
A választásokra való felkészülés első lépését jelentik a tisztújítások. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Csíkszéken több helyi RMDSZ-elnök nem vállal újabb mandátumot, ez pedig azt is jelenti – mivel sok esetben ők egyúttal a polgármesteri tisztséget is betöltik –, hogy újabb váltás körvonalazódik a községek vezetésében. Erről a közelgő tisztújítások kapcsán esett szó, amelyről csütörtökön tájékoztatták a sajtót.
2024. január 18., 12:582024. január 18., 12:58
Az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöke, Borboly Csaba ismertette a helyi szervezetekben esedékes tisztújítások menetrendjét. Mint kiemelte,
Ehhez arra van szükség, hogy erős területi és helyi szervezetek tevékenykedjenek, együtt az ifjúsági- és nőszervezettel, illetve további partnerekkel, mint például az idősek szervezetei – sorolta az elnök.
Hozzátette, hogy minden helyi szervezetnél meghirdették a tisztújítást, a jelöltséghez szükséges dokumentumokat február 5-ig várják a helyi elnököknél, vagy a Csíki Területi Szervezet irodájába, Csíkszeredában, a Mihai Eminescu utca 2/A szám alá. A lakosság megértését is kérik, ha felkeresik őket támogatói aláírások gyűjtésével – hívta fel a figyelmet.
Egy személy csak egyetlen jelöltet támogathat. A helyi tisztújításokat február közepétől március közepéig szeretnék lebonyolítani, ezek formája közgyűlés, de akár álló- vagy mozgóurnás változatról is dönthetnek a helyi szervezetek.
Borboly szerint abban bíznak, hogy a tisztújításokkal megerősödik a csíki RMDSZ, és sikerül behozni olyan embereket is, akik az elmúlt időszakban a közélet iránt érdeklődtek. Elmondta, hogy
Kérdésünkre, hogy inkább az idősebb generációt képviselő elnökökről van-e szó, Borboly azt mondta,
További kérdésünkre azt is elmondta, a helyi szervezetek elnökei nem minden esetben indulnak polgármesterjelöltekként a választásokon, az alapszabályzat szerint lehetnek alpolgármesterek is, erre is több példa van az RMDSZ jelöltjei által vezetett csíki községekben.
Az elnök szerint a jó eredményhez erős csapatokra van szükség, amelyek képesek arra, hogy a választási felkészülés során tudják ismertetni az RMDSZ munkáját minden területen. „Azokat is hívjuk, akik korábban nem az RMDSZ-ben tevékenykedtek, más utat választottak.
– jelentette ki. A helyi és megyei önkormányzatok számára is jó jelöltekre van szükség, akik elkötelezettek a közösségi célok iránt, de ez csak az európai parlamenti választások után kerül napirendre – emlékeztetett.
Újabb történelmi csúcsra emelkedett szombat reggel a benzin ára Romániában: egyes töltőállomásokon már 9,78 lejbe kerül egy liter standard benzin. A gázolaj ára eközben valamennyi nagyobb hálózatnál átlépte a 10 lejes literenkénti szintet.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Miközben több térségben 36 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, az ország nyugati és északi részén viharos időjárás is várható.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.
Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.
1 hozzászólás