Több száz alkalmazottnak vált kérdésessé a fizetése ettől a hónaptól

Mi vezetett oda, hogy immár második esztendeje kongatják a vészharangot a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságnál, amiért az évi költségvetésükből jelentős összeg, 18 millió lej hiányzik? Egy mamutintézménynél, ahol nyolcszázan dolgoznak és ezerötszáz gyermekről gondoskodnak.

Százötven ország takarít ugyanazon a napon, de Hargita megyében hányan fognak?

A cél az, hogy Románia lakosságának öt százaléka vegyen részt a szeptember 15-i Let’s do it Romania akcióban. Még a börtönben lévőket is bevonják a takarításba, ez már biztos, az viszont kérdéses, hogy hány önkormányzat mond igent a csatlakozásra.

Százötven ország takarít ugyanazon a napon, de Hargita megyében hányan fognak?
2018. szeptember 04., kedd

Hamar összegyűlt a pénz a kerekesszékre

Összegyűlt a szükséges adomány, így megvásárolhatta az elektromos meghajtású kerekesszéket Gráncsa József, aki nemrég portálunkon keresztül hívta fel a figyelmet, hogy készpénzbeli segítségre van szüksége az eszköz beszerzéséhez.

Hamar összegyűlt a pénz a kerekesszékre
2018. szeptember 04., kedd

Magyar, román és nemzetközi filmdömping lesz a második Filmszeredán

Több mint harminc alkotást tekinthetnek meg a filmkedvelők a Csíki Moziban szeptember 11-22. között a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivál ideje alatt.

Magyar, román és nemzetközi filmdömping lesz a második Filmszeredán
2018. szeptember 04., kedd

A könyvállomány bővítése is célja a Kájoni János Megyei Könyvtár új menedzserének

Sikeresen versenyvizsgázott a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár élére Gyulai Arthur. A menedzser az eddigi könyvtári programok mellé további rendezvényeket szeretne, amelyeket a községi könyvtárakba is elvisznek.

A könyvállomány bővítése is célja a Kájoni János Megyei Könyvtár új menedzserének
2018. szeptember 04., kedd

Alapos ellentmondás: bővíteni kellene a „reformintézkedés” révén a tanügyben, ehelyett leépítések vannak

Mintegy százhetvennel kellene bővíteni a pedagógusi állások számát Hargita megyében ahhoz, hogy a napokban életbe lépett kormányrendeletnek megfelelően szaktanárok oktathassák a román nyelvet a megye magyar tannyelvű elemi osztályaiban. A bővítés azonban szinte elképzelhetetlen.

Alapos ellentmondás: bővíteni kellene a „reformintézkedés” révén a tanügyben, ehelyett leépítések vannak
2018. szeptember 04., kedd

Felszámolják a kábeldzsungel egy részét Csíkmadarason

Folytatódik Csíkmadaras közvilágítási rendszerének korszerűsítése: újabb falurészen cserélik ki a régi villanyvezetékeket, az újakat földbe helyezik, oszlopokat állítanak, amelyekre ledes világítótesteket helyeznek.

Felszámolják a kábeldzsungel egy részét Csíkmadarason
2018. szeptember 03., hétfő

Lehűlés és csapadékos időszak következik

A következő két hétben eleinte meleg, később hűvösebb, csapadékosabb időre számíthatunk – derül ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hétfőn közzétett, szeptember 16-áig érvényes előrejelzéséből.

Lehűlés és csapadékos időszak következik
2018. szeptember 03., hétfő

Megéri pályázni: több mint 300 millió euró áll a gazdálkodók rendelkezésére

Megnyitották hétfőn a 2014–2020-as Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) 4.1-es kiírásának első pályázati időszakát – olvasható a Vidéki Beruházások Ügynökségének (AFIR) honlapján.

Megéri pályázni: több mint 300 millió euró áll a gazdálkodók rendelkezésére
2018. szeptember 03., hétfő

Nyári medvemunka a csendőrségnél – vaktöltényekkel, petárdákkal

Július és augusztus folyamán 34 alkalommal kérte a lakosság a Hargita megyei csendőrség közbeavatkozását a lakott területeken felbukkant medvék elkergetésére vagy elkerítésére – közölte az Agerpres hírügynökséggel Gheorghe Suciu, a Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság szóvivője.

Nyári medvemunka a csendőrségnél – vaktöltényekkel, petárdákkal
2018. szeptember 03., hétfő

Külön fogják gyűjteni a zöldhulladékot Csíkszeredában

A zöldhulladék különgyűjtésére 300 literes zsákokat oszt ki nemsokára a csíkszeredai magánházakhoz a hulladékgazdálkodással megbízott Eco-Csík Kft., ugyanakkor a lakóövezetek hulladékgyűjtőpontjaihoz is terveznek erre a célra ládákat kihelyezni az ősz folyamán, vagy legkésőbb jövő tavasszal.

Külön fogják gyűjteni a zöldhulladékot Csíkszeredában
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Erdély kincsei: Egyeskő
Megnyitás

Erdély kincsei: Egyeskő

A Nagyhagymás-hegység magányos koronája, Székelyföld legcsodásabb ékköve minden évszakban más arcát mutatja: télen titokzatos, nyáron fenséges. Erdély kincsei sorozatunk következő részében a méltán híres Egyeskőre kirándulunk.

2018. szeptember 03., hétfő

Egyház, ma: prédikáció után úgy érezték, tenniük kell valamit a faluért

Egy vasárnapi szentmisén elhangzott prédikáció kapcsán spontán jött az ötlet Kászonjakabfalván, hogy valamit lehetne tenni a faluért. Az ötletelésből összefogás lett, és az elmúlt napokban a helyi közösség gyermektábort szervezett, játszóteret épített, szemétszedési akciót tartott.

Egyház, ma: prédikáció után úgy érezték, tenniük kell valamit a faluért
2018. szeptember 03., hétfő

A fodrász ajánlata: iskolakezdésre ingyen levágja a rászoruló diákok haját

Ingyenes hajvágással kíván segíteni a rászoruló iskolásokon egy csíkszeredai fodrász, aki a szeptember 10-i tanévkezdés előtt két munkanapot szán a jótékonysági akcióra.

A fodrász ajánlata: iskolakezdésre ingyen levágja a rászoruló diákok haját
2018. szeptember 02., vasárnap

Csizmát dobtak, vizet talicskáztak, buglyát hordtak és fűrészeltek a falusi olimpián

Bár a korábbi évekhez képest kevesebb csapat jelent meg, ezúttal is fergeteges hangulatban, hatalmas nevetések közepette zajlott a vasárnapi Falun az olimpia elnevezésű humoros vetélkedő Csíkszenttamáson.

Csizmát dobtak, vizet talicskáztak, buglyát hordtak és fűrészeltek a falusi olimpián
2018. szeptember 02., vasárnap

Rendőrkézre kerültek a kerékpártolvajok

Lopott biciklikkel fogtak el két Bákó megyei fiatalt szombatra virradóan a csíkszeredai rendőrség közbiztonsági járőrei a városban. Rövid időn belül kiderült, még számos kétkerekű eltulajdonítása is a számlájukra írható. Az ellopott kerékpárokból nyolcat találtak meg eddig.

Rendőrkézre kerültek a kerékpártolvajok
Rendőrkézre kerültek a kerékpártolvajok
2018. szeptember 02., vasárnap

Rendőrkézre kerültek a kerékpártolvajok

2018. szeptember 02., vasárnap

A vizsgázók alig negyede ment át a pótérettségin Hargita megyében

Közzétették a pótérettségi eredményeit: Hargita megyében a vizsgázók mindössze 22,73 százaléka ment át, azaz a 704 megjelent diák közül 160 írta meg összesítettben a hatos médiát.

A vizsgázók alig negyede ment át a pótérettségin Hargita megyében
2018. szeptember 02., vasárnap

Interaktívan, kommunikálva tanulni a román nyelvet? – újabb tankönyv fog segíteni ebben

Megjelent Bartolf Hedvig Hargita megyei tanfelügyelő hatodik osztályosoknak szóló román nyelv és irodalom tankönyve. A szerző tavaly megjelent, ötödikesek számára írt és szerkesztett kiadványához hasonlóan ez is a kommunikációt helyezi előtérbe.

Interaktívan, kommunikálva tanulni a román nyelvet? – újabb tankönyv fog segíteni ebben
2018. szeptember 01., szombat

Csíkszeredai udvarba hatolt be két medve

Két medve is behatolt egy csíkszeredai családi ház udvarára szombaton reggel, a megyei sürgősségi kórház szomszédságában, a Mikó utcában. Nem egyedi az eset, iskolakezdésre mindenképp megoldást szeretnének az ott élők.

Csíkszeredai udvarba hatolt be két medve
Csíkszeredai udvarba hatolt be két medve
2018. szeptember 01., szombat

Csíkszeredai udvarba hatolt be két medve

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye