Mekkorát üt az Edgár világa?

„A korábbi láthatatlan férfi most megmutatja magát” – jegyezte meg Murányi Dávid Botond előző, vándorkiállítására utalván, majd a Berecz Edgár utazó-írót szerepeltető fényképeknek szentelte figyelmét. „Hány arca lehet egy embernek? Hogyan élhet bennünk az ördög és az angyal egyszerre? Együtt nézzük Egdár világát, miközben a magunkéra gondolunk...” – tette hozzá Murányi. Megtudtuk, a közel egy évet felölelő munkafolyamat során számtalan beállításban rengeteg kép készült – „sok és mégis egy” –, melyek a beszélő mércéje szerint azért jók, mert „ütnek, mint a gyomorrúgás”.

A soron következő dr. Fried István a megnyitóhoz írt ünnepi beszédében Susan Sontag írónő szavait hívta segítségül: „(...) a világon minden a végből létezik, hogy könyv váljék belőle. Ma minden a végből létezik, hogy fénykép váljék belőle”. A professzor kifejtette, a képek nem zárt, lezárt alkotások, „(…) kinek-kinek jogában áll azt fűzni (gondolatban, szóban-írásban) a képekhez, ami benne-általa gondolatként, találgatásként, rejtvényfejtésként megfogalmazódik. S kinek-kinek a maga pillantásával válaszol a fénykép, ki-ki a képben önmagát (is) megtekinti, azt és úgy, ahogy világába, élettervébe beleillik, beleilleszthető”. A számtalan öltözetben, élethelyzetben megmutatkozó alakon, emberen mennyire változtat a ruha – szólt a kérdés –, netalán az ember változtat a ruhán?

A Portré Kávézó falain függő képekből válogatott tárlat csupán reprezentatív mintája annak a jóval több fényképet számláló alkotói munkának, melyet Dávid Botond elvégzett. „Dávid Botond prózát írt fénnyel, mivel észreveszi a nagybetűs TERET” – summázott Murányi.

A tárlatmegnyitót a szimmetria jegyében dr. Fried István újabb idézettel zárta: „(A fényképész) az adott világ varázsainak mérnöke, megszerkeszti magában, mint ti majd odakint, a harmóniát”.