Vonatozzunk Kománfalvára! Hogy hova? Akarom mondani, Comăneștire. Talán gyerekkorom óta motoszkál bennem ez a kósza ötlet, most végre megvalósítottam. Mit mondjak: kalandosra sikeredett.
2018. október 30., 18:222018. október 30., 18:22
2018. október 30., 18:242018. október 30., 18:24
Célállomás. Kicsit bonyolultnak tűnik a jegykiadó automata használata, magyarul „természetesen” nem is tud
Fotó: Rédai Attila
Vonatozzunk Kománfalvára! Hogy hova? Akarom mondani, Comăneștire. Talán gyerekkorom óta motoszkál bennem ez a kósza ötlet, most végre megvalósítottam. Mit mondjak: kalandosra sikeredett.
2018. október 30., 18:222018. október 30., 18:22
2018. október 30., 18:242018. október 30., 18:24
• Videó: Rédai Attila
Alig nyolcvan kilométerre található Csíkszeredától ez a mintegy 20 ezer lakosú, Bákó megyei település, mégis mentális térképünkben olyan messze van. Vasúti értelemben pedig viszonylag szoros a kapcsolat, és nem csak a nem túl nagy távolság miatt: napi négy vonatpár köti össze a két települést, s valamivel több mint két óra alatt teszik meg odáig az utat a szerelvények.
Jó persze, tudjuk, köztünk áll mentálisan szinte áthághatatlanul az „ezeréves”, de kulturális-társadalmi értelemben még mindig ott magasodó egykori államhatár. Meg mi tagadás: az idén százévességét ülő nagyromán állam nem is igazán tett sokat ezen régiók összekötése érdekében, a nem túl távoli múltig
azaz a munkásvonatokra, ingázójáratokra. A legújabb menetrendi fejlemények ráadásul azt is magukkal hozták, hogy a Gyimeseken átvezető vasúti vonalról gyakorlatilag eltűntek a gyorsvonatok, csak a minden állomáson és megállóhelyen megálló személyvonatok maradtak meg.
A megújulóban levő csíkszeredai vasútállomás
Fotó: Rédai Attila
Másodosztály...
Fotó: Rédai Attila
... és az „első”
Fotó: Rédai Attila
A szolgáltatás színvonala viszont ennek ellenére meglepő módon emelkedett, ugyanis az a négy pár személyvonat általában olyan felújított, emeletes kocsikkal van kiállítva, amelyeken légkondicionáló berendezés és – igaz, csak az első osztályú kocsikon – elektromos tápegység is található. Az már más kérdés, hogy hivatalosan ezek a vonatok csak másodosztályú kocsikkal közlekednek, de néha a jelek szerint egyszerűen nem tudnak másodosztályú kocsit kiállítani, csak egyet, a második kocsi pedig első osztályú komfortot biztosít másodosztályú jegyért. Azért felújított kocsik ide vagy oda, kerékpárszállításra nem igazán alkalmasak, tulajdonképpen a babakocsit sem lehet teljesen nyugodt lélekkel beállítani valahová: mégiscsak Romániában vagyunk, ahol sokan hiszik azt, hogy elhagyott tárgy, amire igényt lehet formálni.
Dohányozni tilos?
Fotó: Rédai Attila
Összességében kellemes csalódás lehet ezeken a kocsikon utazni, kár, hogy a tisztelt utasközönség egy részének színvonala még a régi, kurszás időket idézi, ami nem remélt hang- és szagélményekkel gazdagítja a kirándulás tapasztalatait. Szinte biztosak lehetünk abban, hogy lesz valaki, aki merő alkoholszagot áraszt magából, hagymát evett, de ennél durvább esetekre is fel kell készülni: ha a juhász az esztenáról éppen most ereszkedik le a hegyről, akkor sajnos épp az évi két fürdés között a lehető legmesszebb vagyunk. Amivel nagy baj nincs, amíg kint vagyunk a hegyen,
Az élményt csak tovább fokozza, hogy a kellemes őszi napsütésben a tisztelt vasúti személyzet úgy gondolta, hogy nem kapcsolja be a levegőztető berendezést, hisz fűtésre ugyebár nincs szükség, meg aztán nyár sincs, hogy hűteni kelljen. Ennek eredményeképpen percek alatt mindenkiről dőlt a víz, további hozzávalókat csempészve a komplex illat-, azaz szagfelhőbe. A simán tapló utas kollégákat, akik mindenkire való tekintet nélkül, nagy hangon beszélgettek telefonon vagy vitáztak valakivel, már nem is említem.
Gyimes felé zakatolunk
Fotó: Rédai Attila
Ha mindezek ellenére úgy döntünk, kipróbáljuk ezt a kalandot, nem is kell túl korán keljünk, délben ülhetünk fel Csíkszeredában a vonatra, fél három előtt ott lehetünk, s több mint két óránk van bámészkodni Kománfalván, mielőtt a háromnegyed ötös járat – elvileg – visszautaztatna minket. A terv nem is olyan költséges, teljesárú menetjegy egy útra 12 lejbe kerül, menettértre 10 százalék kedvezménnyel Csíkszeredában még egy automatából is megvásárolhatjuk. A menettérti jeggyel azért nem árt óvatosan bánnunk, hisz – mint említettem – Romániában vagyunk.
Vasúti állomás Gyimesfelsőlokon...
Fotó: Rédai Attila
... és az egykori határállomás Bükkön
Fotó: Rédai Attila
Fantasztikus október végének időjárása, csodálatos napsütésben kapaszkodtunk fel Lóvész felé, át a Karakó-völgyhídon, keresztül a Gyimeseken. Az ezeréves határ után a fullasztó viszonyok között kicsit hosszúnak tűnt a hátralevő mintegy háromnegyed óra: néha indokolatlannak tűnt az állomásokon való várakozás, a hidak előtt majd mindenhol lassújelek nehezítik a haladást. Az volt a benyomásom amúgy, hogy az egykori határ előtt valamivel kevésbé, mint utána… De biztosan csak az előítéletek, na.
Az egyik Ghica (avagy Ghika) szobra, háttérben a bojárcsalád által épített palota
Fotó: Rédai Attila
Azt nem nagyon kell sajnáljuk, hogy magára Kománfalvára csak egy bő két óra jut, hiszen a város összes turistalátványossága – s ezt nem is én mondom, hanem a Wikipédia szócikke – két vagy három épület, s az egyik mindjárt a 1890-ben épült vasútállomás, majd rögtön vele szemben a Ghica (helyileg használatos írásmód szerint Ghika) bojárok egykori palotája, amely jelenleg néprajzi és szépművészeti múzeum. A palota egy méretes parkban található, de azért ne a keszthelyi palota parkja jusson eszünkbe: ez a gondozatlan, ápolatlan létesítmény kóbor ebek és csövesek, koldusok otthona.
A központi zóna utcái bicikliutakkal...
Fotó: Rédai Attila
... és rengeteg kóbor kutyával
Fotó: Rédai Attila
Apropó, kóbor ebek: talán még sehol ennyi gazdátlan állatot nem láttam, mint itt, csapatostul kóborolnak az utcákon, jut belőlük a vendéglők teraszaira is bőven. Ezt leszámítva az utcák viszont gondozottak, legtöbbjük fel van újítva, sok a fa és egyéb növényzet. A település 13 kilométer hosszan terül el a vasút mentén, ebből persze gyalogszerrel csak a központ környéke barangolható be, főleg ennyi idő alatt.
Főterén egy kisebb, szintén parknak nevezett füves zöldterület, az 1812-ben épült templom (a harmadik látványosság) és egy jobbacska játszótér osztozik.
Comănești főtere
Fotó: Rédai Attila
A két órába még egy gyors pizzázás is belefért az állomás közelében található étteremben, majd lehetett sietni a vonatra. Itt azonban kellemetlen meglepetés várt: kétórás késésről tájékoztatott a pénztáros, mivel elromlott a mozdony. További, a parkban való, céltalan lötyögés és idegeskedést követően úgy döntöttünk, hogy a ránk esteledő moldvai, a közbiztonság élményét azért olyan erősen nem nyújtó városban a civilizációt, azaz a szupermarketet választjuk.
Szerencsénkre a beígért két óra késés nem növekedett tovább, ez idő alatt sikerült új mozdonyt küldeni a Căiești nevezetű településen rekedt szerelvényünk számára, így, ha nem is hétre, de a még teljesen elfogadható este kilencre pontot tehettünk moldvai kalandjaink végére.
S így most már nyugodt lélekkel lapozhatjuk a kiránduláson elkészült összes további képet:
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
Fotó: Rédai Attila
A hordós savanyú káposzta vagy a muratura a vidékünkön mindenki számára ismert téli étel, ám a fermentálás módszere ennél sokkal tágabb, színesebb, ízesebb lehetőségeket rejt. Kurkó Stefániával beszélgettünk a fermentálás csodálatos világáról.
Márika néni története nem mese, mégis olyan, mintha az volna. Egy tengerész katona, egy fonóban szövődő szerelem és egy hetvenéves gyűrű, amely ma is őrzi két ember egyetértését – mert ahogy ő mondja: „Ha nincs egyetértés, semmi sincs.”
Az őszi zöldségek közül a sütőtök az egyik legjobb választás, hiszen komoly gyógyító erővel bír. Ráadásuk a sütőtök és a parmezán a legjobb barátok.
230 éve halt meg Zöld Péter, a madéfalvi veszedelem (1764) egyik kiemelkedő, vezető alakja. A Csíki Székely Múzeumban a novemberi hónap kiemelt tárgya a madéfalvi Zöld család családfáját ábrázoló dokumentum (Csíkpálfalva, 1842. november 28.).
Egyszerű, hétköznapi ebéd, de a köret újdonság lehet. Az édesburgonya édeskés ízét nem mindenki szereti, de aki igen, annak nagy kedvencévé válhat ez a fogás.
A tinóruk világa sokszor feledésbe merül, hiszen a legtöbb gombász szemében csak a vargányák számítanak értékes zsákmánynak. A vargányák is a tinóruk közé tartoznak, de vannak olyan tinóru gombáink is, amelyek nem vargányák.
Nem mindenkiből válik költő, aki jó verseket tud írni – mondja Farkas Wellmann Endre Babérkoszorú-díjas szerző. Szőcs Géza pedig költő – mester, barát, főnök is a szemében. Az öt éve elhunyt Szőcs Gézával ma is napi „kapcsolatban vannak”.
Nem a római császárnak, hanem egy Mexikóba emigrált olasz szakácsnak köszönhető a receptje.
Ha túlérett banánt találunk az otthoni gyümölcsös kosarunkba, ne dobjuk ki! A banános palacsinta gyorsan elkészíthető és istenien finom.
A Magyar boszorkánykönyv – Maleficiarium Hungaricum nem csupán hiedelmeket gyűjt egybe: élő kapcsolatot teremt múlt és jelen között. A boszorkányok, szépasszonyok és sárkányok világa most magyar vonatkozásban kel életre.
szóljon hozzá!