Drogfogyasztással és kereskedéssel gyanúsított személyeknél tartottak házkutatást a napokban a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) Kovászna megyei ügyészei és a háromszéki rendőrség nyomozói.
Nem tudják megszervezni Háromszéken, az át- és továbbképző tanfolyamokon részt vett munkanélküliek vizsgáját, a kormány ugyanis nem különített el pénzt erre a célra, ugyanakkor a tanfolyamok lebonyolítása is egyre nehezebb.
Mégsem működik az egyéni egyeztetés, most már egyértelmű, hogy nem vehetnek részt a Székely Vágtán azok a lovasok, akik más futamokra beneveztek, ez alól nem kivétel a Marosszéki Lófuttatás sem, bár korábban úgy tűnt arra nem vonatkozik a tiltás.
A nyári vakáció alatt diákok alkalmazására biztatja a a háromszéki vállalkozókat Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség igazgatója.
Átverés veszélyére figyelmezteti a romániai cégeket a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, amely ugyanakkor segítséget is nyújt azoknak a vállalkozásoknak, amelyek már belesétáltak a csapdába.
Nyári táborokban, ősztől pedig intézményesített keretek között sajátíthatják el a régi népi mesterségek fortélyait a háromszéki fiatalok.
Kovászna megyében 1967 diák iratkozott be a tanév elején nyolcadik osztályba, ám közülük csak 1486 vesz részt a hétfőn kezdődött kisérettségin.
A megyében észlelt nyolc kanyarós megbetegedést a szomszédos Brassó megyéből „importálták”, állítják a Kovászna megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) képviselői.
Restaurálják a háromszéki Oltszemen található Mikó-kastély társasági életet, háborúkat idéző freskóit, amelyeket a feltételezések szerint 1840 táján készített Bodor Péter marosvásárhelyi mester.
Az Európa Tanács (ET) Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusánál pénteken iktatta Grüman Róbert, a Kovászna megyei önkormányzat alelnöke azt a petíciót, amelyet több mint 150 háromszéki civil szervezet és történelmi egyházi képviselő írt alá.
Kovászna megyei falvakban végeztek a hét eleje óta ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház szakemberei – közölte pénteken a Kovászna megyei önkormányzat sajtóirodája.
A képernyőkkel teli világban ez a rendezvény az embereknek azt az egyre erősödő igényét elégíti ki, hogy két kezükkel teremtsenek valamit – foglalható össze az Erdélyi Mesterségek Ünnepének létjogosultsága. A marosvásárhelyi Várban hétvégén szervezett kétnapos eseményen jártunk.
A korai iskolaelhagyás megelőzése, a diákok szakképzésben való részvételének támogatása lehet többek között a Kovászna megyei tanfelügyelőség és az egri Pedagógiai Oktatási Központ (POK) közötti együttműködés gyakorlati vetülete.
A feketemunka visszaszorítására törekszik a Kovászna megyei munkaügyi-felügyelőség: szerdán indítanak útjára egy augusztus végéig tartó kampányt, amely során az érintetteket próbálják felvilágosítani, milyen következményekkel, kockázatokkal jár a feketemunka.
Halálra gázolt egy kerékpározó gyereket egy pótkocsis teherautó Aldobolyban. Nicoleta Tolvaj- Marin a Kovászna megyei rendőrkapitányság szóvivője arról tájékoztatott, hogy hétfőn este a 112-es számú megyei úton történt a halálos baleset.
Az elmúlt hónapban közel 150 ezer lej kárt okoztak a vadak Háromszéken – számolt be Gheorghe Neagu, a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója.
Eltűnt a kilyéni református templom előtt felvont óriás székely zászló. A lobogó felvonását kezdeményező Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi vezetői arra gyanakodnak, hogy ellopták.
Jövő év első napjától kezdve a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház biztosítani fogja, hogy a páciensek anyanyelvükön kommunikálhassanak az egészségügyi személyzettel, ahogy azt a törvény előírja – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Tamás Sándor.
Elbizonytalanította a székelyföldi lovas versenyek szervezőit, hogy a Nemzeti Vágta idei versenyszabályzata megújult, melynek előírásai szerint kizárják a versenyből és az előfutamokból azokat a lovasokat, akik „fekete” vagyis nemhivatalos futtatáson vesznek részt.