A legutóbbi tartósabb havazás után döntöttünk úgy, nyakunkba vesszük a világot, és megpróbálunk ellátogatni a hómentes időszakban is nehezen megközelíthető falvakat. Autóba ültünk és elindultunk, úti célunk Csinód és Egerszék volt. „Uram, erre senki nem jár. Magunknak kell megoldani a problémáinkat” – mondta az egyik egerszéki, akivel utunk során találkoztunk.

Gyönyörű téli reggel köszöntött ránk szerdán. Az előző napokban tapasztalt fogcsikorgató hideg sem maradt el, így néhány, gépkocsinkat érintő technikai probléma után nekivághattunk az útnak. Csíkszentmártonban az Úz-völgye útjelző tábla mutatta számunkra, merre is kell vegyük az irányt. Máris szembesültünk az első, mondhatni pozitív meglepetéssel, hiszen a Csinód felé kanyargó 123-as megyei út járható volt. Szentmártont elhagyva, téli útviszonyok között ugyan, de nyugodtan hagytuk magunk mögött a kilométereket. Az alacsony sebesség mellett még arra is volt időnk, hogy a mesébe illő havas táj látványát megcsodáljuk. Töretlenül haladtunk a kígyó módra kanyargó úton, mely egy idő után elfogyni látszott előlünk. A két sáv ugyanis hirtelen egyre szűkült, a kétoldalt tornyosuló hótömeg esélyt sem adott arra, hogy félrehúzzunk, ha netán szembejövő forgalommal találkozunk. Így kicsit aggódva tettük meg a majdnem tizenhárom kilométeres hegyi útszakasz második felét, míg végre feltűntek az első lakóházak.

Ha nem muszáj, nem járunk be

– válaszolt szentmártoni látogatásait firtató kérdésünkre Bilibók Jenő, akié az első ház a csinódi falubejáratnál. A fiatal gazda éppen állataival foglalkozott, mikor beléptünk kapuján. Mint mondja, megszokták már, hogy nehezebb a közlekedés télen, a hideg sem okoz számukra problémát. Hozzáteszi, az üzletes hetente kétszer bejár Csíkszeredába áruért, az idei télen még egyszer sem fordult elő, hogy ne tudott volna bemenni. Így a vegyesbolt is el van látva minden szükségessel.

Megköszönve a szívélyes beszélgetést, elváltunk a gazdától, nem gondolva arra, hogy néhány perc után ismét találkozni fogunk. A mellékutcába félrehúzott autónkat ugyanis foglyul ejtette a hó, így néhány extra lóerőre volt szükségünk a továbbinduláshoz, melyet Bilibók kétlovas fogata biztosított.

Egerszék felé vannak inkább problémák

– magyarázta Csillag Attila, akivel a helyi vegyesboltban találkoztunk. „Olyan soha nem volt, hogy ne lehessen járni” – jegyezte meg, szerinte személygépkocsival is nyugodtan lemehet az ember, már ha van hólánca. „Egerszék felé van nagy veszély, a hófúvás miatt. A múlt héten is egy fél napot dolgozott a traktor, hogy valami utat csináljon” – emlékezett Csillag, és már lépett is ki az üzletből. Mi sem teketóriáztunk sokáig, az autóba ülve folytattuk utunkat, ezúttal Egerszéket véve célba. Csinódot elhagyva, rögtön elágazik az út, jobbra az Úz-völgyének vezet, balra pedig Egerszék irányába visz. Utóbbira térve, pár méter után rémállómmá kezd válni az addigi jókedvű kirándulásunk.

Az elfelejtett falu

Pár száz métert teszünk meg gépkocsinkkal, máris elakadunk. Az út csak nyomokban látható, szánon kívül más jármű rég járhatott ez irányba. Hiába is próbálkozunk, egy idő után teljesen elássa magát az autó a töretlen, friss hóban. Ám ismét szerencsénk van, hiszen előttünk feltűnik egy erdőkitermelésre használt traktor. A benne ülő két fiatalembertől megtudjuk, pár napja járhatatlan a feléjük vezető út. „Rajtunk senki nem segít, magunk kell megoldjuk problémáinkat” – nyugtázta Tankó János. A fiatalok erdőkitermeléssel foglalkoznak, amikor munkájuk adódik, elindulnak az erőgéppel, így a havat is elnyomják a fő útvonalon, már amikor tudják. Mert volt olyan is a múlt héten, hogy a nagy mennyiségű hóval maga a traktor sem birkózott meg. Szerencsére, egy csinódi gazdának éppen erre volt útja, fáért jött, és mivel jóval erősebb géppel rendelkezett, mintegy fél távon elnyomta a havat. A többivel már sikerült megbirkózni.

Segíts magadon, és az Isten is megsegít

– mondja Tankó János, aki idegenvezetőnk lett a faluban. Az időközben kiszabadított terepjárónkat biztos helyre parkoltuk, és gyalogosan folytattuk utunkat. „Nem panaszkodunk, végezzük a dolgunkat” – említette Tankó bácsi, a tévécsatornák híradóiban látottakra célozva. Szerinte, ha mások segítségére várnának az egerszékiek, akkor „régen rossz lenne”.

Egyébként ő az, aki másodmagával lovak vontatta szán-hóekével járja a falut, megnyitva a gyalogos és szános forgalomnak az utakat. Gépkocsis közlekedésről szó sem lehet ebben az időszakban. Idegenvezetőnk segítségével, a hóekére ülve, viszonylag hamar eljutunk a helyi iskolához is. Itt Bodó László tanító bácsi és három, egy-négy osztályos tanítványa fogad minket. A pedagógustól megtudjuk, a gyerekek a nagy hó ellenére is eljárnak az órákra, egyikőjük például még egyetlen oktatási napról sem hiányzott ebben a tanévben. A kis osztályterem fűtésével sincs gond, a szülők rendszeresen biztosítják a fát. „Jövőre talán megszűnik az egerszéki iskola” – osztja meg velünk a szomorú hírt a pedagógus, ugyanis két diák marad. Őket, az óvodásokhoz hasonlóan, Csinódra fogják vinni.

A pap is kéthavonta jár

A falu központját a kocsmaként is működő vegyesbolt képezi. Vagy féltucatnyi gazda áll körbe az üzlet ajtaja előtt, italát fogyasztva. Mi is bekapcsolódunk a beszélgetésbe. A helybéliektől megtudjuk, a régi rendszerben soha nem fordult elő, hogy télen elzáródjanak az utak, erre mindig odafigyeltek a hatóságok. Most teljesen magára van utalva a közel 130 lakos, senki nem törődik velük. A pap is csak kéthavonta jár ki, a súlyos betegeket pedig maguknak kell bevinniük Szentmártonig, főleg ilyen nagy télben. De, mint mondják, megszokták már ezt az állapotot, próbálják a legjobbat kihozni belőle. Kisvártatva elköszönünk a vidám társaságtól, magunk mögött hagyjuk a falut és az egyre jobban elsötétülő, vészjósló égboltot. Mintegy húszperces séta után jutunk el gépkocsinkhoz. A korábban járhatóvá tett út az erős hófúvás miatt egyre nehezebben látható, szerencsére, lejtőn valahogy könnyebben halad az autó, így elvergődünk a megyei útig. Ha tovább havazik, nem tudom, mi lesz – jutottak eszembe idegenvezetőnk, Tankó János búcsúszavai. Talán majd valakiknek csak eszükbe jut, hogy Egerszéket télen is emberek lakják.