
Fotó: Farkas Antal
További ellenőrzéseket végzett Hargita megyében az elmúlt héten a sürgősségi esetek felügyelősége a rendőrséggel, a csendőrséggel és a fogyasztóvédelemmel együtt.
2015. november 18., 19:132015. november 18., 19:13
2015. november 18., 19:192015. november 18., 19:19
Tizenegy nappali ellenőrzést végeztek bárokban, mozikban, kultúrotthonokban és előadótermekben, nyolc vizsgálatot pedig éjszaka folytattak le klubokban és diszkókban – derül ki a felügyelőség közleményéből.
A tizenkilenc vizsgálat során 84 hiányosságot állapítottak meg, ezek közül ötöt megoldottak. A főbb kihágások a tevékenységek megszervezésére, illetve a technikai szabálytalanságokra vonatkoztak.
Összesen 30 figyelmeztetést és 20 bírságot róttak ki, utóbbit több mint 51 ezer lej értékben. Az ellenőrzések folytatódnak, sőt néhány hete a Facebookot is követik a hatóságok, hogy az ottani eseménybeharangozók segítségével azonosítsák be azokat a helyeket, ahol koncerteket, bulikat rendeznek.
Vasile Radu Monorani őrnagy, az ISU Hargita megelőzési szolgálatának főnöke az Agerpres hírügynökségnek azt mondta, ez az első alkalom, hogy intézményük ezt a módszert alkalmazza, ugyanis sok szórakozóhely nem órarend, hanem alkalmi koncertek szerint működik.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!