Vonallal elért expresszív hatások

A Pál Galéria működtetői fontosnak tartják, hogy időnként olyan alkotók munkáit is bemutassák, akik meghatározói voltak az erdélyi képzőművészetnek. Ilyen volt a Barcsay Jenő és a Nagy Pál alkotásaiból válogatott kiállítás és ilyen a jelenlegi, Plugor Sándor kisgrafikáit bemutató tárlat, amelyet július 29-ig lehet megtekinteni.

„Elrendezésében is próbáltuk minél közelebb hozni a látogatókhoz ezeket az alkotásokat. Érdemes elég közelről körbejárni őket, hiszen jó néhány első levonaton vagy mesterpéldányon látjuk Plugor Sándor utolsó simításait, javításait, ami egyrészt jelzi azt, hogy mekkora alázattal volt az iránt, hogy a keze közül milyen alkotások kerülnek ki, másrészt azt, hogy milyen gondossággal figyelt az alkotás teljes folyamatára, a tollrajztól egészen a nyomdai levonatig” – mondta el Szőcs Barna, a galéria sajtóreferense.

Székedi Ferenc műkritikus a kiállítás megnyitóján rámutatott, hogy a kisgrafikának, bár első pillantásra úgy tűnhet, hogy az alkotás méreteire utal a megnevezés, korántsem a méret a legfontosabb jellemzője. A műfajt leginkább a téma határozza meg. Ezek a grafikák ugyanis célszemélyekhez, eseményekhez és céltárgyakhoz kapcsolódnak, létrehozójuk figyelembe veszi a tulajdonos foglalkozását, érdeklődési körét, az események és tárgyak jellegét. A kisgrafikák két nagy csoportra oszthatók: alkalmi grafikák és ex librisek.  

„A kökösi származású, marosvásárhelyi művészeti középiskolát és kolozsvári képzőművészeti főiskolát elvégzett, kiváló rajztudású és az európai áramlatokra nyitott Plugor Sándor (1940-1999), a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceum névadója az igen sajátos hangulatú, nagy átütő erejű irodalmi illusztrációinak és a helyi fogantatást fel nem adó, egyetemes megfogalmazásokban gazdag rajzainak, grafikáinak természetes kísérőjeként jutott el az ex librishez, és amint a kiállítás is bizonyítja, a műfajban is egyedit és maradandót alkotott. Az alkotóereje teljében elhunyt Plugor Sándor a képzőművészet szülőeszközével, a vonallal képes olyan sokatmondó, az ex libris címzettjére is mindig  tömören és ötletesen utaló, expresszív hatásokat elérni, amelyek több évtizeddel a művek keletkezése után is igazi műélvezetet jelentenek a tárlatnézőnek, ugyanakkor kötelezik arra is: nézzen egy kissé utána a könyvjegyeken található neveknek. És ha így tesz, akkor nagy meglepetésben lesz része: a Plugor ex librisek nyomán felbukkan előtte a rendszerváltás előtti Erdélynek az a szellemi-művelődési elitje, amely akkor is romániai magyar kultúrtörténetet írt, amikor leginkább szerették volna présben tartani” – hangsúlyozta Székedi.

Szőcs Plugor Sándort idézte, aki egy hetvenes években készült interjúban azt mondta, ő úgy nőtt fel, hogy tízéves korára minden a helyére került benne és a világban. „Az itt kiállított, még nem látott alkotásai tanúskodnak arról, hogy nagy tudással dolgozott, tollrajzain át az egyszerű vonalakkal képes volt olyan fiókvilágot teremteni, amely a rá jellemző ikonikus korpuszok, lények és sorsképek sorát adták a világnak. Az itt látható gyűjtemény egy olyan világ, amely mindenkinek képes adni, mégpedig maradandót, nem csak az ex librisek címzettjeinek. Ugyanakkor felszólít ma is arra, hogy kerüljenek a helyükre a dolgok a világunkban, mi pedig kerüljünk a helyünkre a világban” – fogalmazott Szőcs Barna.