Fotó: Gálna Zoltán
Újabb három értékes festménnyel gyarapodott a Bolyai család marosvásárhelyi arcképcsarnoka szerdától.
2018. május 24., 15:372018. május 24., 15:37
A matematikus apáról elnevezett iskola egykori diákja, későbbi testnevelő tanára, a jelenleg az Egyesült Államokban élő Márkos György festőművész Bolyai János két gyermekéről, Dénesről és Amáliáról, illetve édesanyjáról, a fiatalon elhunyt Benkő Zsuzsannáról készült portréival ajándékozta meg egykori tanintézményét. Ezennel tizenötre nőtt azon festmények száma, amelyet a ma 83 esztendős Márkos iskolájának és szülővárosának ajánl fel. A Bolyai család, illetve a Református Kollégium és Bolyai Farkas Gimnázium tanárainak portréi az ódon iskolafalakat ékesítik; egy részük a tanári szobában, másik részük az igazgatói irodában kaptak helyet.
Fotó: Gálna Zoltán
Az eseményre hazautazó tornatanár-festőművészt egykori diáktársai, az épületet megosztó két iskola jelenlegi vezetői és tanulói köszöntötték a díszteremben, ahol Weszely Tibor Bolyai-kutató a közönségnek is bemutatta a portrékon szereplő személyeket. Mint kiemelte, ő matematikus és nem művészetkritikus, ám azt mégis meg tudja állapítani, hogy a földkerekségén nagyon kevés olyan festőművész él és tevékenykedik, aki ennyire élethűen, kidolgozottan tudja ábrázolni alanyait.
– értékelte az alkotásokat Magos György, az Öregdiákok Baráti Körének vezetőségi tagja, az arcképcsarnok kialakításának egyik ötletgazdája. Szerzőjük, Márkos Ferenc – akit edzőként a Texasi Tornaszövetség tüntetett ki a közelmúltban, festőként pedig Beverly Hills-i galériákban van jelen – megígérte, mindent megtesz annak érdekében, hogy tovább gyarapítsa az arcképcsarnokot. A képeket a jövőben a nagyközönség is megcsodálhatja, hisz a tervek szerint azok az iskolamúzeum falaira fognak kerülni.
Fotó: Gálna Zoltán
Egy 73 éves, külföldi motorost harapott meg egy medve a Transzfogarasi úton, az Argeș megyei Valea lui Stan térségében. Az eset akkor történt, amikor a férfi a forgalmi torlódás miatt megállt.
Egy terepjáró négy utasa életét vesztette és egy megsérült, miután a jármű felborult a Portăreasa-hegységben, Albeștii de Muscel község térségében – számolt be az Argeș megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A román rendőrség Gânj Emil felkutatására indított akciója során sikerült Németországban elfogni a nemzetközileg körözött Sălăgean Ilie Liviut. A férfi tettestársa volt a mezőméhesi gyilkosnak egy 2011-ben elkövetett emberölésben.
Csaknem két hónappal a meghirdetés után több mint nyolcvanan jelentkeztek a sepsiszentgyörgyi önkormányzat idősek és kiszolgáltatott helyzetben lévők számára indított Gondosóra-programra. A készülékeket szeptemberben kezdik el kézbesíteni.
Tizennyolc éves fiatal vesztette életét az Argeș megyei tragédiában, amikor egy épület tetőzete három emberre omlott a péntek esti viharban.
Három ember meghalt, négyen pedig megsérültek a péntek esti viharok következtében – jelentette be szombaton reggel a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség.
2005. augusztus 23-án Udvarhelyszék egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája rázta meg a térséget. A Nyikó mente csendes patakja, a Fehér-Nyikó néhány óra alatt tomboló áradattá változott, és hirtelen, pusztító erővel tört rá a településekre.
Diónyi jégdarabok hullottak Bodzafordulón a pénteki vihar során. A közösségi oldalakon közzétett fotók tanúbizonysága szerint a jégeső nemcsak a kertekben pusztított, hanem az autókban is kárt tett.
Autó gázolt el két kisfiút Marosvásárhelyen a Segesvári út és a Hidegvölgy utca kereszteződésénél, a gyalogátjáró mellett – közölte a Maros megyei tűzoltóság. A gyermekeket súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A nyári vakációt kihasználva javában zajlanak a felújítási és átalakítási munkálatok a Nagy Imre Általános Iskola udvarán, amely teljesen új formát ölt a közeljövőben.
szóljon hozzá!