
Fotó: Gergely Imre
Elfogadta a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület a 2020-as évre érvényes helyi adók és illetékek mértékét. Átlagosan a törvény által előírt – a tavalyi inflációval arányosan – 4,6 százalékkal kell majd többet fizetni.
2019. december 02., 15:042019. december 02., 15:04
A kötelező adóemelésen túl a gépjárművek utáni fizetnivalók esetében hoztak módosításokat. Mint Nagy Zoltán polgármester előterjesztésében elhangzott, a kisebb hengerűrtartalmú motorral felszerelt autók tulajdonosainak pár lejjel kevesebbet, a nagyobbaknak viszont többet kell majd fizetniük. Azaz
Az 1800 köbcentis járművek esetében ez 171 lejről 181-re nő, míg a 2200 köbcentiseknél 825-ről 874-re emelkedik a költség.
A testület bevezetett egy új adónemet is: a Gyilkostó üdülőtelepen megszálló vendégeknek 2 százalékos idegenforgalmi adót kell majd fizetniük. A polgármester szerint ez mindössze pár lejjel növeli meg a turisták szállásköltségét. Az így befolyt összeget az üdülőhely marketingjére, reklámozására fogják visszaforgatni.
A testület pénteki ülésén elfogadták a helyi köztisztasági szabályzatot is, amely december 1-jétől hatályba is lépett. Ennek egyik fontos eleme, hogy újraszervezik a szelektív hulladékgyűjtést, és erre ösztönzik a helybélieket. Első lépésként a kertes házakban élők tapasztalnak változást: különböző színű zsákokat kapnak, és ezekbe kell gyűjteniük az annak megfelelő műanyag-, papír-, fém-, üveghulladékot. Jövőre hulladékudvart létesítenek, ahová bárki díjmentesen elszállíthatja azokat a feleslegessé vált tárgyakat, amelyek nem minősülnek háztartási hulladéknak, azaz nem a kukákban van a helyük. Például
A hulladékudvarra lehet szállítani az építkezési törmelékeket is, fejenként egy köbméterig ingyenesen, nagyobb mennyiséget meghatározott összegért.
Büntetéseket is rögzít a határozat. Aki nem a kukákban helyezi el a háztartási hulladékot, vagy oda nem való tárgyakat rak le a kukák környékén, 150 és 250 lej közötti bírsággal sújtható, jogi személyek esetében ez 500–2500 lej is lehet. Szükség van a szigorításra, hiszen ebben az évben mintegy 70 ezer lejbe került a városnak az ilyen típusú szemét elszállíttatása – hangzott el. Büntetik azokat is, akik a kukák környékén úgy parkolnak, hogy megnehezítik a szemeteskocsik közlekedését. Az új szabályzat ismertetésére ismertető kampányt indítanak, és az RDE hulladékgazdálkodási vállalat a következő havi számla mellé egy tájékoztatót is kézbesít.
A tanácsülésen új beruházásokról is döntött a testület. 260 ezer lejből egy „rolbát” (jéggyalut) vásárol a VSK, a sportiskola sízőinek pedig 30 ezer lejből vásárolhatnak tevékenységükhöz szükséges eszközöket. A Feltöltő ökumenikus együttes 15 ezer lejért hangszereket szerezhet be. Szintén 15 ezer lejt különítettek el a gyilkostói csatornahálózat kiépítéséhez szükséges közbeszerzésekre. A tervek elkészültek, és ha a közbeszerzés rendben lezajlik, tavasszal már elkezdődhet a munka. Mint elhangzott: város azért fordíthat pénzt ilyen típusú beruházásokra, illetve eszközbeszerzésekre, mert Hargita Megye Tanácsa idén 1,7 millió lejt osztott vissza Gyergyószentmiklósnak.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!