Fotó: Veres Nándor
A csíktaplocai temetőben, valamint a helyi templom körül, a Xántus János Általános Iskolának és a római katolikus plébániának az udvarán több évtizede ültetett fák kivágásáról határozott az egyháztanács. A döntés mögött a fák megbetegedése, korhadása és a műemlékek, sírhelyek megóvása áll. Az indokok ellenére van, aki – akár megdöbbentő feliratot tartalmazó táblával is hangot adva nemtetszésének – határozottan ellenzi a fakivágásokat, míg más úgy vélekedik, amennyiben megoldódik a pótlás és rendezettebbé válik a környezet, nincs miért aggódni.
2013. április 29., 11:072013. április 29., 11:07
2013. április 29., 18:572013. április 29., 18:57
A hatalmas, több évtizedes fák leendő sorsáról egy feldühödött olvasónk tájékoztatott, aki úgy véli, „a józan ítélőképesség és az emberi jó ízlés elveszítéséről tanúskodik, hogy a temető méltóságát és meghittségét adó fákat kivágják”.
Az emberöltőket megélt fáknak viszont – többek között az erdészeti hivatal jóváhagyásával – „megpecsételődött a sorsuk”, mivel azokat bogarak támadták meg, ugyanakkor belülről korhadásnak indultak – közölte érdeklődésünkre id. Czikó László plébános, akit tavaly augusztusban Kápolnásfaluból helyeztek a nyugállományba vonult Boros Károly felcsíki római katolikus főesperes helyére Csíktaplocára. „Már az elődöm idején határoztak a fakivágásról, most sem saját akaratból, hanem az egyháztanács kérésére fog ez megtörténni” – tudatta. A fakivágás melletti érvek sorát gyarapítja az is, hogy a mély és egyre terjedő gyökerek rongálják a végső nyugvóhelyeket – emiatt egyébként a templom és az iskola falai sincsenek biztonságban. Mindezek mellett az egyháztanács azzal is számolt, hogy a meggyengült, korhadt fák ágait egy-egy erősebb széllökés letörheti, veszélybe sodorva az elhunytakról megemlékezőket.
Sajátos véleménynyilvánítás
A taplocai lakók egy részének véleményét próbálta valaki „különleges módon” tolmácsolni múlt hétfőn, amikor a sírhelyek előtti első fenyőre felszegezett egy táblát. Id. Czikó László ezt nem távolította el, szombat délutánra viszont már valaki eltűntette. „Szebb kifejezéssel is illethetett volna a panaszos. Nem vagyok barbár. Várok még egy hetet, hogy az illető fedje fel kilétét. Ha ezt megteszi, és közjegyző előtt vállalja, hogy amennyiben károk keletkeznek a sírokban vagy az épületekben, akkor azokat megtéríti, maradnak a fák” – tudatta.
A kivágások pontos időpontja egyelőre nem ismert, hiszen különleges szakértelmet igénylő műveletről lévén szó, ipari alpinistákat kell fogadni, az pedig tetemes – mintegy 25 ezer lejes – költséggel jár. Az összeg még nem áll rendelkezésre. A plébános hozzátette, ha a műveletre nem kerül sor, arra fogja kérni az ott nyugvók hozzátartozóit, hogy kössenek biztosítást, ugyanis egyes síremlékek értéke eléri a 25–30 ezer lejt.
Tudatos környezetszépítés
A plébános ötven darab tujával és mintegy százötven fenyőcsemetével igyekszik pótolni a kivágandó fákat. A tervek szerint azokat olyan helyekre ültetik, ahol növekedésük folytán nem okoznak problémát, és – néhány éven belül – esztétikusabbá válnak tőlük a kertek és udvarok. „Szeretem a szépet és azt, ha rendezett egy környezet. Az embereknek támadás helyett ki kellene várniuk, míg megújul és megszépül az érintett terület. Egyébként a megrendelt növényeket abban az esetben is elültetjük, ha helyükön maradnak a lepecsételt fák” – árulta el id. Czikó László. A plébánia utcára néző részén lévő fákat is eltávolítják – azokat a tél folyamán a tetőről lezúduló hó „nyeste” meg, közülük több is kiszáradófélben van –, helyükre tuják kerülnek.
Az általunk megkérdezett lakóknak megoszlik a véleményük. Többen is „porhintésnek” tartják az indoklást, mivel a fák „korukból fakadóan nem tűnnek annyira üdének, mint a fiatalabb fenyők, de az nem jelenti azt, hogy önkényesen végítéletet kell hirdetni felettük”. Mások viszont úgy vélik, „jobb megelőzni a bajt, még akkor is, ha civilizálatlanságnak tűnő eszközöket alkalmaznak”. „Morbid lenne, ha a temetőben történne tragédia” – jegyezte meg a Rét utca egyik lakója.
szóljon hozzá!