A székelyföldi faipar „önéletrajza”

Kozma Mária, a kiadó főszerkesztője az önéletírás fontosságáról beszélt, szerinte ez a legegyszerűbb és legpontosabb módja a tapasztalatok átadásának. Szükségünk van egy olyan ember meglátásaira, mint a szerző, hisz 37 életévét szentelte a faiparnak.

Pataki Imre, a kötet méltatója szerint a könyv címe jól tükrözi László Gábor életének kettősségét: a nagycsaládi élet és a szakma fontosságát. Életét a család és a szülőföld iránti szeretet jellemezte. Tamási Áron mottóját magénak vallva: „Azért vagyunk ezen a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”, a könyv szerzője mindent megtett, hogy szaktudását az otthonteremtésben tudja kamatoztatni. A könyv első része, mely a szerző életútjáról szól, szubjektív, a második, amelyben a faiparról ír, éppen ellenkezőleg, minden szubjektivitástól mentes. Tanulsága, hogy egyedül sohasem lehet érvényesülni „az önérdeket mindig a közösségével kell egybehangolni” – hangsúlyozta Pataki.

A szerző is felszólalt, kiemelte, hogy mikor nekifogott emlékeit megörökíteni, nem gondolt arra, hogy könyvet ír, de Pál Antal Sándor történész, levéltáros ösztönzésére és tanácsára végül is komolyan összeszedte gondolatait, tapasztalatait. László Gábor szerint minden embert a cselekedetei és nem a szavai alapján kell megítélni. Részleteket mesélt arról, hogy miképpen sikerült az ország talán legelmaradottabb két megyéjében faipart teremteni. Szerinte a fát sohasem szabad nyersanyagként külföldre szállítani, fel kell dolgozni minden részét, és minden fiatalnak munkát kell adni. Hozzátette, hogy például ők a fenyőrönkökről letakarított fakérget – amit manapság a helyszínen hagynak megrothadni – megszárították, megőrölték és így elsőrangú talajkiegészítő anyaghoz jutottak, melyet előszeretettel használtak fel a kertészetek. Tanácsolta, hogy jelenleg a közbirtokosságokat kellene összefogni és erős bútoripart létesíteni, hogy feldolgozott formában értékesítsék a fát, hisz csak így térül meg teljes mértékben az értéke.