Angyaljárás Cegőtelkén

Karácsony közeledtével gondoljunk azokra is, akik önmaguktól nem tudják széppé varázsolni az ünnepüket – e céltól vezérelve indult útnak egy kisbusznyi segélycsomaggal Bíró László Csíkszépvízről a Beszterce-Naszód megyei Cegőtelkére.

Péter Beáta

2011. december 22., 15:222011. december 22., 15:22

2011. december 22., 16:562011. december 22., 16:56

Itt sikerült több, nehéz anyagi körülmények között élő családhoz eljutni, és az adakozónak köszönhetően cukor, liszt és olaj került az asztalokra, valamint 25 zsák ruhaneműt is szétosztottak a rászoruló családok között. „Ez soktagú családom ruháiból gyűlt össze, és szüleim örülhetnek a 12 unoka jó cselekedeteinek, akik lemondtak a karácsonyi ajándékaikról a cegőtelki gyerekek részére. Így sikerült 60 darab karácsonyi édességcsomagot készíteni, amelyből minden cegőtelki óvodás és iskolás gyermek kaphatott” – mondta el Bíró László. Ugyanakkor több doboznyi játék jutott az óvodába. Az iskola könyveket, számítógépet és egy televíziót is kapott, amelyet a gyerekek fognak használni.

„Irányult olyan kérdés felém, hogy miért mentem olyan messzire, itthon nem találtam senkit? A válaszom az volt, hogy a mai világban nincs olyan hely, ahol ne lenne rászoruló. Székelyföldön tömbmagyarságban élünk, és több lehetőségünk van egymáson segíteni, de a szórványban a magyarok csak saját magukra számíthatnak, hiszen Cegőtelke egyedüli magyar faluként elszigetelődve, egy román községhez tartozik, ahol nem kérdéses alárendelt szerepe. Ezért is gondolom, hogy jó helyre érkezett az angyalka. Hiszen a karácsony a szeretet, az ajándékozás ünnepe, és ez a szeretet egybeolvaszt testvért a testvérrel, magyart a magyarral” – összegezte Bíró.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 20., péntek

Több mint száz cölöpre építették a csíkszeredai Angyalkert napközit

Három éve nyílt meg Csíkszeredában az Angyalkert napközi, amely a magyar kormány támogatásával épült meg. A létesítménybe járó 170 gyermek számára nemcsak korszerű környezetet, hanem a keresztény értékek mentén történő nevelést is biztosítanak.

Több mint száz cölöpre építették a csíkszeredai Angyalkert napközit
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Márciusra tolódott az adófizetési roham Csíkszeredában

A januári bizonytalanság és tiltakozások után március közepére tetőzött az adófizetési kedv a hargitai megyeszékhelyen. A lakók március 31-ig élhetnek a 10 százalékos kedvezménnyel, ami a jelentős adóemelések mellett némi megtakarítást jelenthet.

Márciusra tolódott az adófizetési roham Csíkszeredában
2026. március 19., csütörtök

Folytatódik a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése

A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.

Folytatódik a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése
2026. március 19., csütörtök

Nemzetközi szimpóziumot szerveznek pedagógusoknak Csíkszeredában

Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.

Nemzetközi szimpóziumot szerveznek pedagógusoknak Csíkszeredában
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Intervenciós kardiológia Csíkszeredában – életmentés helyben

A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.

Intervenciós kardiológia Csíkszeredában – életmentés helyben
2026. március 18., szerda

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban

A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban
2026. március 18., szerda

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában
Hirdetés
2026. március 18., szerda

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín
2026. március 16., hétfő

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett

Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés