Hogyan hazudta végig az elmúlt 15 évet Vujity Tvrtko?

Vujity Tvrtko nem csak arról híres, hogy nem lehet sapka nélkül látni, ő Magyarország egyik leghíresebb riportere, aki „veszélyes utazó-újságíróként” híresült el. Most pokoli történeteiből tartott ízelítőt Marosvásárhelyen.

Szász Cs. Emese

2009. december 10., 16:162009. december 10., 16:16

2009. december 10., 20:282009. december 10., 20:28

Galéria

A TV2 népszerű riportere 5 éves korában még szénbányász akart lenni édesapja után, aztán négy nappal az érettségi után 1991-ben a tetőző jugoszláv konfliktusok, a kezdődő polgárháború tolmácsként érték el. A tankok blokádja alá került. „Én meg voltam ijedve és sírva felhívtam a magyar televízió híradóját, hogy mentsenek ki. Ők azt mondták, hogy nem tudnak kimenteni, de ha már ott vagyok, akkor meséljem el mi történt. Kiderült ugyanis, hogy az egész városban én vagyok a legjobb újságíró. Persze a legrosszabb is egyben, mert én vagyok az egyedüli. Elmondtam, hogy mi volt ott - rettentő amatőr módon - de másnap már hívott a BBC, hogy tudnék-e segíteni nekik is” – mesélte pályája kezdetét Tvrtko, aki egy hét múlva már 12 sajtóterméket tudósított. Ezért kapott ösztöndíjat, így két évig Miamiban tanulhatott újságírást.

A hétköznapi hősöket keresi

Veszélyes utazó-újságíróként van elkönyvelve, bár ezzel ő nem ért egyet: saját bevallása szerint az egyszerű hétköznapi témákat, hősöket keresi ő – mi pedig mégis azt látjuk, hogy sokkoló erejű riportfilmek lesznek belőle. Csak minden tizedik riport szól valamilyen veszélyes helyről, de nyilván ezt jegyzik meg leginkább. „Én nem a veszélyt keresem, én a témát keresem. Hősöket akarok bemutatni, olyan hétköznapi embereket, akik példaképeink lehetnek. Hétköznapi hősöket, akik nem mindennap vannak a különböző bulvárlapok címlapján, s mégis valami olyant tesznek, ami fontos” – mondja a riporter.

A hazugság kis ár az eredményhez képest

„Azt fogom elmesélni, hogyan hazudtam végig az elmúlt 15 évet” – mondta marosvásárhelyi előadása kezdetén Vujity Tvrtko, aki legtöbb sokkoló riportját úgy tudja összehozni, hogy nem mondja meg, hogy újságíró. „Amikor a világ utolsó hadifoglya hazajött velem, és mindez azért történhetett meg, mert nem újságíróként mentem oda, hanem medvevadászként, akkor azt mondtam, hogy az én hazugságom semmi ahhoz képest, hogy haza tudom hozni a a világ utolsó hadifoglyát a családjának” – fogalmazott a 37 éves újságíró, aki akkor kapott vérszemet, s elhatározta, hogy minél több olyan helyre akar eljutni, ahová újságírók nem jártak, nem járhattak. „Az elmúlt években voltam már orvos, segélyszervezetes, diplomata, afrikai állampolgár s ezáltal az emberek megismerhetnek olyan világokat, amiket egyébként nem” – mondta Tvrtko, aki utólag mindig megvallja hazugságait könyveiben, filmjeiben.

Azóta büszke magyar, amióta Vujity Tvrtko a neve

Eredetileg Balogh Szilárd néven született 1972-ben, de kisgyerek kora óta Tvrtkonak szólította mindenki, ugyanis egy magyarországi horvát családba született. 1989-ben érezte úgy, hogy ha Magyarország elvárja az utódországoktól, hogy a gyereket ne Ştefannak, hanem Istvánnak, ne Ionnak, hanem Jánosnak, ne Ladislavnak, hanem Lászlónak kereszteljék, akkor meg kellene adja ezt a saját állampolgárainak is. „Beadtam a névváltoztatási kérelmemet, és sikerrel jártam. Furcsa, de amióta Vujity Tvrtko-nak hívnak, azóta vagyok büszke magyar ember, mert egy olyan országban élek, ahol ezt megtehettem” – mondja. Tvrtko egyébként Szilárdot jelent.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

2025. augusztus 20., szerda

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén
2025. augusztus 20., szerda

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár

Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár
2025. augusztus 19., kedd

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok

Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.

Várják a véradókat
Várják a véradókat
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

2025. augusztus 16., szombat

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség

Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség
2025. augusztus 15., péntek

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére

Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére