Nagy ajándék kis gyerekeknek

A csíkszeredai Kovács Erzsébet évek óta Szent Miklós napján számos gyereket örvendeztet meg. Az évről évre kiosztott sapkákat saját maga készíti, idén közel 180 darab melegíti a kis fejeket.

Péter Beáta

2011. december 06., 17:242011. december 06., 17:24

2011. december 06., 18:162011. december 06., 18:16



Tekintse meg fotógalériánkat!

A jelenleg nyugdíjas Erzsébet mindig is szeretett kötni. Miután megvette az első kötőgépét, a család részére kötögetett mindenféle ruhaneműt. „Valamikor dolgoztam egy keveset a textilben, azután az Oltulnál voltam a rendelési osztályon. Én ott a kötődében mindent megtanultam, hogy kell kötni, összeállítani. A férfiszabóságra is van diplomám, ilyen rokonszakma ez. De a szakmában, amíg dolgoztam, végig a kötés tetszett a legjobban, mert minden darab más színű és más méretű. Én bármit, ami létezik, meg tudom kötni” – osztotta meg velünk.

Erzsébet, akinek két gyereke és három unokája van, betegnyugdíjból ment öregségi nyugdíjba, és ennek következtében, mint fogalmazott, időmilliomos lett. „Megszoktam, hogy dolog nélkül nem tudok élni, így aztán jött az ötlet, hogy rászoruló gyerekeknek kössek sapkákat. Egy nap több mint tízet le tudok kötni, ha van, amiből” – mesélte. Vannak személyek, akik besegítenek némi fonallal néha, de többnyire kis nyugdíjából veszi meg a sapkákhoz valót. Ha nem kap olcsó fonalat, turkálóból vesz régi sálat, amit ki tud bontani, és abból köt.

A sapkákat ajándékozó hölgy Csíkszereda Polgármesteri Hivatala szociális osztályának segítségével találja meg sapkáinak jövendőbeli kis tulajdonosait. „Velük szoktam megbeszélni, hogy melyik iskolának vigyük, olyan helyre mindenképp, ahol látszik, hogy rá vannak szorulva. Tavalyelőtt az erdőaljai iskolába, tavaly a somlyóiba, idén pedig a taplocaiba vittük, ugyanakkor a szociális konyhán is szoktam osztani” – tájékoztatott Erzsébet.

Elmondása szerint volt, hogy már nyáron találkozott olyan gyerekekkel, akik kérdezték, hogy kapnak-e majd Mikuláskor sapkát. És ha valaki szeretne, biztosan kap. Nem történt ez másként kedden sem, amikor Erzsébet és a szociális osztály munkatársai a taplocai iskolában 120, a szociális konyhán közel 60 sapkát osztottak szét.

„Látom azt a mosolyt, azt a megelégedettséget, amikor odaadom azt a sapkát. Nekem nagyon jólesik, amikor tudok adni. Jólesik az is, amikor kapok én is, főleg virágot, bár ritkán szoktak megajándékozni. Nekem egy lelki megnyugvás, ha ajándékozhatok, annyira megható érzés, amikor a gyerekeknek örömet tudok szerezni” – összegezte Erzsébet. Szándékai szerint jövőben is fog ajándékozni, hiszen már elkezdte a fonalak gyűjtését, és néhány sapka is elkészült már.

Karácsonyi ajándékozásra szólít a Soros

A Soros Oktatási Központ karácsonyi gyűjtési akciót szervez, amellyel három iskola szociálisan hátrányos helyzetű tanulóinak szeretnék boldogabbá tenni a karácsonyát. Ha Ön is segíteni szeretne, kérik, vigyen be a központ titkárságára (Kossuth Lajos u. 9. szám, III. emelet, 5-ös kaputelefon) minden olyan könyvet, játékot, ruhaneműt, írószert, ceruzát, tisztálkodószert stb., amire otthon már nincs szüksége. A Soros Oktatási Központ ezúttal a Szent Anna Elhelyező Központ bentlakóit, a taplocai Xántus János Általános Iskola és a csíksomlyói Xántus János Általános Iskola tanulóit örvendeztetné meg. Az ajándékcsomagokat december 23-án adják át a gyerekeknek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Készül a pályázat, gyalogos- és kerékpáros-felüljáró épül

Decemberben benyújtják azt a pályázatot, amelynek célja európai uniós támogatást szerezni a Csíkszeredában tervezett, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt vasúti felüljáró építésére. A finanszírozási szerződés aláírása jövőben történhet meg.

Készül a pályázat, gyalogos- és kerékpáros-felüljáró épül
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
2025. november 11., kedd

Koraszülöttek Világnapja – szakmai és szülői találkozó Csíkszeredában

Az újszülöttgyógyászati osztály kezdeményezésére a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Hargita Megye Tanácsának támogatásával idén is megünnepli a korababákat.

Koraszülöttek Világnapja – szakmai és szülői találkozó Csíkszeredában
2025. november 11., kedd

Négy medvét kellett kilőni idén eddig Csíkszeredában

Csíkszereda négy szegletéből négy medvét lőttek ki idén: Csíksomlyón, Szécsenyben, Zsögödben és Csobotfalván volt szükség a legutolsó megoldást választani. A közeli erdőkben még így sem csökkent jelentősen a számuk. Az új jogszabály segítséget jelent.

Négy medvét kellett kilőni idén eddig Csíkszeredában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Szépvízi tragédia: még mindig nem tudni pontosan, mi történhetett

Továbbra is folyamatban van a nyomozás a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében, ugyanis hivatalos szakvélemény egyelőre nem született a haláluk körülményeiről.

Szépvízi tragédia: még mindig nem tudni pontosan, mi történhetett
2025. november 10., hétfő

A világháborúk hőseire emlékezik Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán

Közös megemlékezést tartanak Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán lakói november 11-én, kedden a csobotfalvi temetőben, hogy a felújított háborús emlékműnél tisztelegjenek a helyi háborús hősök előtt.

A világháborúk hőseire emlékezik Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán
2025. november 09., vasárnap

Körforgalmat alakítottak ki Csíkszentkirályon

Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakították az ideiglenes körforgalmat, így jó lesz figyelni a változásra az arra autózóknak.

Körforgalmat alakítottak ki Csíkszentkirályon
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Ideiglenes körforgalmat helyeznek ki Csíkszentkirályon

Átmenetileg kihelyezik az új körforgalmat Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű nemzetközi út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél november 8-án, szombaton. Fokozott figyelemre intik az autósokat.

Ideiglenes körforgalmat helyeznek ki Csíkszentkirályon
2025. november 07., péntek

Készülnek az elektromos buszok a csíkszéki tömegközlekedés számára

Várhatóan jövő nyáron állhatnak forgalomba a csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok, amelyek Nagybányán készülnek. A gyártás folyamatban van, közben elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni.

Készülnek az elektromos buszok a csíkszéki tömegközlekedés számára
2025. november 06., csütörtök

Elfogadták Csíkmadaras címerét

Hivatalos Csíkmadaras címere, az RMDSZ javaslatára erről döntött a kormány – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter.

Elfogadták Csíkmadaras címerét
Elfogadták Csíkmadaras címerét
2025. november 06., csütörtök

Elfogadták Csíkmadaras címerét

Hirdetés