
Fotó: Farkas Antal
Egyesek nem érzik nagy gondnak, mások valószínűleg tartanak attól, hogy szót emeljenek az állatkínzás ellen, pedig ilyen esetben feljelentést kellene tenni – javasolják az udvarhelyi állatvédők. A hatóságok szerint ritkán érkezik hivatalos bejelentés állatkínzással kapcsolatban, de ha ez meg is valósul, bizonyítékok híján a tett következmények nélkül maradhat – írja keddi címlapsztorijában az Udvarhelyi Híradó.
2015. július 14., 10:522015. július 14., 10:52
2015. július 14., 10:532015. július 14., 10:53
Egyelőre úgy tűnik, keveset tehetnek az állatvédők és a hatóságok az állatkínzások nagy százalékában. Annak ellenére, hogy bűncselekménynek minősül és elkövetője nagy összegű pénzbírsággal vagy börtönbüntetéssel sújtható, a Hargita megyei rendőrség statisztikái és más, a témában érintettek szerint a hatóságok csak kevés esetről értesülnek. Erre magyarázattal szolgálhat, hogy a lakók, szemtanúk véleménye is megoszlik abban a kérdésben, hogy milyen mértékű gondatlanság vagy bántalmazás számít elfogadhatatlannak. Emiatt ugyanis sokan szemet hunynak afölött, ha egy idegen vagy akár maga a gazda nem bánik megfelelően egy állattal – mutatott rá Kodolányi Enikő, az Ebremény Állatvédő Egyesület vezetője.
Kodolányi Enikőnek rengeteg olyan esetről van tudomása, amelyekben egyértelműen szándékosan bántalmazzák a jobb sorsra érdemes állatokat. Értesítették már egyesületüket például olyan esetről, hogy a kutyát a kanálisba dobták és ott kövezték – abban az esetben ők is a rendőrséghez fordultak. Sőt előfordul, hogy idegenek állataira lövöldöznek, de ismer olyan tehetős udvarhelyit is, aki már több ebét agyonverte, ám bizonyítékok híján hatástalan a feljelentés. Az állatkínzás alatt azonban nem csak az ilyen drámai eseteket kell érteni: mint az állatvédő elmondta, az is ebbe a kategóriába sorolható, ha a háziállatot nem megfelelő körülmények között tartják.
Nem tartja elfogadhatónak, ha a gazda úgy gondolja, saját állatával úgy bánhat, ahogy kedve tartja. Egy udvarhelyszéki lóversenyen figyelt fel például arra, hogy az egyik versenyző kegyetlenül csapkodta kedvencét, amiért az nem engedelmeskedett neki. Mindez sem a nézőket, sem a szervezőket nem zavarta – számolt be Enikő, aki végül szóvá tette az esetet, és azt a választ kapta, hogy a ló bőre jó vastag, így kibírja a csapkodást.
A székelyudvarhelyi helyi rendőrséghez nem érkeztek konkrét állatkínzásról szóló bejelentések, de kaptak hírt például a mezőn kikötött és rossz egészségi állapotban magukra hagyott lovakról – tudtuk meg László Szabolcstól, az egység vezetőjétől, aki elmondta, hogy elszabadult lovakat is kellett már befogniuk a Csereháton.
Idén még egy bejelentést sem kapott állatkínzásról a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság, és az előző évekből is csak két esetről tudnak – ismertette Gheorghe Filip, az intézmény sajtószóvivője. Arra azonban volt példa Gyergyószentmiklós és Szentegyháza környékén, hogy a tulajdonos figyelmetlensége miatt elszabadult kutya harapott meg valakit, az udvarhelyszéki ügy kivizsgálása után a kutya tulajdonosát 1500 lejes pénzbírsággal sújtották – tudtuk meg. A vonatkozó törvények értelmében mind az állatok kínzása, mind a velük szemben tanúsított gondatlanság bűncselekménynek számít, a súlyosabb esetek börtönbüntetéssel sújthatók – mondta el Filip.
A teljes írás az Udvarhelyi Híradó július 14.-én, kedden megjelent lapszámában olvasható.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!