Kezdetek és az igazi kezdet: hiánypótló kiadványok a csíki képzőművészetről

A könyvek anyagának összeállítása során felhasznált már korábban megjelent adatokat, jelezve a forrást, és közzétette a kiemelt rész teljes szövegét is. „Az anyag, amiket csip-csup darabokként összeszedtem, rongydarabok voltak, és én fércelgettem belőle, hogy legyen egy abrosz” – vallotta a szerző.

Na de ki is volt az első csíki festő?

A csíkszeredai képzőművészeti élet kezdeteiről elmondta: 1872 és 1900 között Sipos Sándor volt a somlyói gymnasium rajztanára, aki világi tanár volt, írást tanított, első, második és negyedik osztályban pedig rajzot. „1872-ben kezdett itt oktatni, akkor már megvolt a Ratio educationis nevű tanügyi törvény a monarchián belül, és az írta elő, hogy hogyan lehet rajzot tanítani. Sipos rajztanár a budapesti mintarajztanoda és rajztanár képezdében végzett. Alig indult el az oktatás, egyszer csak kérés érkezett Csíkszereda város önkormányzatához, hogy adja meg a szeredai polgárjogot ifj. Johann Streitscheknek, aki a Mikó-várban született, az apja volt a Mikó-vár parancsnoka. A Mikó-vár káplánja keresztelte, ott volt beírva, és nem a városban. És sem Csíkvármegye, sem a város nem akarta elismerni, hogy ő csíki, mivel osztrák kaszárnyában született. Végül 1891. január 11-i dátummal a belügyminiszter megadta a szeredai polgárjogot Streitschek Jánosnak. Ő katona volt, de közben kitanulta a festészetet, a képeit ma is aukciókon meg lehet vásárolni. Az volt az érzésem, hogy megvan az első csíki festő. Mert akkor nem Nagy István lesz, hanem ő. Addig kutakodtam s leveleztem, hogy megtudjam egy Lestyán Kinga nevű Magyarországon élő hölgytől, akinek a gyökerei csíkszentkirályiak, hogy az ő egyik őse, csíkszentkirályi Lestyán János 1840-ben és 1841-ben portrékat és életképeket állított ki a Pesti Műegyletben.

Hozzátette, gazdag anyagot talált újságokban megjelent kiállításmegnyitókról, visszaemlékezésekről, amelyek magyarázatot adtak egy-egy eseményre, például Nagy Istvánnal kapcsolatban több ilyen van. Ugyanígy Márton Ferenc kapcsán is sok mindent tudott tisztázni. A kutatása közben kapta meg egy 1940-ben készült jegyzőkönyv másodpéldányát. Ezt Márton Ferenc halála után az öccse, Márton Mihály csíkszentgyörgyi tanító készítette, és a Magyar Iparkamarában található Márton Ferenc alkotások leltárát tartalmazza. Eszerint 1940 augusztusában még megvolt a Csíki székely gátkötők és az Erdőírtás Csíkországban című kép is, ott volt az iparkamara épületében húsz Márton Ferenc-munka, amelyekről azóta nem tudunk.

Nem elveszett, lappang

„A művészettörténetben van egy olyan szabály, hogy nem mondjuk azt, hogy nincs, nem létezik, hanem azt, hogy lappang. Addig amíg kerül bizonyíték, hogy megsemmisült, addig lappang. Ezelőtt a napvilágra került jegyzőkönyv előtt mindenki csak annyit tudott, hogy 1913-ban a müncheni világkiállításon a Csíki székely gátkötők nagydíjat kapott, és az Erdőírtás Csíkországban című festményt 1919-ben jótékonysági célra adományozta, és a szárhegyi vasútállomás főnöke nyerte meg tombolán. De arról már nincs szó, hogy azt átvette-e, vagy mi lett a képpel. Most kiderült, hogy még ’40-ben is megvolt mindkettő” – magyarázta Szabó András.

Mint mondta, például Szopos Sándorral kapcsolatban is kerültek elő olyan információk, amelyekről eddig nem tudtak, és most a könyvben megtalálhatóak. A szerző Daczó Katalin nevét is kiemelte, hiszen ő találta meg Streitschek honosítási aktáit a levéltárban, majd tette közzé, és ugyancsak ő találta meg a debreceni Petőfi-szobor alkotóját, Orbán Józsefet. Vagy például Erőss Vilmost, aki a Brassói Lapokból kikeresett Nagy Imrére vonatkozó cikkeket. „Ez nem az én ügyeskedésem vagy tudásom, inkább az én szorgalmamat jelképezi, hogy összeszedtem mindent. Akik az első kötetben szerepelnek, részben megelőzték Nagy Imrét, részben vele kortársak is voltak. Az nem úgy van, hogy megszületett, festett, meghalt, és jön a következő és így sorban. Vannak átfedések is, próbáltam úgy osztani, hogy könnyen követhető legyen. Ezek a személyek jelentették a kezdetet, ők képviselték a csíki képzőművészet kezdeteit.”

Egy teljes kötet Nagy Imréről

Míg az első kötet a Kezdetek, a második kötet az Igazi kezdet alcímet kapta, és a csíkzsögödi születésű Nagy Imre művészkarrierjét mutatja be, az 1924-ben hazatért festő alkotó és művészetszervező tevékenységét, kiállításait, munkásságának haláláig tartó felívelését. Szabó András felidézte, a zsögödi képtár felépítésekor Nagy Imre megígérte, hogy a hagyatékát a megyére hagyja. „Halála előtt két héttel el is készítette a végrendeletét, minden a megyére szállt, és ahogy Imre bácsi meghalt, azonnal le is pecsételtek mindent. Nem állt fenn az a veszély, hogy bárki valamit elvigyen. Így merem állítani, hogy a világ legkomplexebb hagyatéka Zsögödben létezik, ahol az utolsó szúnyoghálódarab is leltáron van.

A Nagy Imre-hagyaték nyugalmazott kurátora hangsúlyozta, a zsögödi festőt a korabeli sajtó az erdélyi képzőművészet első vonalába helyezi, olyan személyek írtak róla, akiknek a szava a szakmán belül irányadó volt. „Nagy István 1937-ben meghalt, ő már akkor teljes mértékben Magyarországon alkotott, Márton Ferenc vakvágányra került, Szopos Sándor megmaradt a középszeren, mert bár nagyon jó festő volt, nem tudta magát menedzselni.