
Fotó: Barabás Ákos
Az etédi önkormányzati képviselők egységes szavazata alapján péntektől az RMDSZ-es Szilveszter Attila vezeti Etéd községet, polgármesteri teendőkkel megbízott alpolgármesterként. Az új vezető megválasztására azért volt szükség, mert egy bírósági döntés alapján tavaly májusban megszűnt Szőcs László polgármesteri mandátuma, és a feladatát átvevő Nagy Endre nyolc hónap után lemondott minden önkormányzati tisztségéről.
2019. január 18., 21:302019. január 18., 21:30
A lemondásának tudomásul vételéről szóló határozat elfogadása előtt Nagy Endre megköszönte kollégáinak azt a segítséget, amit az elmúlt nyolc hónap során kapott. Utána Bíró Barna Botond, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének elnöke, Hargita Megye Tanácsának alelnöke kapott szót. Kifejtette, noha sajnálja, hogy Nagy Endre lemondott a község vezetéséről, úgy érzi, hogy ebbe a személyes döntésbe nem szólhat bele, kénytelen elfogadni azt. Rámutatott, jó eséllyel a most megválasztott, polgármesteri teendőkkel felruházott alpolgármester fogja vezetni a községet a következő helyhatósági választásokig. Ennek egyik oka, hogy
mivel Szőcs László korábbi polgármester fellebbezett a mandátumát megszüntető prefektusi határozat ellen, és még nem született döntés az ügyben. Időközi választásokat ugyanakkor törvényesen nem is lehet kiírni a helyhatósági választásokat megelőző egy éveben. Ez a határidő pedig már közel van.
Fotó: Barabás Ákos
Bíró fontosnak tartotta, hogy ne maradjon vezető nélkül a község, hiszen a megkezdett projekteket, beruházásokat folytatni kell, nem állhat meg a fejlődés a térségben. Azt ígérte, hogy a széki RMDSZ, illetve Hargita Megye Tanácsa is támogatni fogja azt a személyt, aki elvállalja a rá váró nehéz feladatot.
Szőcs László is felszólalt az ülésen, hangsúlyozva, hogy az ő mandátuma alatt is kaptak segítséget a különböző intézményektől és az RMDSZ vezetőségétől is, ami jó dolog, de a problémákat a helyiek maguknak kell megoldják. „Ezt nem szabad elfelejteni” – szögezte le. Kijelentette, örül, hogy ilyen erős és jól együttműködő csapattá kovácsolódott össze a szövetségi listán induló képviselőkből álló önkormányzat. Reményét fejezte ki, hogy ez így is marad. Megjegyezte azt is, hogy mandátumának megszüntetése ellenére szívesen segíti a község vezetőségét. Egyébként továbbra is ő vezeti a helyi RMDSZ-t.
– fogalmazott Szőcs, akit azért vádoltak meg összeférhetetlenséggel, mert 2014-ig polgármesterként tagja volt édesapja szalmakalap-készítéssel foglalkozó családi vállalkozásának.
Beszéde után az önkormányzat tudomásul vette Nagy Endre lemondását, és megszüntették az alpolgármesteri, illetve a képviselői mandátumát.
A képviselőktől csak Szilveszter Attila polgármesteri teendőkkel megbízott alpolgármesterré választására érkezett javaslat. Mivel vállalta a feladatot, urnás szavazást tartottak, és az önkormányzati tagok egyöntetűen támogatták.
Fotó: Barabás Ákos
Bíró Barna Botond gratulált az új vezetőnek, majd megkérte, hogy a képviselőkkel konzultálva állítson össze egy prioritási listát, amelyben szerepel, hogy mekkora anyagi támogatásra van szükség a különböző idén befejezendő projektek pontra tételéhez.
Szilveszter Attila a Székelyhonnak kijelentette, még nem tudja, hogy pontosan milyen megoldandó problémák várnak rá a hivatalban, de azt megígérte, hogy minden tőle telhetőt megtesz a közösségért.
Kitartásra, odaadásra, nyíltságra, összetartásra és sok türelemre lesz szükség a munkám során – fogalmazott Szilveszter Attila
Fotó: Barabás Ákos
– nyilatkozta. Kiemelte, az már most világos, hogy jelentős gondokat okoz a polgármesteri hivatalnál tapasztalható munkaerőhiány, amit mielőbb orvosolni kell. Ebből fakadóan ugyanakkor a munkamorál is le van romolva, hiszen rengeteg feladatot kell ellásson mindenki.
„Kitartásra, odaadásra, nyíltságra, összetartásra és sok türelemre lesz szükség a munkám során” – mondta. Hozzátette, a megkezdett beruházásokat mindenképp be szeretné fejezni, és a későbbiekben újak elkezdésén is lehet gondolkodni. Szilveszter Attila az elmúlt tizenegy évben kereskedelmi ügynökként dolgozott.
Fotó: Barabás Ákos
Alpolgármesteri teendőkkel megbízott képviselő?
Az önkormányzati ülésen felmerült a javaslat, hogy a község új vezetőjének segítése érdekében meg lehetne bízni egy újabb képviselőt az alpolgármesteri teendők elvégzésével. Bíró Barna Botond rámutatott, erre a törvény szerint van lehetőség, ám a pontos részletekről még tárgyalnia kell a Hargita megyei prefektusi hivatal szakembereivel. Amit pontos információi lesznek, azt továbbítja az önkormányzati képviselőknek. Ezt az elképzelést egyébként Szilveszter Attila is jó ötletnek találta, mondván, hogy minden segítségre szükség lesz.
A nyolcadikosok országos vizsgáján és az érettségin közreműködő tanárok fizetése változatlan marad, azaz a 2024-ben megállapított fizetést kapják idén is, de ez Maros megyében egyelőre nem okozott fennakadást a jelentkezéseknél, van elég javítótanár.
A felhőszakadások és viharok miatt kibocsátott másodfokú riasztás miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vízesés közötti szakaszának forgalom előtti megnyitását – jelentette be csütörtökön Cristian Pistol.
Adrian Papahagi egyetemi docens csütörtökön közölte, hogy Eugen Tomac kijelölt kormányfő felkérésére „elviekben” vállalta, hogy a technokrata kormány kulturális minisztere legyen, a jelenlegi helyzetben azonban úgy döntött, hogy visszalép.
Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.
A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.
Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.
Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.
Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki több mint 300 ezer eurót rejtett el egy kisbuszban.
Medve ólálkodott Marosszentgyörgyön, Hargita megyében pedig néhány órán belül több Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak.
szóljon hozzá!