Emlékestet tartottak Csomafalván Borsos Miklós tiszteletére

„Gyökerek, tövek feszülnek a mélyben, s a mélyből szívják a nedveket, miként az ember is a múlt mélyéből és a jelenben felülről, a fényből kapja azt, amiből a jelent alakítja, valósítja meg” – köszöntötte Borsos Géza az 1906-ban Nagyszebenben született Borsos Miklós szobrászművész egy gondolatával az emlékezőket.

A szobrász szellemiségének fenntartásában, hagyatékának ápolásában nagy szerepet játszott a nemrég elhunyt Fertőszögi Erzsébet, rá egy perces néma csenddel emlékeztek a jelenlévők. „Borsos Miklós úgy vált a magyar és egyetemes művészet nagy alakjává, hogy mindvégig megőrizte csomafalvi, székely gyökereit, amelyből származik, ahogyan  azt az  életrajzi kötetében is megfogalmazta” – hangzott el a Borsos Miklós szobrászra emlékező évfordulós ünnepségsorozat hatodik állomásán, Csomafalván.

A művész ifjúkorát Győrben töltötte, mint festő, itt mutatkozott be elsőként egy kiállításon. Oktatott, de mellette mindvégig cselekvő egyénisége maradt a művészeti életnek. 1966-ban a velencei Bienálén képviselte szobraival, domborításaival a magyar művészetet. Több száz könyvet illusztrált rézkarcaival, rajzaival. Rendre megkapta a művészeti díjakat, köztük a Munkácsy-díjat, Kossuth-díjat és a Kiváló Művész elismerést, illetve halála után Magyar Örökség Díjat is. 

Az alapítvány a névadójának emléke előtt az egyik leghűségesebb tanítványának, Győrfi Lajos szobrászművésznek kiállításával is tisztelgett. A szobrászt Prokai Gábor művészettörténész méltatta és nyitotta meg a tárlatot. „A Győrfi Lajos életéből válogatott kamarakiállítás tisztelgés a 110 éve született Borsos Miklós előtt, a mester előtt” – mondta.

„1960-ban Karcagon született, a város Kunlapos határrészének tanyájáról indult a negyedik, legkisebb gyermekként. A pusztai tanyáról messze iramodó vágyak, képzeletének szárnyalása ösztönözték, vitték távolra. A karcagi végtelennek látszó határban nem csak a meghódítandó horizont távoli, de az álmok is végtelenül szabadon születnek és határtalanok. Minden messze van, a szabadság érzését is itt lehet igazán megtanulni, ló hátán száguldva birtokba venni. Aki ezt megszerezte, az ismeri a végtelen meghódításának sarkalló kíváncsiságát, s már nem felkészületlen, ha innen elkerül. A szabadságot művészetté változtatni képzeletet kíván, kifejezéséhez tehetség, bátorság, szenvedély, munkaszeretet és bírás kell” – hangzott el.

A kiállító 1981-1985 között volt Borsos Miklós tanítványa. „Gondolkodását a művészetről meghatározóan Borsos Miklós mediterrán szellemisége, nyitottsága, humanizmusa alakította. A mester a saját művészetével, alkotásain keresztül is tanította Győrfi Lajost, a mestert” – hangozott el. „Hitet tesz a figurális, realista ábrázolás mellett, és váltja valóra saját alkotói gyakorlatában, mint elsődleges kifejezési mód. S ez azért lehet így, mert számára a szoborkészítés nem magánügy, nem mindenáron való modernkedési törekvés, múló divatok követése. Nála művészeti programmá válik a művészeti hagyományok tisztelete, abból is a természetelvűség az inspiráló. Programjának másik tartóoszlopa történelmi, nemzeti hagyományaink tisztelete, és annak történelmi személyiségeinkkel testet öltött, róluk készült szobrok általi felmutatása. Elkötelezetten, felelősséggel és kvalitásosan szolgálni az emlékállítást, a közösségi tiszteletadás szándékát, ez vezeti alkotói munkáját, összekapcsolva a múltat a mával, személyessé, szellemi, példaadó erőtérré téve az ideát” – mondta Prokai Gábor.

„Egy 22 éves fiatalember találkozott az akkor 76 éves Borsos Miklóssal, egy fantasztikus emberrel, egy mesterrel, akiről tudtuk, hogy egy nagyon nagy szobrász, akkora már bejárta a világot. Élete nagy alkotásait megcsinálta, ismertük a munkáit, szerettük. A mai mestereknek, akik tanítanak, nincsenek munkáik, tanítanak a főiskolán, de a gyerekek nem látják az alkotásaikat. A mester, amikor nekünk mondott valamit, egyrészt igazolta a saját művészetével azt, másrészt úgy tanított, hogy feladatot adott a tanítványainak. Rengeteget tanultunk tőle, hatalmas élmény volt vele lenne. Miklós bácsit tegeztük, és teljesen közvetlen kapcsolatunk volt vele. Bármi rosszat is tettünk, mert ugye, ebben a korban az ember követ el csínytevéseket, rá mindig számíthattunk” – emlékezett Győrfi Lajos mesterére.  

A kiállításon Prokai Gábor idézte Borsos Miklós szavait tanítványáról: „Győrfi Lajos tanítványom volt és a szép eredményei azt mutatják, hogy marad is, abban a szép és nemes értelemben, ami egy fiatal tehetséget a mester szelleméhez köt. Győrfit nem kellett semmire sem tanítanom a szó iskolás, akadémikus értelmében”. Győrfi Lajos művészete a Magyar Örökség része, akár a mesteréé.

Az emlékezésen Borsos Géza segítőinek is köszönte a támogatás, illetve kis figyelmességgel hálálta meg a vendégeknek, hogy még közelebb hozták Borsos Miklós munkásságát a csomafalviakhoz. Csata Levente citerajátéka tette ünnepélyesebbé az emlékezést. Győrfi Lajos szobrászművész kiállítása még két hónapon át megtekinthető a Borsos Miklós Emlékházban.