
Az alapozás megtörtént, térkövezéssel folytatódik ősszel a munka
Fotó: Beliczay László
Már csak két utcában kell lerakják a térköveket, így hamarosan befejeződik a főbb útvonalak felújítását célzó beruházás Kápolnásfaluban. További eredmény, hogy a szennyvízhálózatot is beüzemelték a községben.
2021. augusztus 25., 11:252021. augusztus 25., 11:25
2021. augusztus 25., 15:092021. augusztus 25., 15:09
Összesen ötmillió lejért pályázott sikeresen az Országos Vidékfejlesztési Programban (PNDL) Kápolnásfalu község önkormányzata, amiből a település főbb utcáit – összesen négy kilométernyit – újíttathatják fel – emlékeztetett Benedek László polgármester. Már korábban eldöntötték, hogy
Az elöljáró rámutatott, mostanra a beruházás több mint kilencven százaléka megvalósult, már csak a Szabódomb, illetve a Külső utcában kell dolgozzanak. Egyébként ezeken a helyszíneken is megtörtént az útalapozás, illetve a sáncok kialakítása, már csak térkövezni kell.
Fotó: Beliczay László
Az eredeti elképzeléshez képest nagyobb szélességben rakták le térköveket az utcákban, ahol erre lehetőség volt, hiszen így szerették volna még jobban megkönnyíteni a közlekedést a településen – magyarázta Benedek. Jó szándékuk azonban mintegy egymillió lejes pluszköltséget eredményezett –
Mivel szűkös költségvetésből dolgoznak, a polgármester abban reménykedik, hogy sikerül anyagi kiegészítést kapni a beruházáshoz a fejlesztési minisztériumtól. Erre egyébként már kaptak is ígéretet a tárca munkatársaitól. A községvezető arra is kitért, hogy már készülnek a tervek a fennmaradó utcák rendbetételéhez is, ahol aszfaltozni szeretnének. Ennek megvalósítása érdekében is pályázniuk kell.
Fotó: Beliczay László
Benedek László kérdésünkre elmondta, hogy megépült a településen a szennyvíztisztító-állomás, valamint a rendszer gerincvezetékeit is a földbe helyezhették a Vidéki Beruházások Ügynöksége (AFIR) támogatásával – mintegy egymillió euróért pályáztak sikeresen.
Az új hálózat a háztartásoknak nagyjából a 75 százalékát fedi le. Voltak egyébként olyan utcák, ahol a hivatal támogatásával a lakók kalákában építették ki a szennyvízhálózatot – azokon a részeken, amelyek nem voltak belefoglalva az európai uniós pályázatba. Az önkormányzat ugyanakkor pályázni szeretne a továbbiakban az ivóvízhálózat modernizálására, a projekt részeként pedig a szennyvízhálózatot is kiterjesztenék azokra a részekre, ahol ez eddig nem valósult meg.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
szóljon hozzá!