„Ezekben az ékszerekben benne van a szívem, lelkem. Biztos, hogy más is így van ezzel, de mivel nekem ez egy terápia volt, kicsivel többet adott és többet is kaptam. Komoly egészségügyi problémáim voltak, sokszor megműtöttek, a lábadozás hosszú időt vett fel, amikor pedig magatehetetlenül fekszik az ember az ágyban, és arra vár, hogy megszűnjön a fájdalom, valamit ki kell találjon, hogy túljusson ezen az állapoton. Azon gondolkodtam, mihez is kezdhetnék, valami olyasmit akartam, amit ebben az állapotban az ágyban is lehet művelni. Így jutottam el a gyöngyfűzéshez, ami megtetszett, de egyébként semmit sem tudtam róla” – meséli a fiatalasszony.

Első lépésben szakkönyveket szerzett be, innen tanulta meg az alapokat, és mint mosolyogva megjegyzi, addig-addig lapozgatta a könyveket, hogy egyre kevesebb ideje maradt a saját problémáira gondolni. „Próbálgattam a technikákat, és azt vettem észre, hogy nem érzem a fájdalmat, egyre kevésbé tűnt fel, hogy helyhez vagyok kötve. Szárnyakat adott. Nem volt időm foglalkozni magammal, annyira meg akartam tanulni a gyöngyfűzést, hogy elszállt minden fájdalom, bánat és szomorúság” – idézi fel Veronika.

A fiatalasszony idővel a gyöngyfűző tanfolyamokat is tartó Berényi Zsófiával is kapcsolatba került, akitől sokat tanult, technikákat sajátított el. „Megismerkedtem a modern és a hagyományos gyöngyfűzéssel, technikákkal, színekkel, formákkal. Megismertem ezerféle gyöngyöt, ásványokat, kristályokat, és ez egyre jobban felcsigázta az érdeklődésemet. Hatalmas lendületet kaptam. Mindennek már tizenegy éve” – fűzi hozzá.

Veronika egy ideje néha egy-egy kézműves vásárban is megmutatja gyöngyékszereit, minden lehetőséget kihasznál, hogy tanulhasson, fűzhessen. Magyarországon például Decsi-Kiss Marcsi gyöngyfűző népi iparművésztől tanulta meg a hagyományos sárközi gyöngygallér fűzését. „A népi gyöngygallérnak is megvan a szépsége, csodálom a kész darabokat, viszont kötöttek a szabályok, a forma, a színvilág. Nekem szükségem van arra, hogy szabadjára engedjem a fantáziámat\". Érdekességként említi: egy alkalommal Bulgáriában is részt vett egy gyöngyfűző találkozón, és ott szembesült azzal, hogy a bolgár gyöngyékszerek menyire színesek, az ottani gyöngyfűzők sok harsány színt használnak.

Azt mondja, lendületet ad, inspirálja, ha látja, hogy valaki az általa készített ékszert viseli. De terveket is szövöget. „Abbahagyni semmi szín alatt nem akarom. Azt szeretném elérni, hogy Budapesten a Hagyományok Házában zsűriztessek hagyományos gyöngygallérokat. Egy gyöngygallért már el is készítettem, és igyekszem még többet készíteni és elküldeni. Ez szakmai elismerés lenne számomra.”

A gyöngyfűzés nemcsak a megfelelő, minőségi alapanyag beszerzése, technikák elsajátítása és tehetség kérdése. Bizony türelmesnek kell lennie annak, aki a sokszor mákszemnél is kisebb gyöngyből készít el egy gyöngygallért. Egy gyöngyfűző lakásában pedig azon sem kell csodálkozni, ha az ember lépten-nyomon gyöngybe „botlik”.

Veronika eddig több mint háromszáz darab gyöngyékszert készített, mosolyogva mondja, fűzött már vonaton, váróteremben, parkban. Gyöngyékszerei pedig Londonban is „jártak” egy kiállítás erejéig.