Támogathatja a magyar állam az Igazi Csíki Sör előállítását

Elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek nevezte az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú megjelenítését is Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök helyettes, bejelentve: a magyar állam támogatást nyújthat az Igazi Csíki Sör gyártásához.

Szülők figyelmébe: péntek az utolsó nap az igénylésre

Már csak pénteken van lehetőség a Szülőföldön magyarul nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak igénylésére azoknak, akik ezt még nem tették meg korábban.

Szülők figyelmébe: péntek az utolsó nap az igénylésre
2017. március 16., csütörtök

Tárgyalóasztalhoz ültetnék a polgáriak az RMDSZ-t és az SZNT-t

Fel kell mutatni az autonómiaigényt, ám továbbra is gondot jelent, hogy két tervezet van. Az MPP szorgalmazza, hogy az RMDSZ és az SZNT tárgyalóasztalhoz üljenek, és egyezzenek meg az autonómiastatútum ügyében – szögezte le Kulcsár-Terza József.

Tárgyalóasztalhoz ültetnék a polgáriak az RMDSZ-t és az SZNT-t
2017. március 16., csütörtök

Eurostat: nagyjából 1,2 millió új menedékkérő érkezett tavaly Európába

Mintegy 1,2 millió új menedékkérő érkezett tavaly az Európai Unió országaiba, vagyis a 2015-ben regisztráltnál valamivel kevesebb – derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) csütörtökön közzétett jelentéséből.

Eurostat: nagyjából 1,2 millió új menedékkérő érkezett tavaly Európába
2017. március 16., csütörtök

Kizuhant a kilencedik emeletről a szelfit készítő lány – meghalt

Balesetben vesztette életét szerda este Nagyszebenben az a 15 éves lány, aki kizuhant egy tömbház kilencedik emeletéről, ahol hét társával együtt szelfit próbált készíteni. A lány felmászott a korlátra, amely leszakadt.

Kizuhant a kilencedik emeletről a szelfit készítő lány – meghalt
2017. március 16., csütörtök

Kihallgatták Iliescut a forradalom ügyében

Tanúként idézte be és hallgatta ki a román katonai ügyészség csütörtökön Ion Iliescu volt államfőt az 1989-es forradalom ügyében.

Kihallgatták Iliescut a forradalom ügyében
Kihallgatták Iliescut a forradalom ügyében
2017. március 16., csütörtök

Kihallgatták Iliescut a forradalom ügyében

2017. március 16., csütörtök

Csendőrség: nem az Erdély-zászlóért, hanem a távozás megtagadásáért bírságoltak Kolozsváron

A csendőrség nem az Erdély-zászló használatáért bírságolta meg a kolozsvári március 15-i felvonulás négy résztvevőjét, hanem azért, mert a szervezők felszólítása ellenére sem hagyták el a rendezvény helyszínét – tudatta közleményben a hatóság csütörtökön.

Csendőrség: nem az Erdély-zászlóért, hanem a távozás megtagadásáért bírságoltak Kolozsváron
2017. március 16., csütörtök

Már természetes, hogy a publikus négy fal között nem lehet rágyújtani

Egy éve van érvényben a dohányzást nyilvános, zárt helyeken betiltó törvény. Bár kezdetben kellemetlenséget okozott az intézkedés a cigarettázók számára, illetve a vendéglátó egységekben is meglátszott a különbség, mára a legtöbben természetesnek tekintik, hogy nem lehet bent rágyújtani.

Már természetes, hogy a publikus négy fal között nem lehet rágyújtani
2017. március 15., szerda

Kossuth-nagydíjat kapott Kallós Zoltán néprajzkutató

„Mindig a magyarságért akartam tenni, soha nem a díjakért csináltam” – mondta az MTI-nek Kallós Zoltán erdélyi magyar néprajztudós, népzenegyűjtő, aki Kossuth-nagydíjat vehetett át szerdán a Parlamentben a nemzeti ünnep alkalmából.

Kossuth-nagydíjat kapott Kallós Zoltán néprajzkutató
2017. március 15., szerda

Utcai lövöldözés Nagyváradon, meggyilkoltak egy nőt

A rendőrség feltételezése szerint féltékenység miatt szerdán lövöldözött egy férfi Nagyváradon, megsebesítve egy másikat, majd elrabolta és agyonlőtte volt barátnőjét – adta hírül a Digi24 hírtelevízió.

Utcai lövöldözés Nagyváradon, meggyilkoltak egy nőt
2017. március 15., szerda

Bukarest azt kérte diplomatáitól, hogy vegyenek részt a magyar nemzeti ünnepen

A bukaresti külügyminisztérium körlevélben kérte a világ különböző országaiban szolgálatot teljesítő román diplomatáktól, hogy vegyenek részt a magyar nemzeti ünnep alkalmából rendezett fogadásokon – erősítette meg szerdán az MTI-nek Paul Ciocoiu külügyi szóvivő a Hotnews.ro értesülését.

Bukarest azt kérte diplomatáitól, hogy vegyenek részt a magyar nemzeti ünnepen
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
2017. március 15., szerda

Orbán: Brüsszelt meg kell állítani!

Brüsszelt meg kell állítani, és a kormányzati felelősséget továbbra is a nemzeti erők kezében kell tartani – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumnál rendezett március 15-i díszünnepségen.

Orbán: Brüsszelt meg kell állítani!
Orbán: Brüsszelt meg kell állítani!
2017. március 15., szerda

Orbán: Brüsszelt meg kell állítani!

2017. március 15., szerda

RMDSZ: legyen hivatalos ünnep március 15-e Romániában

Március 15. hivatalos ünneppé nyilvánításáról terjesztett törvénytervezetet szerdán az RMDSZ a román parlament elé, a javaslat elfogadása esetén az országban élő magyar közösség tagjai munkaszüneti napot igényelhetnének munkaadójuktól az ünnepen.

RMDSZ: legyen hivatalos ünnep március 15-e Romániában
2017. március 15., szerda

Nem kell bankszámlát nyitni a támogatásért

A Szülőföldön magyarul tanszertámogatási program koordinátora felhívja az új igénylők figyelmét, hogy amennyiben nincs OTP-s bankszámlájuk, nem kell nyitniuk.

Nem kell bankszámlát nyitni a támogatásért
2017. március 15., szerda

Március 15.: bírság Erdély-zászló miatt Kolozsváron

A kolozsvári március 15-ei ünnepi felvonuláson a román csendőrség kiemelte a tömegből Fancsali Ernőt, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári elnökét, valamint egy másik személyt, mert Erdély-zászlóval vonultak fel. A csendőrség a szervezőkre hivatkozva próbálta megakadályozni a szimbólum használatát – közölte szerdán&

Március 15.: bírság Erdély-zászló miatt Kolozsváron
2017. március 15., szerda

Király András: léphet a minisztérium iskolaügyben

Király András, a tanügyminisztérium államtitkára úgy véli, a Maros megyei tanfelügyelőség ügyészségi nyomásra, de törvénytelenül járt el akkor, amikor megtiltotta a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumnak, hogy a 2017/18-as tanévben cikluskezdő osztályokat indítson.

Király András: léphet a minisztérium iskolaügyben
2017. március 14., kedd

Románia nemzeti ünnepe lesz március 27-e is

Nemzeti ünnep lett március 27-e, Besszarábia és Románia egyesülésének napja – erről kedden döntött a képviselőház, amely döntő ház volt.

Románia nemzeti ünnepe lesz március 27-e is
2017. március 13., hétfő

Újabb öt évre választották Magyarország elnökévé Áder Jánost

Újabb öt évre köztársasági elnökké választotta Áder Jánost az Országgyűlés hétfőn. A Fidesz-KDNP jelöltje 131 szavazatot kapott a titkos voksoláson. A baloldali ellenzék által támogatott Majtényi László volt ombudsmanra 39-en szavaztak.

Újabb öt évre választották Magyarország elnökévé Áder Jánost

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye