Különleges alkalom volt vasárnap Báldon: a negyven négyzetméteres, raktárból kialakított templom zsúfolásig megtelt hívekkel. Ritka alkalom ez, ugyanis a településen csupán 35 fős a református közösség, s az egy szál katolikussal ki is adják a teljes magyarságot. Vasárnap azonban aki élt és mozgott, templomban volt, ugyanis Kató Béla püspök jelenlétében szentelték fel a valamikori raktárépületből átalakított templomot. „Nagy dolog volt ez a közösség életében, ugyanis nem mindennap jár erre egy püspök” – jegyzi meg a település református lelkésze, Kovács-Szabó Levente.

Tejfeldolgozás és imádkozás egy épületben

A Marosvásárhelytől 45 kilométerre fekvő, Nagysármáshoz tartozó Báld Árpád-kori település, nevét a Béldi grófi családról kapta, amelynek a környéken voltak a birtokai, s a mai kicsiny kis istenháza is igazából nekik köszönhető. Bár a középkori katolikus hívek a templommal együtt reformátusok lettek, a falu a hívek megfogyatkozása miatt korán elveszítette anyaegyház-jellegét, s az évszázadok során a középkori templomuk is elpusztult.

A mai templomnak szolgáló épületet 1870-ben Uzoni Béldi Kálmán gróf adományozta a közösségnek. Raktárból alakult istenházává az épület egy része, a nagyobbik rész azonban ma is gazdasági épület, raktár és tejfeldolgozó működik benne. A templom tehát nem hagyományos kinézetű, magassága is, hossza is csupán 5,6 méter, s csupán a 10 méteres torony jelzi, hogy vasárnaponként istentiszteletre gyűlnek be az itteni emberek.

Huszonnégy református család

A 36 éves Kovács-Szabó Levente feleségével együtt harmadik éve él és szolgál a mezőméhesi református egyházközségben, s annak báldi leányegyházközségében. Elmondása szerint Báldon 1910-ben még jelentős magyar közösség élt, de már akkor is többségében román lakosú volt. A helyzet azóta csak romlott, mára 24 református magyar család él Báldon, összesen 35 személy. A kicsiny gyülekezet egyharmada azonban rendszeres templomba járó. „Vasárnaponként tíz-tizenkét ember rendszeresen jár istentiszteletre, ezeknek többsége idős személy, akik közül jó néhányan a falu másik végéből gyalogolnak a templomba, hármat pedig mi hozunk a feleségemmel autóval” – mondja a lelkipásztor.

A gyülekezet élni akar

Talán a kicsiny gyülekezeti létszám is magyarázza, hogy olyan siralmas állapotban volt a templom, az egykori raktárépület ugyanis az elmúlt százötven évben nem volt felújítva. Két évvel ezelőtt azonban sikerült végre belülről felújítani, s idén a külső felújítások is meglettek.

„Egész körben leverték a vakolatot, majd újravakolták, festették, csatornarendszert raktak az épület tetejére, s a templomtoronyra is új bronzbevonat került. Kicseréltük a templom két ajtóját, a használaton kívüli ablakot befalaztuk, valamint a templom körüli kerítést is rendbe tettük. Talán a legfontosabb pedig, hogy épült egy betonjárda a templom köré, amely ezután megakadályozza, hogy nedvesedjenek az épület falai” – sorolja a legfontosabb megvalósításokat a lelkész, aki szerint mindez bizonyítja, hogy „a gyülekezet kicsiny létszámú, de szívós és élni akaró”, az ő segítségükkel valósulhatott meg a régóta várt felújítás is. A gyülekezet saját kicsiny kis pénzét fordította a felújításra, de kaptak pénzt a nagysármási önkormányzattól, a mezőméhesi presbitériumtól, valamint jó néhány Maros megyei református gyülekezet is támogatta a munkálatokat.

A lelkipásztor reméli, hogy a templom kapuját ezután sem csak az 1930-ban adományozott harang hangja tölti be, hanem sokáig lesz még az anyaszentegyháznak hívő népe is.