Fotó: Barcsa István
Vizsgálat indult azon személyekkel kapcsolatban, akik január 8-án, Wass Albert születésének 107. évfordulóján gyertyagyújtással emlékeztek az íróra Székelyudvarhelyen, az Emlékezés parkjában felállított Wass-szobornál.
2015. január 19., 17:592015. január 19., 17:59
2015. január 19., 18:012015. január 19., 18:01
Maroknyi székely csoport gyűlt össze az Emlékezés parkjában Wass Albert születésének 107. évfordulóján, hogy gyertyát gyújtva adózzon az író emléke, irodalmi munkássága, hátrahagyott értékei előtt. A szűk körű megemlékezés nem egészen az elképzelések szerint alakult: egyrészt a jelenlévők legnagyobb meglepetésére legalább annyian voltak jelen a megfigyelők, mint maguk az emlékezők, másrészt utólagos kivizsgálás indult az ügyben.
A kivizsgálásra Marosi György székelyudvarhelyi ügyvéd – aki az egyik vizsgálat alatt álló személyt is képviseli – hívta fel a figyelmet blogbejegyzésében. „Magyarázatra szorul az, ahogy a hatóságok Wass Alberthez viszonyulnak. Ítéletében nem is úgy szerepel, mint aki háborús bűnös lenne, hanem úgy, mint aki gyilkosságra bujtott fel. Azt viszont ne is taglaljuk, hogy e per újrafelvételét – amit a fia kezdeményezett – megtagadták. Azt se említsük, hogy könyvei egyáltalán nincsenek betiltva, egy erdélyi kiadó gondozásában szabadon meg lehet vásárolni. Ezzel szemben a hatóságok magyarázata a kivizsgálásra az, hogy a 2002-es évi 31. sürgősségi kormányrendelet tiltja a béke és az emberiség ellen elkövetett bűnökért elítélt személyek kultuszának propagandaszerű terjesztését. A gyertyagyújtás pedig sohasem felel meg a béke és az emberiség ellen elkövetett bűnökért elítélt személyek kultuszának propagandaszerű terjesztésének. Tizegynéhány ember békés főhajtása aligha jelent szervezett tiltakozást, nemhogy propagandát” – magyarázta Marosi György, aki portálunknak kiemelte, román ajkú történész barátja úgy méltatta Wass Albert A funtineli boszorkány című regényét, hogy abban az erdélyi román emberek legszebb leírása található.
Ügyfelének kihallgatása ellen tiltakozott Marosi, aki arra volt kíváncsi, hogy ha Wassnál még az ítéletben sem említik az emberiség ellen elkövetett bűntettet, akkor miképp lehet felelősségre vonni valakit kultuszának terjesztéséért, csupán mert gyertyát gyújtott a szobránál. Az ügyvéd ugyanakkor arra sem kapott választ, hogy feljelentésre történik-e a kivizsgálás, vagy hivatalból, „önszorgalomból” dolgoznak a hatóságok. Úgy véli, bármi is legyen a vizsgálat mögött, nem lehet magyarázat arra, miért szolgál rá jobban a nyomozásra az udvarhelyi emlékező, mint azok a rendszeres gyertyagyújtók, akik a béke és emberiség ellen elkövetett bűnökért – mert a genocídium ennek felel meg – elítélt és kivégzett diktátor, Ceaușescu kultuszát terjesztik, rá emlékeznek gyertyagyújtással.
Marosi György ügyfelét kihallgatták, de írásban nem adott nyilatkozatot. Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint csak a tények ellenőrzése miatt folytattak kivizsgálást, ugyanis a helyszínen jelen lévő közös csendőri és rendőri csoport jelentése olyan körülményeket tartalmazott, amelyek megelőző lépéseket követeltek. A szóvivő nem tartotta valószínűnek, hogy az eset bármilyen következményeket is vonjon maga után.
Csak kétségbeesett és csalódott helybéliekkel, illetve néhány szörnyülködő turistával lehetett találkozni szerdán délelőtt Parajdon. Beszéltünk ugyanakkor a község egykori polgármesterével is, aki szerint mulasztás miatt ömlik be a víz a sóbányába.
Cáfolta szerdán Hargita megye prefektusa a parajdi sóbánya várható beomlására vonatkozó információkat.
Veszélyessé vált a munkálatok helyszíne, beszakadhat a patakmeder, ezért nem közelíthetik meg a patak vizét elnyelő rést a szakemberek. A víz továbbra is megállíthatatlanul ömlik a bányába, szerdán elérheti a kedden kiürített turisztikai részleget.
Felfüggesztett jogosítvánnyal és ittasan vezetett egy férfi Felsőboldogfalván kedden reggel, de nem jutott messzire, a rendőrök megállították és alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá.
Nagyon veszélyessé vált a helyszín, ahol a Korond-patak beömlik a parajdi sóbányába, ezért a hatóságok senkit nem engednek közel. A mélybe zuhanó víz miatt mozog a talaj.
Egyelőre nem tehetnek semmit, kivárnak, amíg eláll az eső, hogy tovább folytathassák a parajdi sóbánya megmentéséért a munkálatokat. Addig nem engednek senkit a bánya fölötti területre, mert életveszélyes.
A Salrom Országos Sóipari Társaság első számú prioritása kell legyen a parajdi sóbánya teljes rendbetétele – írta közösségi oldalán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Beszivárgott a víz a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola tornatermébe is szerda reggelre. Mintegy két-három cm mély víz gyűlt össze két helyiségben, összesen mintegy 50 négyzetméternyi területen.
Közleményben reagált az Országos Sóipari Társaság (Salrom) a parajdi sóbánya beázásával kapcsolatos keddi, rendkívül rossz fordulatra. Ők sem tudják felbecsülni a kár mértékét, ami „a parajdiak mindennapi életét is súlyosan befolyásolja”.
Napra – és talán órára – pontosan százötven évvel azután árasztotta el a parajdi sóbányát a víz, hogy az 1875. május 27-én délelőtt 11 órakor kitört zápor hatására létrejött a szovátai Medve-tó.
szóljon hozzá!