
Fotó: László Ildikó
Idén is megrendezik a tavaly nagy sikernek örvendő, Kiraklak a könyvtárnál eseményt Székelyudvarhelyen, amelynek során a Városi Könyvtár előtti téren több különleges puzzle kirakására vállalkozhatnak az érdeklődők – derül ki a szervezők szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményéből.
2024. július 03., 11:352024. július 03., 11:35
2024. július 03., 11:382024. július 03., 11:38
Az esemény iránt érdeklődőknek lehetőségük lesz bekapcsolódni a kirakósozásba, amely 48 órán keresztül tart: július 19-én, pénteken délután négy órától július 21-én, vasárnap délután négy óráig.
A rendezvényen nem csak kirakóznak: péntek és szombat este dokumentumfilmeket vetítenek a Hagyományőrzési Forrásközpont archívumából, előtte pedig a szerzőkkel és szereplőkkel beszélgetnek. A kirakóturnusok közé szórakoztató és átmozgató programokat tűznek.
Az eseményre előzetes regisztráció szükséges, és noha a szervezők igyekeznek mindenkinek helyet biztosítani, az asztalok körül kényelmesen 80 személy fér el (8 személy/asztal). További részleteket a könyvtár és az SZKA Facebook-oldalán találhatnak az érdeklődők.

Majdnem hatszáz érdeklődő próbálta kirakni a több mint 33 ezer darabos óriáspuzzle-t Székelyudvarhelyen 48 óra alatt. Noha a kísérlet nem sikerült, a szervezők nem szomorúak: olyan emberek is ellátogattak, akiket nem gyakran látni hasonló rendezvényeken.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
szóljon hozzá!