A huszonöt éves Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes újabb fotókiállítással ünnepli negyedszázados fennállását. Ádám Gyula fotóiból hétfőn este nyílt szabadtéri kiállítás Csíkszeredában.
Kisvárdáról díjjal tért haza Máthé Annamária, a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház színművésze.
Három marosvásárhelyi művészt is díjaztak a június 19–27. között megszervezett Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, ahol a Kárpát-medence magyar társulatainak legjobb előadásait mutatták be.
Csaknem egy hónap alatt 1400 látogatója volt Marosvásárhelyen a Kontraszt-kiállításnak, amelyet tíz középiskola tanulói néztek végig, illetve a marosvásárhelyi börtön fogvatartottai közül is négy csoport tekintett meg.
Neve nemcsak a kisgyermekes családokban ismerős, a kamaszok közül is sokan kedvencüknek tartják a számos kalandregény szerzőjét: elég, ha csak a Hisztimesékre, a Maszat könyvekre vagy a Ruminire hivatkozunk.
Textilművészeti alkotások, bronzplakettek, rézdomborművek, kis szobrok láthatók a marosvásárhelyi Bernády Házban, Hunyadi Mária textilművész és Hunyadi László szobrász alkotásai.
Noha borús volt az égbolt, és időnként az eső is eleredt, mégsem volt hiány látogatókból a Múzeumok Éjszakáján. A szervező székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum színes programjain idén mintegy nyolcszázan vettek részt.
A székely identitástudat erősítése érdekében, ám a nemzetközi színterekre való kilépésre is alapozva szervezik meg a II. Székelyföldi Fotóbiennálét idén, amely műhelymunkákon való részvételt is biztosít.
Marosvásárhelyről tizenhét képzőművész állította ki munkáit a Marosvásárhelyen 19. alkalommal megrendezett Ariadné textilművészeti kiállításon.
Előadások, kiállításmegnyitók és vetítések lesznek szombaton, június 20-án a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban az idei Múzeumok Éjszakája alkalmából.
Hitelességre van szüksége a közönségnek – véli Orendi István, aki tavaly április óta tölti be az Udvarhely Néptáncműhely menedzseri posztját. Noha számos kihívással találkozott, az intézményvezető úgy értékeli, sikeres évadot zártak.

Az első kontumáci hitbeli lépésektől a 20. századi nagytemplomig ívelő történetben a közösség erejéről és Székelyföld keleti határának lelki örökségéről mesél Salamon József gyimesbükki plébános.
A nyár első felében még látogatható a marosvásárhelyi Teleki Téka ideiglenes kiállítótermében a Marosvásárhely és a háború írásban és képben 1914-1918 című kiállítás, amelyet Bányai Réka könyvtáros szervezett Berekméri Róbert hadtörténésszel.
Számos program közül válogathatnak a látogatók a Múzeumok Éjszakája gyergyói rendezvényén – a Tarisznyás Márton Múzeum június 20-án nyílt kapukkal várja az érdeklődőket.
„Egy korty könyv” volt az idei, immár ötödik alkalommal megszervezett kolozsvári Ünnepi Könyvhét mottója. A lassan iskolás korú könyvhét azonban még magán viseli a felcseperedő fesztivál esetlegességeit: egyelőre nem rendelkezik állandó helyszínnel.
Noha kisebb költségvetéssel dolgozott, mint az elmúlt években, mégis sikeres évadot zárt a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház – értékelt Nagy Pál igazgató és Csurulya Csongor művészeti vezető.
Négy díjat kapott a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a 15. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait a tíznapos fesztivált záró szombati gálaesten adták át.
Főként ex libriseket mutat be az a kiállítás, amely a csíkszeredai Pál Galériában nyílt szerdán. A háromszéki Plugor Sándor (1940-1999) ezen kisméretű alkotásai most láthatók először kiállítótérben.
Három kategóriában díjazták a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának produkcióját, A nyugalom című előadást az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztivál díjátadó ünnepségén Sepsiszentgyörgyön.