Berg Judit: Amikor a hős visszaszól a szerzőnek

Neve nemcsak a kisgyermekes családokban ismerős, a kamaszok közül is sokan kedvencüknek tartják a számos kalandregény szerzőjét: elég, ha csak a Hisztimesékre, a Maszat könyvekre vagy a Ruminire hivatkozunk. Berg Judittal meséről, írásról, gyerekirodalomról, gyerekolvasókról beszélgettünk.

2015. június 24., 12:382015. június 24., 12:38

– Milyen egy jó mese? Van rá recept? Mit tart Berg Judit jó mesének?

– Biztos receptet nem tudok, csak a saját, jól bevált „trükkjeimet” tudom elmondani. Nagyon komolyan kell venni a mesét, a meseírást. Nem lehet azzal elintézni, hogy ez csak gyerekeknek szól. A mese „a” gyerekeknek szól, akik a legfontosabbak, hiszen ők lesznek a jövő felnőttjei, a jövendőbéli olvasók. Nagyon komolyan kell venni őket, a meseírást pedig szívvel-lélekkel kell csinálni. Én mindig magam elé képzelem az adott korosztályt, akinek írok, és hát hál’Istennek a saját gyermekeim révén látom, melyik korosztálynak mi izgalmas, mi érdekes, milyen fordulatok kötik le, mi foglalkoztatja őket.

– Berg Judit mesei világa valahol a hétköznapi mesék és a klasszikus értelemben vet varázsmesék köztes területén található. Hogyan kerülnek egymás mellé a különféle mesei elemek?

– Részben ösztönösen épül ez a világ. Van egy olyan szerencsés tulajdonságom, hogy érzem, mikor jó valami, vagy mikor nem, és ezt nem tudom egészen pontosan megmondani. Talán úgy tudnám legjobban elmagyarázni, hogy elkezdek egy történetet kitalálni , építgetni, eljátszom bizonyos eseményekkel, újragondolom, mi lenne ha így lenne, vagy úgy lenne, rakosgatom a mozaikokat egymás mellé. Mindig van egy pillanat, amikor ezt a történetet már nem én találtam ki, ez a történet van, alanyi jogon, létezik, merthogy megtörtént, én már csak a krónikása vagyok. Erős pedagógiai hajlam is van bennem, hiszen tanár is volnék, arra irányuló törekvés, hogy bemutassam a világot, megmutassam, hogyan élünk. Óhatatlanul közvetíteni szeretném a markáns világlátásomat, de nem azért, mert nagy tanító vagyok, hanem mert jónak és biztonságosnak tartom a világot, amelyben én hiszek, és szívesen közvetítem, mert kapaszkodót ad a gyerekeknek.

– Köztudott, hogy kicsit az anyává válás tette íróvá, némi túlzással gyermekeinek köszönheti, hogy rejtett tehetsége és szenvedélyes mesélőkedve kibontakozott. Ha felnőnek a gyermekei, lezárul ez a korszak? Milyen tervei vannak az azt követő időre?

– A gyermekeimmel együtt nőnek és változnak a terveim. Az írást nem szándékozom abbahagyni. Mostanság a színdarabok érdekelnek, ebben is szeretném kipróbálni magam. Természetesen közben tovább dolgozom a következő Rumini-köteten, ezzel szeretném lezárni ezt a sorozatot. Bár lehet, hogy ezt így, önkényesen mégsem jelenthetem ki, mert nem tudom mikor, minek hatására lesz majd újabb folytatás.

 Fám Erika

A teljes interjú az Erdélyi Napló június 25-én megjelenő 25. lapszámában olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei