Felelősséggel több száz emberért: Pál Dénes

Ezt a pénzt, illetve a ministrálásért kapott kis összegeket az édesanyjuk soha nem vette el, így már gyerekkorában hozzászokott, hogy mindig van megtakarított pénze – ebből vett például korcsolyát és hokibotot. Kisebbik húgával rendszeresen árultak a zöldségpiacon a hetvenes években.

„Mindenki éhes volt”

Dénes tizenkét-tizenhárom évesen nagybátyjának segített, aki egy autószervizben dolgozott, illetve odahaza a garázsban javított autóalkatrészeket, és mivel nagyon precíz autóbádogos volt, ott szeretett volna dolgozni ő is, ám ehhez szakiskolát kellett végeznie. Pechjére nem indult akkor autóbádogos osztály, így az esztergályosok közé rakták – mint mondja, az az év arra volt jó, hogy megtudja, mennyire hosszú tud lenni az idő akkor, amikor az ember azt csinálja, amit nem szeret.

„Ha azt akarod, hogy az élet rövidnek tűnjön, akkor keress olyan munkát, amit szeretsz” – jegyzi meg mosolyogva. Majd hozzáteszi: a normális ember dolgozik nyolc órát, hazamegy, és éli a tervezett életét, de egy abnormális ember nem ezt csinálja, az ilyenből vállalkozó lesz. A szakiskola elvégzése után az említett autószervizben kezdett dolgozni, majd a katonai szolgálat letöltése után az élelmiszer-szállító vállalatnál, az ITSAIA-nál lett sofőr.

A céget 2004-ben hat részre osztották, túlélték a 2008-as válságot, majd azt követően, 2013-ban volt még egy fordulópont a cég életében: egy elhibázott lépést (a nagykereskedelemmel a kiskereskedelmi üzleteiket hozták konkurens helyzetbe) követően vissza kellett szerezniük a vevőiket, be kellett ismerni a tévedést. „Akkor bocsánatot kértünk a nagyker vevőinktől, és a múltra való tekintettel a vevők kilencven százaléka megadta a második esélyt. Ki kellett állnom, és el kellett ismernem, hogy tévedtünk. Ez fordulópont volt. Azóta nem mondjuk, hogy nem hoztunk rossz döntést, de sokszor az is jobb, mint nem hozni döntést. Egyben biztos vagyok: valamennyivel több jó döntést hoztunk, mint rosszat, mert különben nem léteznénk” – mondja arról az időszakról.

Jótékonykodás alapítvánnyal

„Szeretek kirándulni, társasági életet élni – nagyon sok vállalkozót nem látok színházban, különböző összejöveteleken, egyházi rendezvényeken, holott mi szinte mindenütt ott vagyunk” – hangsúlyozza, amikor a szabadidejéről kérdezzük.

Az elmúlt húsz évben Pál Dénes nagyon sokat jótékonykodott. Amikor cége fejlődni kezdett, a kilencvenes évek végén már annyian kértek valamit tőle, hogy volt idő, amikor a céghez is alig tudott bemenni, annyian álltak előtte.

„Egy székelyföldi vállalkozás esetében ez nagyon jó eredmény, és amikor valaki azt kérdezte, hogy akarunk-e az első helyre kerülni, akkor azt válaszoltam, hogy nekünk reális és fenntartható céljaink kell legyenek. És nem a pénz motivál, hanem az, hogy amikor húsz fiatal üli körbe ezt az asztalt itt, és egy olyan dolgot valósítunk meg, amit a térségben senki, akkor én az ő tudásukra vagyok büszke. Valóban szép, amikor valaki a pódiumon áll, viszont ott az elismerésként kapott érem egy folyamatos, kitartó munka gyümölcse. Meglátásom szerint nem az érmet kell irigyelni, hanem a kitartó munkát és az eredményorientáltságot kell megtanulni, mert ha ez összejön, akkor a siker sem marad el. Van az az Abraham Lincoln-idézet, hogy a végén majd nem az számít, hogy mennyi éved volt az életedben, hanem hogy mennyi élet volt az éveidben. Nekem az a fontos, amivel hozzájárultam ahhoz, hogy az emberek életminősége körülöttem javuljon. Attól ugyanis nem lehetek boldog, hogy jól élek – attól vagyok boldog, hogy van egy jó néhány ember, aki jól él velem együtt” – zárja a beszélgetést.