Székely jelenlét Homoróddarócon

Értelemszerűen a nagyobbik magyar többségű faluban folyik felső tagozaton az anyanyelvű oktatás, Horóddarócon, ahol I–VIII. osztályos önálló magyar iskola van. Kacán összevont osztályos elemi tagozatot működtetnek, míg Homoródjánosfalván csak óvoda van. Sajnos nem mondható el, hogy minden szülő vállalja, például Kacáról, hogy gyermekeit magyar tannyelvű iskolába járassa.

„Az ingázás megoldható a község területén belül, hiszen iskolabusz áll rendelkezésünkre, csak éppen könnyebb, ha a helyben lévő román tannyelvű oktatási intézményt választják” – mondja György Izabella iskolaigazgató. „Viszont van néhány magyar anyanyelvű roma gyerekünk, akiknek a szülei vállalják, hogy gyermekeik már korán reggel, hét óra előtt elinduljanak és csak délután 3-4 között érjenek haza a magyar iskolából. Van két diákunk, akik Mirkvásárról járnak át (a falu a szomszédos Szászhomoród községben található – szerk. megj.), őket tulajdonképpen mi ingáztatjuk, egy ötödikes és egy hatodikos kislány” – tette hozzá.

– Magyar gyermekek? Vegyes házasságból valók? Esetleg cigányok?

– Magyar identitásukat is felvállaló cigánygyerekek, akiknek szülei korábban itt dolgoztak, itt szocializálódtak, és meg vannak győződve arról, hogy a daróci iskola jó, itt szeretik és becsülik őket, tisztább a környezet, és megfelelő körülmények vannak. Más családok esetében – bár beszélik a magyar nyelvet – már nem annyira fontos ez a fajta ragaszkodás, és nyilvánvaló, hogy számukra a román oktatás a megfelelőbb. A másik vetülete a dolognak a bizonyos „magyar pénz”, főleg a többgyermekes családoknál nyom sokat a latban, hogy az év bizonyos szakaszában kapnak egy jelentősebb összeget a magyar államtól, ami komoly jelentőséggel bír az iskolai felszerelések és a ruházat megvásárlásakor. Főleg a szórványban nyom ez sokat a latban.

– Ezen a környéken a múlt század hatvanas éveitől, amikor elvándoroltak innen a a szászok, sok székelyföldi család telepedett meg, akik főként Varság és Zetelaka környékéről jöttek. Érződik a jelenlétük az etnikai összetételben, vagy mára már elveszítette jelentőségét?

– Itt már az 1940-es évek közepén lezajlott a szászok kitelepedése. Daróc határtelepülés volt, 1940 és 1944 között Magyarországhoz csatolták. A háború végén, 1944 őszén a szász lakosság zöme, az utolsó német csapatokkal elhagyta a települést, és itt már ekkor vége szakadt a nyolcszáz esztendős jelenlétnek. Az 1970-es évekre gyakorlatilag véget is ért az exodus. A szászok szekereken vitték magukkal mozdítható értékeiket. A háborús viszonyok közepette sikerült eljutniuk Magyarországra, de ott sokukat vonatra rakták, és a Szovjetunióba kerültek. Csak egy kisebb csoport jutott ki Németországba. Akik tehették, később visszajöttek, de azzal a tragikus helyzettel szembesültek, hogy házaikat és birtokaikat államosították, és azokat a betelepedő magyarok közt osztották ki. Volt olyan eset is, hogy az új tulajdonosokat beengedték az újak, megpróbáltak egymás mellett élni. Az 1989-es rendszerváltozást mindössze néhány idős házaspár érte meg, illetve olyan asszonyok, akik vegyes házasságban éltek. A szomszédos településeken ez a folyamat sokkal lassabban ment végbe, valóban évtizedekig tartott, és még 1990 után is voltak népi német kitelepedők.

– Mi lehetett ennek a gyors és lavinaszerű változásnak az oka? A daróciak bedőltek a birodalmi eszméknek? Önként jelentkeztek az SS-be? Jobban exponálták magukat, mint más német közösségek?

– Vélhetően. Mivel határtelepülés volt Homoróddaróc, elképzelhető, hogy másképp viszonyultak a megszálló németekhez, mint azok a szászok, akik továbbra is romániai területeken maradtak. Egyébként Kacáról is menekültek akkortájt a szászok, de nem olyan jelentős arányban. Darócon többé nem indultak német osztályok az iskolában, megszűnt az evangélikus gyülekezet is. Jelenleg két idős németajkú asszony él a faluban, mindkettő magyar férfihoz ment feleségül. A híres erődtemplomot nem használja senki, évtizedek óta zajlik a felújítása, bár most úgy látszik, hogy van rá pénz és lassan véget érnek a munkálatok. A mai magyar iskolának helyet adó épületet a község az evangélikus egyháztól bérli, hiszen ez valamikor a szászok felekezeti iskolája volt.

– Milyen perspektívája van itt a magyar iskolának? Van elég gyermek?

– Nálunk is az a tendencia érvényesül, mint országos szinten, egyre kevesebb a gyermek. Idén történt meg hosszú évek óta először, hogy csak egy óvodai csoportot tudunk fenntartani, ami azt jelenti, hogy egy pedagógusi állásunk megszűnt. Tavaly még négy tanítónő dolgozott nálunk, idén már csak háromra telik a keretből a gyermeklétszám alapján. Ahogy a következő évben beiskolázandó gyermeklétszámot nézzük, akkor már csak két tanítónőre lesz szükség az alsó tagozaton. Ez pedig eléggé elszomorító jelenség a falu és az iskola jövője szempontjából. Az a véleményem, hogy ismét azokhoz a technikákhoz kell folyamodnunk, amelyeket korábban is gyakoroltunk. A mi családunk idevalósi, én itt nőttem fel. Mi heten voltunk az osztályban. Akkortájt olyan rendelet volt érvényben, amely nyolc főben határozta meg a minimális osztálylétszámot. Így került hozzánk az egyik unokatestvérem, aki négy éven át nálunk lakott, s akkor visszament Udvarhelyre. Volt egy olyan pillanat – ez már a rendszerváltozás után történt –, amikor öt gyermeket kellett előteremteni. A daróci iskola akkor a kacaihoz tartozott, nem volt önálló státusú intézmény. El kell mondanom, hogy az akkori körzeti igazgató, aki egy román pedagógus volt, támogatta működésünket, sőt garanciát vállalt arra, hogy iskolakezdésre elővesszük a hiányzó öt főt a minimális létszámhoz. Akkor a két Homoród mentéről és Székelyudvarhelyről egészítettük ki a létszámot. 

– Közel van önökhöz Székelyföld. Homoródjánosfalva már történelmi múltja miatt is oda tartozik, hiszen a szék, később Udvarhely vármegye legdélibb települése volt. Ez egyfajta belső hátországot jelent a daróciaknak?

– Mindenképp. Udvarhely mindössze harminc kilométerre van, Brassó nyolcvanra. Hiába Brassó a megyeközpont, oda járunk ugyan bizonyos hivatalos ügyeket intézni, de Udvarhely az első város, „a város” számunkra, hiszen ott végezzük a nagyobb bevásárlásokat, az ottani orvosokat keressük fel, ha valami bajunk van, színházba, művelődni is oda megyünk, s aki tovább akar tanulni vagy városi munkát keresne, az is az egykori megyeszékhelyünket részesíti előnyben. Akik szerényebb körülmények között élnek, azok a kőhalmi Ştefan Octavian Iosif Líceum magyar tagozatát választják – ott egyébként működik a református egyház által fenntartott szórványkollégium, nem kell ingázniuk a gyermekeknek –, esetleg a brassói Áprily Lajos Gimnáziumot. Egyébként magam is ott végeztem a középiskolát, annak elődjében, a korábbi Unirea Líceumban kezdtem tanulmányaimat. Jó hírű iskola volt akkor is. Most egy falunkbeli diákot járatnak oda szülei. A többi középiskolás egyértelműen a székelyudvarhelyi intézményeket részesíti előnyben, ami teljesen magától értetődő.