Csempészáru – bemutatták Szakács István Péter nyolcadik kötetét

A könyvbemutató házigazdája Lőrincz György író volt, az eseményre eljött továbbá Hajdú Áron, a Bookart tulajdonosa és vezetője is. Lőrincz György büszkén osztotta meg a jelenlevőkkel, hogy Szakács István az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) felfedezettje, első szövege az ő pályázatukon nyert. A Csempészáru a szerző nyolcadik kötete, illusztrált könyv.

„Azt tapasztaltam, hogy ez a Csempészáru színes, az álom és valóság, a lét és a nemlét határán lebegő történetek tárháza” – mondta Lőrincz György. Történeteiben kérdéseket fogalmaz meg az élet értelméről, döntéshelyzeteket, választási lehetőségek következményeit ábrázolja. Például hogy mivel járna az életfogytiglan tartó boldogság, a mindentudás, vagy ha tényleg betérne hozzánk a Megváltó, vagy hogy mit tesz a hatalom az emberrel. Bevezetésként A boldogság elixírje című szövegből olvasott fel Lőrincz, majd a könyv műfajáról faggatta a szerzőt.

„Sokat gondolkoztam azon, hogy mi legyen az, ami műfajilag összefogja a kötet szövegeit. Apokrifok, ez szerepel a könyv belső borítóján is, ez egy görög szó, ami annyit jelent, hogy titkos vagy tilos” – mesélte Szakács István. Ha titkos, akkor a beavatottaknak szól, és mindenki lehet beavatott, mert ezek a történetek olyanok, amiről valamilyen formában mindenki hallott – tette hozzá. Ha pedig tiltott, akkor azért lehet érdekes, mert a „tiltott gyümölcs jobb, mint amit az üzletben génmódosítva lehet találni”.

Meseváltozatokkal, bibliai és Szindbád-történetekkel találkozhat az olvasó, azonosíthatunk benne helyszíneket, de ismerősek lehetnek a cselekmények is. Az is kiderült, hogy a szerző kedvenc témája az utazás, de ezek huszonegyedik századi mesék, melyekben az ezeregyéjszaka világa mellett Krúdy Gyuláé is tetten érhető.

A szövegek logikai láncra épülnek, amit többszöri olvasással lehet felfejteni – állapította meg Lőrincz. Majd a szerzőt faggatta az elbeszélői hangokról és a szövegek témaválasztásáról. Az epika előnye, hogy több elbeszélője is lehet, több szereplő, állapot, világnézet. Az egyes szám első személyű elbeszélő a legravaszabb, hiszen annak ellenére, hogy fikció, mégis a leghitelesebbé válik azáltal, hogy az olvasó különböző szerepekbe helyezkedhet.

A szerzőnek nagyon fontos volt, hogy párbeszéd alakuljon ki, hiszen több történetet már ismerhettek a jelenlévők. Azon a kérdésen mégis megdöbbent, hogy miért is ír, megállapítva, hogy ez egy valóban bonyolult kérdés. Röviden csak annyit válaszolt: „mert szerintem szeretek írni”.