Ringató gondoskodás

Kisfiuknak készítették az elsőt ezelőtt három és fél évvel, azóta több mint ezer kisgyerekes családban örvendenek hasznosságának. A csíkszeredai házaspár a kisbabák számára egy nagyon szórakoztató és egyben hatékony fejlesztő eszközt gyárt: hintát.

Péter Beáta

2013. január 31., 16:202013. január 31., 16:20

2013. január 31., 19:202013. január 31., 19:20

„Nagyobbik fiunk, Andor nagyon görcsös volt, állandóan hordozni kellett, és kerestük, hogy mi tudná felváltani a hopocálást” – emlékezik vissza Szentes Gyöngyike. „Sok mindent kipróbáltunk, a bölcsőtől kezdve az elektromos hintáig. Az utóbbi jó is lett volna, de fogyott ki az elem, borult fel, nem volt hely a lakásban stb. És akkor jött az ötlet, hogy készítsünk mi magunk egy olyat, amit egész pici kortól lehet használni jó sokáig, és ami teljesen biztonságos. Így döntöttünk az ilyen típusú hinta mellett, amit aztán próbáltunk a gyermekünk és a mi elképzelésünk után alakítani. Úgy fél év alatt alakult ki a végső formája. Aztán, ahogy meglett az Andoré, jött a barátnőm, hogy kellene egy ilyen a leányának is, na de a kislánya babájának is kellene valami, és belekerült a kicsi párna. Mindenképp úgy próbáltuk kialakítani, hogy kényelmes és biztonságos legyen a kisgyereknek.”

A Szentes házaspár elmondta, nem vállalkozásként indult a „hintagyártás”, de egyre többen kezdték igényelni. „Barátok jöttek, ismerősök, meglátták, kipróbálták, és egyre többen kérték, hogy készítsünk nekik is. Elértünk egy olyan pontra, amikor már lépni kellett, így született meg a cégünk, hintáink neve pedig Beto lett” – mesélte Szentes László.

A terméket levédették és biztonság szempontjából bevizsgáltatták. Ma már nemcsak Csíkból és környékéről, hanem több európai országból is érkeznek megrendelések.

Kérdésünkre, hogy miért is jó a kisgyerekeknek ez a fajta hinta, elsősorban a biztonságot és a baba kényelmét említették. Ugyanakkor az anyuka számára is nagy segítség lehet olyan esetben, ha magára kell hagyja pár percre a babát. „Egész pici kortól beleteheti a gyerekét a szülő. Nagyon sokan használják játékként, de egész kicsi korban főleg altatási eszközként. Nagyon jó a görcsös babák számára, mivel átveszi tőlünk az állandó ringatás szerepét. Egészséges a gyereknek. Az egy pontban való felfüggesztésnek köszönhetően a hinta minden irányba mozgatható, az opcionálisan beszerelhető rugó a függőleges mozgást biztosítja. Ez a minden irányú mozgás fejleszti a gyermekek egyensúlyérzékét és idegrendszerét. Nagyobb korában le lehet engedni annyira, hogy a gyermek ki-be tud mászni a hintába” – sorolta az előnyeit Szentesné.

A visszajelzések alapján a gyerekek szívesen használják, a felnőttek meg egyre többen igénylik közös élményszerzés céljából. Nevetve mesélték, hogy a szülők, főleg az apukák gyakran rákérdeznek, hogy nagyobb verziót mikor készítenek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés