Már nem az állásuk elvesztésétől tartanak az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben dolgozó egyes személyzeti kategóriák tagjai, hanem attól, hogy orra buknak majd a kimerültségtől, véli a Sanitas szakszervezet Hargita megyei vezetője.
Enyhén nőtt a tanárok iránti bizalom 2023-hoz képest, de jóval kevesebben bíznak bennük, mint 2022-ben – derül ki egy hazai felmérésből. Ugyanakkor nagy a különbség a vidéki és városi szülők pedagógusokhoz való hozzáállása között.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
Lesodródott az úttestről és felborult kedd este egy személygépkocsi a DJ 138 jelzésű út Zetelaka és Ivó közötti szakaszán – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Nagyon messze elmarad az előírttól a hulladék-újrahasznosítás aránya Hargita megyében. Az újrahasznosítás mértéke a közeljövőben ugyan jelentősen növekedhet, de akár még az eddiginél is jobban lelassulhat, két fontos tényezőtől függően.
Idéntől ismét lesz délutáni ügyfélfogadás a személyi nyilvántartó irodánál Székelyudvarhelyen. Az új program szerint csütörtökönként délután is be tudják nyújtani irataikat az új személyazonossági igazolvány igényléséhez az udvarhelyszékiek.
Ideiglenes javításokkal állították helyre a Madarasi Hargitához közeli Oltárkőn található panorámakabint. A szentegyházi különleges mentőcsapat tavasszal teljeskörűen felújítaná a menedéket.
Még zajlik a Fenyéd és Szejkefürdő között elképzelt elkerülő út megvalósíthatósági tanulmányának elkészítése érdekében meghirdetett közbeszerzési eljárás. Ám egy óvás miatt nem valószínű, hogy sikeres lesz az eljárás.
Hamarosan elindítják a versenytárgyalást a Hargita megyei tömegközlekedési közszolgáltatás átruházására. A nyílt közbeszerzésen szigorú feltételeknek kell megfelelniük a jelentkező fuvarozási vállalatoknak.
Nőtt a munkanélküliség mértéke a székelyföldi megyékben a legfrissebb statisztika szerint. A három megye közül leginkább Hargita megyében kúszik felfelé a munkanélküliségi ráta.
Meghibásodott a felvonó a Madarasi Hargitán található, haladó és profi síelőknek ajánlott Nagy Mihály sípálya egy szakaszán, így jelenleg annak alsó fele használható csak – olvasható a Madarasi Hargita Síközpont Facebookon közzétett bejegyzésében.

Motorkerékpárok hangja töltötte be Csíkszereda főterét szombat délután.
Január elsején még biztos voltál benne, hogy minden nap edzeni fogsz, lemondasz az édességről, és reggelente jógázol... aztán jött a másodika. De sebaj, a GaGánál nem az a lényeg, hogy betartsd a fogadalmakat, hanem kizárólag a jó sztorik!
Az állásinterjúkon tapasztalt legjobb és legrosszabb élményeiket osztották meg az erdélyi magyar munkavállalók a Jóállás.ro oldalon megjelenő videósorozatunk második részében.
Az Anna, Hanna mellett a Bence és a Magor is népszerű keresztnév volt Székelyudvarhelyen 2024-ben, ám Derien, Terka, Melody, valamint Áden, Merse és Sion név is szerepel az anyakönyvezett keresztnevek listáján.
Az ünnepi időszak lejártával sokan a szabadba mennének a hétvégén, különböző Facebook-csoportokban a Hargita megyei sípályák nyitva tartásáról érdeklődnek a téli sportok szerelmesei. Összegyűjtöttük hát ezek programját.
December 23-a és 31-e között körülbelül harminc alkalommal volt szükség a Hargita megyei hegyimentők közbelépésére, legtöbbször a sípályákon vagy azok környékén történt balesetek miatt.
Életének 55. évében, szilveszter napján tragikus hirtelenséggel elhunyt id. Kóré Géza, a sokak által ismert és tisztelt székelyszenterzsébeti cigányprímás. Temetése vasárnap lesz szülőfalujában.
Szerepet vállal a szentegyházi önkormányzat a REPowerEU program keretében meghirdetett napelem- és energiatároló (akkumulátor) rendszerekre való pályázati ügyintézésben.