnak, de ez nem is baj. Ha az idők során a költők kizárólag „kánon-követő” módon dolgoztak volna, még mindig homéroszi eposzokat írnánk. Nem tudom, hogy eklogás kötetem ebből a szempontból hová sorolható, ezt majd eldöntik az arra hivatottak, egyik ismerősömnek például – amikor elküldtem neki a kötetemet – csak annyi megjegyzése volt, hogy szép és nemes dolog a mai világban pásztori költészetet művelni, amit úgy is értelmezhetek, hogy talán valami egyebet vártak volna az olvasók a „mai világban”. Az én lelkiismeretem viszont tiszta: mint már említettem, úgy éreztem, hogy ebben a formában tudom elmondani véleményemet a mai világról, illetve korunk „új evangéliumáról”, a zöld ideológiáról. És a hexametert is ki akartam próbálni, illetve kíváncsi voltam, hogyan viselkedik a mai magyar nyelv ebben a témában és ebben a görögös versformában! Nem állt szándékomban felfedezni a „spanyolviaszt”, de a kötet írása közben mindegyre meglepődtem, mennyire hajlékony a mai magyar nyelv. Még káromkodni is kiválóan lehet mai magyar hexameterben! Lehet, hogy igaza volt Németh Lászlónak, amikor azt mondta, hogy a magyar költészetnek a Berzsenyi-féle, görögös utat kellett volna választania, és nem a Kazinczy-féle, németes-jambikus utat… Bár akkor a magyar költészet szegényebb lenne jó néhány gyönyörű jambikus verssel… No de nem akarom szakmai kérdésekkel untatni a Székelyhon.ro olvasóit, inkább arra kérem őket, hogy olvassák el a kötetet…

– Kötetét nagyon pozitívan fogadta a szakma, elismerésként Méhes György-nagydíjjal jutalmazták, ami Erdélyben talán a legfontosabb szakmai kitüntetésnek számít. Miként fogadta a hírt?

– Ha jól emlékszem, Kányádi Sándor bácsitól hallottam, hogy a díj mindig azé, akinek adják. Az már más kérdés, hogy megérdemeltem-e a díjat. Igazán nem udvariasságból mondom, de a 2011-es évben, hál’ istennek, számtalan szép és jó könyv jelent meg Erdélyben is – erről a Székelyhon.ro olvasói ugyancsak meggyőződhetnek, ha bemennek egy könyvesboltba. Nem hízelegni akarok, de talán nem is sejtik a Székelyhon.ro olvasói, mekkora szerepük van a könyvek (utó)életében! Hallgatóság nélkül Krisztus urunk Hegyi beszéde is elszállt volna a szélben…