Hároméves időtartamú Erasmus+ pályázati programban vesz részt a gyimesfelsőloki Domokos Pál Péter Általános Iskola tanulóiból és tanáraiból álló csoport öt másik országban levő iskolával közösen. Ennek köszönhetően betekintést nyernek a különböző oktatási rendszerekbe, kapcsolatok jönnek létre, és számos ismerettel gazdagodnak.
2016. december 28., 22:502016. december 28., 22:50
2016. december 28., 22:512016. december 28., 22:51
A magyarországi jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolával, az izlandi Grandaskóli, a spanyolországi Escole Josep Veciana, a németországi Alexandershule, a lengyelországi Szkola Podstawowa im. Powstancóv Wielkopolskich, valamint a gyimesfelsőloki Domokos Pál Péter Általános Iskola együttműködéseként az Erasmus+ keretében mintegy 125 gyerek, valamint a programban részt vevő tanárok kaptak lehetőséget, hogy egymás iskoláiba ellátogassanak.
„2015-ben a tanárok meglátogattak minden iskolát. A pályázat fő célja, hogy egy korszerű programcsomagot dolgozzunk ki a természettudományokat illetően, amely Európa bármely országában használható. Nálunk többek között az a probléma, hogy néhány tantárgyra – például anyanyelv, román nyelv, matematika – nagy hangsúly van fektetve, míg a természettudományi tantárgyak el vannak hanyagolva, pedig a gyermekek nagyon szeretik ezeket. Úgy gondoltuk, hogy ezek között a tantárgyak között kapcsolatot kéne teremteni, mert a mostani rendszer nem a legmegfelelőbb. Szeretnénk, ha csökkennének az óraszámok, és összefüggéseiben tudnák vizsgálni a világ dolgait a gyerekek, nem külön-külön” – magyarázta Máthé Zoltán, a pályázat gyimesi programfelelőse.
A Madarak – kutatás alapú, integrált természettudományos oktatási programcsomag kifejlesztése elnevezésű projekt részeként idén szeptemberben tartották meg az első tábort Gyimesfelsőlokon, amelyen részt vettek a partneriskolák tanulói is. A fő téma a madárvilág volt, terepen való megfigyelésekkel, filmvetítésekkel, beszámolókkal. „A program kezdetén felmértük a gyerekek ismereteit, a befejezéskor szintén végzünk egy felmérést, hogy hová jutottak el. Mindezt felhasználjuk majd a programcsomag kidolgozásakor. Ugyancsak fontos célkitűzés a másság elfogadása, valamint a nyelvtanulás, mivel a táborokban az angol a kommunikációs nyelv”– mutatott rá Máthé.
A gyimesi táborozás után Lengyelországba látogattak a résztvevők, januárban Spanyolországba, márciusban Németországba, májusban Izlandra, szeptemberben Magyarországon találkoznak. Mindenik iskolából öt-öt gyermek vehet részt, többnyire 10-12 évesek, a gyimesi csapatban viszont vannak 13-14 évesek is. „Kivételes eset vagyunk, mert mi 2014-ben is pályáztunk, de akkor nem nyertünk. Amikor rá egy évre megnyertük a pályázatot, akkor azokat a gyerekeket is bevettük, akik előző évben részt vettek volna, mert nagyon sokat dolgoztak a különböző projekteken. A program befejezésekor, ha kidolgozzuk ezt a programcsomagot, amit terveztünk, a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házánál továbbképző anyagként fogják használni, amennyiben a minisztérium elfogadja” – mondta el projektfelelős.
A Domokos Pál Péter Általános Iskola 2012-ben létesített testvérkapcsolatot a jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolával. Amint Máthé Zoltán, aki egyben a gyimesfelsőloki iskola igazgatója is, elmondta, a jászsági iskolaigazgatónak, Koczka Tibornak köszönhetően kerültek be a pályázati programba. Ugyanakkor a magyarországi iskola interaktív táblával és számítógépekkel ajándékozta meg az erdélyi testvériskoláját. „A pályázat révén lehetőség nyílik, hogy a gyerekek és a tanárok, akik részt vesznek a programban, utazzanak, tanuljanak, mindenképp élmény egy ilyen pályázatban részt venni” – összegzett Máthé.
A programról
Az Erasmus+ az Európai Bizottság programja, amely az oktatást és képzést, az ifjúsági szférát és a sportot támogatja. A pályázati program az oktatás és képzés területén mobilitási, partnerségi és szakpolitikai tevékenységek megvalósítását teszi lehetővé a felsőoktatási, a közoktatási, a szakképzési és a felnőtt tanulási szektorokban – olvasható a program honlapján. Az általános iskolák 2014-től pályázhatnak az iskolák közötti partnerség révén.
Hamarosan készen áll a szolgálatra az a gyermekmentő, amellyel erdélyi gyermekeket, újszülötteket szállíthatnak akár külföldre is. A lélegeztetőgépet, amivel teljessé vált a felszerelése, szerdán adták át az Erdély Mentőcsoport Csíkszéki csapatának.
Nem számít már arra a csíkszeredai városvezetés, hogy az Anghel Saligny-programtól támogatásban részesül a tervezett beruházások elvégzésére. Így a Nagy István festő sétány felújításának elkezdése is késik, miután az a saját költségvetésre hárul.
Több utcában is órákig áramszünet lesz csütörtökön Csíkszeredában.
Több mint tíz helyszínen, számos programmal készülnek a Csíkszeredai Városnapokra július 31. és augusztus 3. között. A fesztiválhangulatú esemény nagyszínpadán olyan zenekarok lépnek fel, mint a Don't Stop The Queen, a Pokolgép, vagy a Quimby.
A csíkszeredai városközpont néhány utcájának, útszakaszának lezárására kell számítani a városnapok alatt, július 31. és augusztus 3. között.
Rovar- és régcsálóirtás kezdődik kedden az esti órákban a csíkszeredai közterületeken. A városháza arra kérik a lakókat, kerüljék el a kijelölt helyszíneket.
Nagy mozgósítással zajlik a tűzoltás, a hivatásos és az önkéntes tűzoltók vállvetve dolgoznak a lángok megfékezésén.
A magyar kisebbségek sorsáról, a jövőbeli kihívásokról, választásokról szólt az idei Tusványos nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetése, amelyen a Kárpát-medencei magyar pártok vezetői, valamint a román és magyar kormány képviselői is részt vettek.
A tusványosi beszédén dolgozik Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. A szombati előadásra regisztrálni kell – csütörtök éjfélig.
A pénteki FK Csíkszereda–Rapid szuperligás labdarúgó-mérkőzés miatt biztonsági okokból csütörtök este tíz órától lezárják a Lidl melletti közterületi parkolót Csíkszeredában – közölte Korodi Attila polgármester.
szóljon hozzá!