Tízórait kell pakolni a gyereknek, mert még várni kell a tej-kifli programra

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Több hátrányos helyzetű kisiskolás az elszenvedője annak, hogy idén sem kapták meg tanévkezdéskor a gyerekek az ingyen tízórait. A tej-kifli program ezúttal is késik Hargita megyében.

Molnár Rajmond

Dávid Anna Júlia

2016. szeptember 23., 11:362016. szeptember 23., 11:36

Akárcsak egy évvel korábban, most is késik az óvodásoknak és iskolásoknak biztosított tej és kifli. Mint már arról beszámoltunk, a megyei önkormányzat elektronikus közbeszerzési eljárása elhúzódott – közbeszerzési gondok miatt több megyében is hasonló helyzet állt elő –, így gyerekek legjobb esetben is csak tanévkezdés után két hónappal részesülhetnek az ingyen tízóraiban. Bár a program révén az almát már tanévkezdés óta kapják az iskolások, sok hátrányos helyzetű tanuló várja a tízórait.

Érdeklődnek a tízórai felől

„Ingyen adják, persze, hogy jól jönne mindenkinek” – fogalmazott Csillag Ottó, a csíkkozmási Dr. Boga Alajos Általános Iskola igazgatója. Mint mondta, az iskolába járó gyerekek várják, sőt naponta kérdezgetik, hogy mikor kapják már meg a nekik járó tejet és kiflit. Vannak hátrányos helyzetű – főként roma – fiatalok, akiknek nagyon sokat jelentene a tízórai – fűzte hozzá az igazgató. Pálosi Veronika, a csíkrákosi Cserei Mihály Általános Iskola igazgatója is arról számolt be, hogy tanévkezdés után már nem egy gyerek kérdezett rá, mikor jön meg a tej és a kifli. Hozzátette, már az iskola első napján értesítette a szülőket, hogy ismét késik a támogatás, így csomagoljanak elegendő tízórait a gyerekeiknek.

Az iskolában várják a reggelit

„Nagyon sok kisgyerek kérdezte már, hogy mikor kapják meg a tízórait. Mi a kollégákkal elmondtuk, ne aggódjanak, mert idővel lesz, viszont az ígéret nem tölti meg az üres gyomrot” – mondta Szabó-Mező László, a csíkszentkirályi Vitos Mózes Általános Iskola igazgatója. Hozzátette, több rászoruló tanulójuk van, akiket sok esetben reggeli nélkül bocsájtanak el az iskolába.

A gyimesfelsőloki Domokos Pál Péter Általános Iskolában minden tanulónak kikerül a napi tízórai – közölte érdeklődésünkre Máté Zoltán iskolaigazgató. „A gazdálkodó emberek megszokták, hogy önellátók. Igaz, vannak szegényebb sorsú családok, de olyan gyerekről nem tudok, aki éhezne a program késése miatt” – részletezte.

A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskolában is sok gyerek várja az ingyen tízórait – tudtuk meg Dávid Zoltán igazgatótól. „Az osztályfőnökök elmondták nekik, hogy késik a tej és a kifli, de ennek ellenére szerencsére kikerül mindenkinek a napi betevője. Azt gondolom, sok gyerek van, aki még akkor is megenné a kiflit, ha az száraz” – vélekedett az igazgató.

Udvarhelyszéken nem hiányolják

A jelek szerint senki sem hiányolja az állam által biztosított tízórait Udvarhelyszéken. Amikor helyi termékeket kapnak a gyermekek, elfogyasztják, de amikor messziről érkezik a tej és a kifli, a minősége nem megfelelő, olyankor általában nem eszik meg az iskolások, eldobják vagy hazaviszik.

Oroszhegyen közönbösek a program késése kapcsán. Mihály Tibor, a helyi Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója elmondta, nem tud róla, hogy a megyei önkormányzat jelezte volna a tanintézeteknek, hogy késik a tej- és a kifliszállítás. A gyermekeket mindenképp felpakolják otthon, általában szilvaízes vagy zakuszkás házikenyérrel. Hozzátette: tudja, hogy vannak olyan települések, ahol nagy szükség van az ingyen tízóraira, de az oroszhegyi szülők mindig gondoskodnak gyermekeik tízóraijáról. Kérdésünkre azt is elmondta, hogy a gyermekek meleg ebédet esznek otthon, s leginkább a nagymamák gondoskodnak erről. A hátrányos helyzetű diákok étkeztetéséről és délutáni programjáról pedig a Szent Ferenc Alapítvány gondoskodik.

Mihály Edit, a farkaslaki Tamási Áron Általános Iskola igazgatónője lapunknak elmondta: őket értesítették arról, hogy késik a tej- és kiflitámogatás, a szülőket is tájékoztatták az évnyitón, és kérték, hogy pakoljanak tízórait a gyermekeknek. Az iskolához több falu is tartozik, az ottani kisiskolákból sem jelezték, hogy gondot jelentene a késés.

A székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskola igazgatónője, Ferencz Viola arról tájékoztatott, hogy a hét elején minden osztályban tartottak szülői értekezletet, és senki nem jelezte, hogy hiányolná az állami tízórait. Az osztályfőnökök már szóltak, hogy késni fog az idei támogatás, így a szülők csomagolnak a gyermekeknek.

Ha helyi lenne, jobban fogyna

Az általunk megkérdezett igazgatók egyhangúlag állítják, hogy amikor a környékről szerezték be a friss árut, a gyermekek is örömmel fogyasztották el, viszont a nagy, más megyei beszállítóktól érkezett, műanyagba csomagolt, több napig is érvényes szavatossággal ellátott kiflit és tejet már nem, így a szülőknek pakolni kellett tízórait.

A Hargita megyei önkormányzat által 1-8. osztályos diákoknak és az óvodásoknak biztosított kifliprogramra meghirdetett közbeszerzési eljárás kiírása szeptember 1-jén jelent meg az országos elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP). A dokumentum szerint az ajánlatok benyújtásának a határideje október 6., az eredményhirdetés pedig október 31-én lesz. Újdonság, hogy ezúttal négy tanévre vonatkozó szerződést kötnek a beszállítókkal, ennek becsült értéke pedig kevéssel meghaladja a 12 millió lejt. A tejtermékek szállítására október 13-áig jelentkezhetnek az iskolai tej-kifli program iránt érdeklődő vállalkozások. Ha a versenytárgyalásra jelentkező cégek közül egyik sem nyújt be óvást az eredmény ellen, akkor két hónapon belül elkezdődhet a kifli kiszállítása.

Se tízórai, se ebéd
A székelyudvarhelyi Marin Preda Elméleti Líceum az egyetlen iskola a megyében, amely bekerült a diákoknak tej és kifli helyett meleg ebédet biztosító országos kísérleti programba. Az intézményben azonban egyelőre nem sokat tudnak a program indulásáról, jelenleg sem kiflit, sem tejet, de meleg ebédet sem kapnak, igaz, ebédlője és konyhája sincs az iskolának.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés