Babitsot csakúgy, mint kortársait, Kosztolányi Dezsőt, Karinthy Frigyest, de Ady Endrét is (például Egy ismerős kisfiú című versében) erősen foglalkoztatta a 20. század legelején divatossá váló freudizmus, vagyis a lélekelemzés, a tudatos és a tudatalatti énünk együttélése, illetve a látszat és valóság bonyolult viszonya.

Természetesen az említett alkotók különféleképpen közelítik meg a témát, Babits például az első, Levelek Írisz koszorújából című kötetében két párverset is közöl: a keresztény és indus szempontú Theosophikus énekeket, illetve a Strófák a wartburgi dalnokversenyből – Wolfram és Tannhauser értelmezte két, ellentétes variánsát a szerelmi lírának, de ugyanebben a kötetben jelennek meg a látszat és valóság különbözőségére épülő Régi szálloda, a Városvég és A világosság udvara című versek is. Egyetlen példát emelnék ki annak érzékeltetésére, hogyan is közelíti meg Babits a látszatok mögötti dolgokat: a Régi szálloda nagy ellentéte az új, korszerűsített külső és a valamikor rég elkövetett gyilkosság között feszül. A szakaszok refrénje ugyanis mintha áthúzná az új eredményeket, vagy legalábbis megkérdőjelezné azokat: „és a sötét faburkolat / alatt / nesz nélkül bomlik a hulla”.

Az utolsó szakaszban aztán még egy csavart épít be Babits, ez a meghökkentő verszárlat mintha előrevetítené a prózai műveiben alkalmazott befejezését a hasonló témának. Ahogy halad a narráció, a Novella az emberi húsról és csontról, A torony árnyéka vagy az Űzd ki vasvillával című elbeszélésekben is az alapgondolat, az álom és valóság, tudatos és tudatalatti mesteri összefonódásának „Laokoón-szobra” formálódik a szemünk láttára, legteljesebben viszont kétségtelenül a Gólyakalifa kisregényében jeleníti meg a maga komplexitásában a fentebb említett problematikát.

A címet Wilhelm Hauff azonos című meséjéből kölcsönzi, megfejelve egy zseniális ötlettel: a mesében az átváltozás jelszava a Mutabor (latinul: változandók vagyunk), a Babits-mű főhősét pedig Tábory Elemérnek hívják. A kezdeti álom és ébrenlét világos elhatárolódása lassanként oldódik és csúszik egybe, és egyszer csak a két, homlokegyenest ellentétes karakter szembe találja, felismeri és végérvényesen azonosítja egymást. Papp István színművész teljes mértékben átélte a szituációt, ezért is lehetett annyira meggyőző. Tökéletesen sikerült neki a váltások egyre pergőbb sora, a csúcspontot, a szembesülést pedig nagyon hatásosan oldotta meg, a fél arcának feketére festésével kihangsúlyozva a kettősséget.

A babitsi alapgondolatra való ráhangolódás is abszolút meggyőző volt, vagyis az a mondhatni kétségbeesett igyekezet, hogy elmondva a szörnyen nyomasztó belső élményt, menyasszonyától reméli a megmentést, a kiszabadítást a kettős én fogságából. A lány ad is egy nagyon egyszerű, kézenfekvő megoldást, ami viszont még rejtélyesebbé és hátborzongatóbbá teszi a kisregény befejezését. Tömény élmény volt ez a szűk egyórányi teljesítmény, köszönet az alkotóknak és a menedzselésnek.