Fotó: Veres Nándor
Hosszú évek után idén május 17-én a nagyközönség előtt is megnyitották a székelyudvarhelyi Jézus-kápolnát: a Haáz Rezső Múzeum felügyelete alá tartozó kiállítópontnak azóta több mint 1500 látogatója volt. A múzeum és a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA), valamint magánszemélyek felvállalták Udvarhely kis gyöngyszemének felújítását, restaurálását, a kápolna zsindelyes tetejének feljavításához nyár végén fognának hozzá.
2013. július 16., 17:052013. július 16., 17:05
2013. július 16., 17:282013. július 16., 17:28
Az SZKA koordinálásával a Jézus-kápolna körüli tér rendezése már tavasszal elkezdődött, viszont a külső csinosítási munkálatok mellett az objektum belülről is jelentős felújításra, restaurálásra szorul. A teljes épületegyüttes – a körfal, a kápolna és a melléképület – felújítását megcélzó pályázat már 2009-ben elkészült, akkor azonban várólistára került. A pályázatot és a felújítási engedélyre vonatkozó kérést idén ismét benyújtják az illetékes minisztériumhoz Bukarestbe – számolt be Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója. „Az engedély megszerzése után apránként, a pénz függvényében fognánk hozzá a felújításhoz. Legfontosabb a kápolna zsindelyes tetőszerkezetének kijavítása, hisz e nélkül nem érdemes hozzáfogni a belső falak, illetve a freskók restaurálásához, mert belülről nézve a tető olyan, mint a szita” – számolt be az intézményvezető.
Egyébként múlt héten jótékonysági koncertet rendeztek a Szent Miklós-hegyi római katolikus plébániatemplomban: a meghívott San Farnciscó-i Golden Gate kórus és a részvevők jóvoltából 1050 lej gyűlt össze, amit a szervezők célirányosan a zsindelyezésre ajánlottak fel. Ugyanakkor Boros Csaba székelyudvarhelyi vállalkozó jelezte már szándékát, hogy támogatná a felújítást. „A zsindelyezéshez a turistaszezon lejártával, szeptember elején fognánk hozzá. A továbbiakban szükség lenne a külső fal újravakolására is, hisz az jelenleg cementes, hepehupás vakolattal van borítva, mely sem esztétikai, sem műemlékvédelmi szempontból nem megfelelő. A vakolatot tehát hiteles formában, homokból és mésszel kell visszahelyezni. A kerítőfalat három sor cserép is borítja, melyeket meg kellene fordítani, illetve pótolni kell a hiányzókat. Ez ügyben egyeztetünk az egyházzal, hogy a Tamási Áron Gimnázium tetőzetéről eltávolított egyszerű fedőcserepek egy részét – mintegy háromszáz darabot – felhasználhassunk. Remélhetőleg ez a munkálat a zsindelyezéssel egy időben megoldható” – részletezte Miklós Zoltán.
A tervek között mellesleg szerepel a kápolna belső udvarának felásása, a hordalékréteg eltakarítása, hogy a történelmi járófelület kerüljön a felszínre. „Jelenleg pénz- és engedélyfüggő a tervek kivitelezése: nem szeretnénk a megfelelő engedély nélkül hozzányúlni a kápolnához, hisz amúgy is sok olyan eset van a városban, hogy műemlékvédelmi engedély nélkül fognak hozzá bizonyos munkálatokhoz” – tette hozzá a múzeumigazgató.
Az eredeti, 2009-ben elkészített pályázat és az ehhez csatolt tervek a Jézus-kápolna körüli tér rendezését, a belső melléképület kiállítótérré alakítását, illetve mellékhelyiségek kialakítását is tartalmazza. Mivel időközben a térrendezés elkészült, a munkálatokat újraértékelik, a terveket az Urban Desing Kft. készíti.
A Jézus-kápolna jelenleg keddtől péntekig 10 és 17 óra között, hétvégén pedig 10 és 14 között tart nyitva, a látogatóknak Bolyai Csaba történész tart szakmai vezetést igény szerint magyarul, románul vagy angolul. „1579 látogatónk volt eddig, főként diákcsoportok, magyarországi turisták és néhány belföldi turistacsoport. Érdekesség, hogy a Marin Preda Elméleti Líceum végzős diákjai az érettségi vizsgák előtt több ízben látogatták meg a kápolnát imádkozni” – mesélte Bolyai Csaba. A látogatás során a részvevők rövid történelmi visszatekintőt hallhatnak, valamint megismerkedhetnek a Budvár-legendával is. Újdonság, hogy mától az 1973-as és a 2011-ben végzett ásatások során előkerült két pénzérme – egy 1561-ből származó I. Ferdinánd-kori ezüstdénár és egy II. vagy III. Ferdinánd-kori rézpénz – másolata is megtekinthető a Jézus-kápolnában. A kápolnalátogatás gyerekek és diákok számára díjtalan, a felnőtt belépőjegy pedig 2,5 lejbe kerül.
Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.
A Rotary Club Székelyudvarhely pénteken tartotta 22. jótékonysági bálját. A fiatalokat támogató est fővédnöke Molnár Levente volt, aki a „Közjó szolgálatáért” Rotary-díjat is átvehette, amellyel közösségépítő művészi munkáját ismerték el.
Megerősítette a Székelyhonnak az Országos Sóipari Társaság, hogy csak a Korond-patak érintett mederszakaszának a lebetonozásával menthető meg a parajdi sóbánya a beázásoktól. A rengeteg víz kiszivattyúzásán jelenleg is megfeszített erőkkel dolgoznak.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt.
Jelentős beavatkozásokra van szükség a székelyudvarhelyi városközpontban lévő közvécé felújítására, és bár a projekt dokumentációja készül, a kivitelezés költsége is növekszik az évek alatt.
Hamarosan elkezdődhet az Árvátfalvát és a Felsőboldogfalva keleti részét érintő ivóvízhálózat kiépítése. A munkálatok során a székelyudvarhelyi rendszerre csatlakoztatják a háztartásokat. A tervek szerint még idén lezárul a megvalósítás.
A „Fától fáig, verstől versig” Kányádi Sándor-versmondóverseny megyei szakaszáról hatvan diák jutott tovább az országos döntőbe, amelyet május 9–11. között rendeznek meg Nagygalambfalván, a Feleki Miklós Művelődési Házban.
Hagyományteremtő szándékkal szezonnyitó ünnepséget szerveznek vasárnap a homoródkarácsonyfalvi Dungó-feredőnél.
Meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát, mivel a heves esőzések miatt újból befolyt a víz a föld alatti komplexumba. A helyszínen a tűzoltóság dolgozik a víz kiszivattyúzásán.
Több székelyudvarhelyi utcában is áramszünet lesz szerdán – olvasható a városháza közleményében.
szóljon hozzá!