A kincses Kodáros rejteget még titkokat
A Felsősófalva szívét képező templom és a Szorostető között – mintegy a hajdani sóutat őrizve – magasodik a legendáktól övezett domb – leghíresebb helye a falunak. Évszázadok óta legendák sokasága veszi körül, melyeket a minden korszakbeli történések tovább gyarapítanak. Kodáros korábbi és legújabb „kincséről”, a rováskő-leletről Szász Tibor András református lelkészt, rováskutatót kérdeztük.
– Orbán Balázs úgy vélte, hogy római őrtorony lehetett a tetején, és bár ennek semmi későbbi nyoma, bizonyítéka nem került elő, a hely e tudósítás következtében régészeti lelőhelyként van nyilvántartva. A tévedés gyökerét az idén, 2010 tavaszán végzett nagytakarítási, bokorirtási munkálatok után sikerült megtalálni, amikor a meredek déli oldalán egy hajdani kőbánya nyomait azonosíthattam. Innen termelték ki a régi templom alapanyagait. Örömmel ismertem fel az 1260–ban készült keresztelőmedence anyagának, valamint a régi templom faragott köveinek lelőhelyét. Nem véletlen, hogy a hely emberemlékezet óta az egyház tulajdona – ezek alapján legalább nyolcszáz éve. A habarcsra emlékeztető vulkáni konglomerátumból kiálló vagy kimozgatott vulkáni bombák sokaságát nézték egy elbontott római kori építmény maradványának.
Mi a helyzet a híres és keresett barlangbejárattal?A 19. században egy skót kincskereső fúratott a domb meredek, sziklás oldalába egy táró-folyosót, így próbálta megtalálni a bejáratot ahhoz a legendás barlanghoz, melyben – a helyi hagyomány szerint – Dáriusz király rejtette mérhetetlen vagyonát. Nagyon komoly helybeli emberek összecsengő véleménye szerint egy keskeny kürtő még a huszadik század közepéig létezett, melyet a sok kíváncsiságból beledobált faág, nagyobb méretű kő eltömött. Ez volt a mindenkori legendák fő mozgatója, az alatta levő markáns, jellegzetes sziklával, melyet a barlang bejáratának homlokkövének tartottak.
Közös expedícióSzekeres Lajos bányamester, Parajd „tudós embere” – a szó régi, hagyományos értelmében. Fiatal kora óta, évtizedeken keresztül fáradhatatlanul gyűjti, keresi a múlt nyomait, menti, óvja a leleteket, figyelmét nem kerüli el egyetlen régi tárgy, technika, jel, kusza és elmosódó emlék sem.
Az utóbbi években minden tavasszal és ősszel, amikor a zöld növényzet takarásából nagyjából kikerülnek a kövek, együtt járjuk azokat a helyeket, ahol a távoli múlt nyomait megtalálhatjuk. Közös expedícióinkat már kísérte siker.
Az idén, 2010. április 13-án kihasználva a száraz talajviszonyokat, felszíni kőkeresést végeztünk a domb déli oldalán. Páratlan alkalom volt ez, hiszen hosszú évtizedek után először szabadult fel a hely a vadrózsabokrok és akácfák gyilkos, tüskés szövevényéből. A kodárosi régi temető besüppedt hantjai mind láthatóvá váltak, valamint a déli oldal egy része is.
Rováskő-lelet
Efölött, a lapos tetőhöz közel, ahol két hajdani szántott teraszos földcsík találkozik, mintegy elválasztó kőként, áll a földbe süppedve az általunk talált rováskő. Az arasznyinál alig hosszabb-szélesebb felületen jól kivehető, mélyített vésetű jelek vannak: Balról jobbra olvasva a székely rovásábécé R, SZ, S betűi. Először – természetesen, a helyes irányban - jobbról balra próbáltam elolvasni. Ebben az irányban, az S, SZ, R felállás sem értelmetlen. Tudni kell, hogy régi, vésett faragott szövegekben nem mindig írták ki a magánhangzókat, különösen, ha a szó értelme egyértelműen kiolvasható, természetszerűen kikövetkeztethető volt. A feloldás tehát első olvasatnál RÉSZES, de visszafelé olvasva, magánhangzóval pótolva a SÓSZER szót kapjuk. Ez utóbbi bár nem ismert, mint élő helynév, a közvetlen környezetben szóösszetételekben nagyon gyakran szerepel: Alsó-Szer, Felső-Szer, Szertő-tető.
Feldereng az egységes kép
A talált kő különleges értékét az adja, hogy egyértelműen olvasható, értelmezhető, és az esetleges jelentések funkcionálisak, azaz valamilyen „közhasznú” feladatot látnak: jelöli egy föld birtokviszonyát vagy másik esetben egy határ rész szélét. Bár ilyen kisméretű kő esetén az esetleges csákány vagy ekenyomok véletlenszerű összeállása „írássá” kevéssé valószínű, mégis teljes bizonyosságot csak a lelet alapos bevizsgálása után nyerhetünk. Egy- és két magányos rovásjel önmagában nem bizonyít semmit, de a már ismert kövekkel, és az utóbbi években a szűk környezetben fellelt darabokkal együtt egységes kép kezd körvonalazódni. Nem egyházi-kollégiumi vonalon öröklődött írásbeliségből származik, és ez nagyon fontos – vallja Szász Tibor András rováskutató. – Ugyanakkor megerősíti: az eddig ismert és az újabb leletek összképe alapján a békástanyai határkő és a felsősófalvi templomkapu illesztőjegyei már nem tekinthetőek szórványos, véletlenszerű előfordulásoknak. Felerősíti a régebbről ismert firtosi és becseki kövek üzenetértékét is.
Udvarhelyszéki eleink jóval a rovásírás állítólagos betiltása után, ismerték és használták a hagyományos székely-magyar jegyeinket munkájukban, mindennapjaikban.
