Március első hétvégéje az indie folkot játszó Spontaneous Plan jazz-zenekaré, ugyanis most debütál legújabb Blown by the Wind című daluk a #fridaysessionben.
A zöldségtermesztőket támogató két intézkedést hagy jóvá szerdai ülésén a kormány – jelentette be a kormányülés elején Viorica Dăncilă miniszterelnök.
Bakuval, Azerbajdzsán fővárosával, annak is történelmi kerületével, Icheri Sheher óvárossal kötne testvérvárosi szerződést Segesvár, amennyiben a helyi önkormányzat is megszavazza azt a csütörtöki ülésén.
Részleteket árultak el a tervek szerint jövőre elkészülő brassó-vidombáki repülőtérről, amely az ígéretek szerint más lesz, mint amit az országban megszokhattunk, „a jövő repülőtere lesz: szebb, tágasabb, korszerűbb”. És ez lenne az első, amit haszonbérben működtetnének.
Lassan egy éve vette kezdetét az Ezer év Erdélyben, Száz év Romániában program az Iskola Alapítvány működtetésében, a magyar kormány támogatásával.
Közel harminc késszúrással gyilkolta meg feleségét egy aradi férfi hétfőre virradóan, majd kivetette magát kilencedik emeleti tömbházlakása ablakán. A történteknek a házaspár tízéves gyermeke valószínűleg végig szemtanúja volt.
Több kategóriában is borult a papírforma a 91. Oscar-gálán, ahol a Zöld könyv kapta a legjobb filmnek járó díjat. Az Amerikai Filmakadémia történetében először nyert rendező operatőri kategóriában is (Alfonso Cuarón). A legtöbb jelölést, egész pontosan négyet a Bohém Rapszódia váltotta díjra.
Gyávasággal vádolja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselőit Traian Băsescu volt államfő, Mihai Tudose volt kormányfő pedig arra emlékezteti a magyar közösség tagjait, hogy azt az országot, amelyben élnek, Romániának hívják.
Vasárnap este (közép-európai idő szerint hétfőn hajnalban) adják át 91. alkalommal az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) díjait Hollywoodban.
Pápai Joci és Az én apám című szám nyerte A Dal 2019 című showműsort szombaton Budapesten. Ezzel Pápai Joci másodszor is képviselheti Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet idén Tel-Avivban rendeznek.
Február utolsó hétvégéjén a hódmezővásárhelyi „klisémentes gitárpopot” játszó twentees zenekar produkciója debütál a #fridaysessionben.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Nem történt meglepetés: Kelemen Hunort választották meg elnöknek a küldöttek az RMDSZ 14. kongresszusán Kolozsváron. A régi-új elnök szerint tovább kell vinni az erdélyi örökséget, a transzilván hagyományokat.
Nyugdíjas korára a legtöbb romániai egészségi állapota megromlik: a nők esetében 59-re, a férfiaknál pedig 59,8 évre tehető az egészségben eltöltött évek száma – derül ki az Eurostat friss felméréséből.
A pragmatikus transzilvanista politika folytatását ígérte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kongresszusán szombaton elmondott beszámolójában Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
Népes küldöttség részvételével vette kezdetét az RMDSZ kétnapos kongresszusa pénteken délután Kolozsváron.
Tizenöt kalandvágyó marosvásárhelyi utazik csütörtök éjszaka a kelet-afrikai Tanzániába, hogy február 24-étől elkezdjék meghódítani a csaknem hatezer méteres Kilimandzsárót. A Székelyek a magasban név alatt futó expedíció különlegessége, hogy három fiatal lány is részt vesz benne.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, a hőmérsékleti értékek 0 és 14 Celsius-fok között is ingadozhatnak – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) február 18. és március 3. közötti időszakra érvényes előrejelzéséből.
A 2019. január 19-én kibocsátott, 289 lej értékű pénztárszalagok bizonyultak nyerőnek a vasárnap tartott nyugtalottó-sorsoláson.