Tudjunk örvendeni, legyünk hálásak mindazért, amit Isten nevében kaptunk – hangsúlyozta Böjte Csaba ferences szerzetes, amikor a csíksomlyói Szent István Otthonban arról beszélgettünk, hogyan éljük meg az adventi várakozást, hogyan készüljünk karácsonyra.
Négy család és egy idős asszony karácsonyát tették szebbé azok a gyermekrajzok, amelyek a csíkszeredai Škoda márkaképviselet jövő évi naptárát díszítik.
Miközben a legtöbb Hargita megyei otthon, családja társaságában tölti a szentestét és a karácsonyt, olyanok is akadnak, akiknek az ünnepek alatt is dolgozniuk kell. A rendőrök, csendőrök, tűzoltók, orvosok és a diszpécserek éjjel-nappal készenlétben állnak.
Már nem kötelező az egyetemi oklevél megszerzése az óvodai és az elemi oktatásban tanító pedagógusoknak. Az egyetem elméleti tudást ad, de gyakorlati képzést nem, ezért felsőfokú diploma nélkül is jó tanító lehet az, aki odaadással oktat.
Díjazással egybekötött ünnepélyes ülést tartott Hargita Megye Tanácsa december 22-én a csíkszeredai megyeházán. A soros ülés napirendjéről való szavazás előtt kitüntették azokat a személyeket, akik kiemelkedően tevékenykednek valamilyen szakterületen, illetve a megye legügyesebb gazdáit.
Papírforma szerint alakultak a Galacon zajló jégkorong Román Kupa csoporteredményei. Pénteken a két Erste ligás csapat, a Csíkszeredai Sportklub és a Brassói Corona is sima győzelmet aratott, így ez a két együttes játszik a serlegért.
A hétvégén Csíkszeredában Lukács Lóránt, míg Székelyudvarhelyen a Mátyus Dental Studio látja el a fogászati sürgősségi ügyeletet.
Módosították Csíkszeredában a taplocai terelőút megépítésének megvalósíthatósági tanulmányát, hogy a Rét utcai találkozásnál körforgalmat alakíthassanak ki – többek között erről döntöttek a helyi önkormányzati képviselők soros havi ülésükön.
Összegyűjtöttük a karácsonyi istentiszteletek és szentmisék rendjét Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen.
Csíkszereda hősi halált halt, fiatal katonájára, Müller Antal Lászlóra emlékeztek pénteken a Szentlélek utcai temetőben. A 1989-es forradalom áldozatának sírjánál családtagjai, hozzátartozói, a városvezetés és a katonaság rótta le kegyeletét.
Jó a levegő minősége Hargita megyében, a légszennyezési mérések adatai a fűtési idény kezdete óta sem lépték túl a megengedett határértékeket. Az viszont kitűnik a részletes kimutatásból, hogy októberhez képest romlott a levegő minősége novemberben.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Jövő év elejétől a biztosított páciensek is fizetni kényszerülnek a háziorvosnál, amennyiben a Háziorvosok Országos Tanácsa tartja magát ígéretéhez, miszerint nem hosszabbítják meg az év végén lejáró egészségügyi keretszerződésüket a biztosítópénztárakkal.
A Minta ifjúsági Szervezet tűzgyújtást szervezett csütörtökön este a december 21-ei téli napforduló alkalmából a csíksomlyói Fodor-ház udvarán.
A karácsony jegyében teltek az idei utolsó Ezüst Akadémia előadások. Ezeken az alkalmakon jótékonykodhattak a hallgatók – tájékoztat a Sapientia EMTE csíkszeredai karának PR-felelőse.
Best Christmas néven jótékonysági autós ügyességi versenyt tartanak vasárnap Csíkszeredában 10 és 16 óra között az Erőss Zsolt Aréna előtti parkolóban.
Az ünnep előtti forgatagban álljanak meg néhány percre, igyanak meg egy teát, beszélgessenek ismerőseikkel – ezt ajánlják a városlakóknak azok a civil szervezetek, amelyek péntek délután megszervezik Csíkszereda központjában az Adventi szeretetmorzsát.
Új, magaslati mentésre és oltásra alkalmas bevetési járművet kapott a Hargita megyei tűzoltóság.
Miután hosszas huzavona után a román külügyminisztérium rábólintott a kinevezésére, Tóth László személyében szerdától új főkonzul áll Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának élén.