
Tanszerekre költhető az egyszeri támogatás értéke. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Az európai beruházások és projektek minisztériuma utalta hétfőn az 500 lejes egyszeri támogatást csaknem 100 ezer nehéz helyzetben levő családból származó óvodás és iskolás számára.
2022. szeptember 20., 10:212022. szeptember 20., 10:21
A szaktárca tájékoztatása értelmében összesen 48,9 millió lejt utaltak 97 888 kedvezményezettnek, akik a hét folyamán hozzájuthatnak a segélyhez az erre a célra kiállított kártyák révén.
– hangsúlyozta a szakminiszter az Agerpres beszámolója szerint.
Marcel Boloş emlékeztetett, hogy
Az iskola előtti nevelésben részt vevő gyerekek abban az esetben kaphatják meg az egyszeri segélyt, ha a családban az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 298 lejt. A 0-8. osztályba járó kisdiákok szintén jogosultak az összegre, ha a családban az egy főre eső jövedelem nem haladja meg az 1275 lejt.
Azok a kedvezményezettek, akik idén kapnak először ilyen segélyt, októberben jutnak majd hozzá a kártyákhoz, amelyeket november első felében töltenek majd fel.
Az előző tanévben mintegy 245 ezer kedvezményezett összesen 122 millió lejt kapott a program keretében –derül még ki a szaktárca közleményéből.
Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
Tíz éves a helyi termelők támogatását felvállaló marosvásárhelyi Local Farmers’ Market, amelyet a Rákóczi lépcső alatti kis utcában szerveznek. Az idei első vásár január 16-án, pénteken lesz.
Nagyon meglepődtek a hatóságok, amikor több hüllőfajt, pitonokat, boákat, rendkívül ritka viperákat, tarantulákat, egy krokodilt és egy varánuszt fedeztek fel egy 12 négyzetméteres szobában Bihar megyében.
Nagy az aggodalom és a felháborodás is az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben a kormány 10 százalékos költségcsökkentési terve miatt. Az érdekvédelem képviselője szerint éppen a jó szakembereket veszíthetik el az ágazatok, ha ez megvalósul.
Egy 59 éves nő életét vesztette, egy másik pedig megsérült csütörtökön, a Kolozs megyei Gyerőfalva és Körösfő között az 1-es országúton történt közúti balesetben; a balesetet okozó sofőr elhajtott a helyszínről.
Marosvásárhelyen csaknem ötszáz utca van és ezek csupán felében járnak a hókotró gépek. Soós Zoltán polgármester szerint a prioritás az, hogy a városi közlekedés folyamatos legyen, ne álljon le.
Nicușor Dan csütörtökön kijelentette, reménykedik abban, hogy 2026 elhozza a békét Európában, és Románia támogatja Donald Trump amerikai elnök erőfeszítéseit a gyors és tartós békét eredményező tárgyalásokra.
Marosvásárhelyen idén is megszervezik az ökumenikus imahetet, amikor a különböző felekezetű hívők más-más templomban gyűlnek össze igét hallgatni, imádkozni. Idén az imahét január 18-án, vasárnap kezdődik.
A tűzoltók helyszínelése nyomán kiderült, hogy nem gázpalack robbanása okozta a csütörtök délutáni bikfalvi balesetet.
Mindössze néhány másodperc választott el egy járókelőt attól, hogy súlyos sérüléseket szenvedjen, amikor a lugosi rendőrség egyik melléképületében robbanás történt.
szóljon hozzá!