Hatvanötezer lej gyűlt össze a Hubertus Vadásztársaság által korábban szervezett jótékonysági vadászaton, amiből számos orvosi eszközt vásárolhattak a székelyudvarhelyi kórház székelykeresztúri kirendeltségének. Ezeket adták át csütörtökön.
Kriza Jánosra emlékeznek halálának 150. évfordulóján Székelykeresztúron március 22-én. Életműve és hagyatéka előtt szoborral tisztelegnek.
Nagyobb mennyiségű, lejárt szavatosságú növényvédő szereket foglalt le a rendőrség Székelykeresztúron egy ellenőrzés során kedden – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Több mint egy tucat balesetveszélyes faoszlopot távolítottak el vasárnap Székelykeresztúron az önkéntes tűzoltók bevonásával – közli a település polgármester hivatala. Ezen munkálatok folytatódni fognak a város más részein is.
A kommunista rendszer romániai áldozatainak állítottak maradandó emléket vasárnap Székelykeresztúron. A felszólalók szerint az emlékmű emberi szenvedésekről, ugyanakkor a szabadság iránti vágyról szól.
Bár korábban már kapott támogatást Hargita Megye Tanácsa és Székelykeresztúr önkormányzata egy inkubátorház létrehozására, a pályázat nem valósult meg, így egyik érintett sem mondhatja azt, hogy „sikeres volt”. A tervről azonban nem mondtak le.
Kétszer Székelykeresztúron, egyszer pedig Alsóboldogfalván kellett eloltsák a temetőkben égő növényzetet vasárnap a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzöltóegyesület munkatársai. Lett volna más módja is a „takarításnak.”
Siralmas állapotban vannak a vonatállomások Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron, a peronok elhanyagoltak, az épületek pedig úgy festenek, mintha elhagyatottak lennének évek óta. Székelyudvarhelyen azonban felcsillant a remény a változásra.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Hargita Megyei Törvényszék azt a székelykeresztúri férfit, aki a gyanú szerint késszúrással végzett élettársával. A kényszerintézkedés ellen a gyanúsított fellebbezést nyújtott be.
Meghalt az a székelykeresztúri nő, akit a gyanú szerint élettársa mellkason szúrt szombaton. A részletekről a Hargita megyei törvényszéki ügyészség szóvivője, valamint a város polgármestere számolt be lapunknak röviden.
Áramszünetre kell számítaniuk a székelykeresztúriaknak több utcában pénteken – olvasható a székelykeresztúri polgármesteri hivatal Facebook-bejegyzésében.

Az FK Csíkszereda történelmi szezonjáról, a Sepsi OSK visszatéréséről, a szurkolói kultúráról, a Sportklub idényéről és a magyar hokiválogatott esélyeiről beszélgettünk Tamás „Egér” Lászlóval, a Lokálpatrióták szurkolói csoport vezetőjével.
Több mint 40 ezer lejre bírságoltak székelyudvarhelyi és székelykeresztúri gazdasági szereplőket a Gazdasági Bűnözés Elleni Nyomozószolgálat munkatársai, illetve a Hargita megyei rendőrök hétfőn.
Kolbásztöltő és disznótoros ünnepet szerveznek Székelykeresztúron február 8-án, szombaton, a szervezők azt ígérik, a látogatók átélhetik a hagyományos székely disznótorok hangulatát.
Czire Alpár Félrerángatott harangkötél című fotókiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket január 29-én 18 órától a székelykeresztúri Molnár István Múzeumban.
Megalakulásának és működésének 130. évfordulóját ünnepli idén a székelykeresztúri Polgári Fúvószenekar 1895. A kerek jubileum alkalmából koncertsorozattal készül a zenekar, amelynek első állomása Székelykeresztúr, két telt házas koncerttel.
Elköltöztek a fogyatékkal élő gyerekek, így elkezdődhetett a székelykeresztúri Gyárfás-kúria restaurálása, amihez jelentős támogatást kap a helyi önkormányzat. Érdekes falfestményeket is feltártak a munkálatokat megelőzően.
Székelykeresztúron is nyílik karácsonyi vásár, ahol meghitt ünnepi környezetben lehet majd hangolódni karácsonyra – olvasható a székelykeresztúri polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Leterítették az első réteg aszfaltot Székelyudvarhely és Székelykeresztúr között a 137-es megyei út teljes szakaszán, a felújítási munkálatokkal azonban nem áll le a kivitelező – addig dolgoznak, amíg az időjárás ezt lehetővé teszi.