
Hasznosan töltötték idén a kötelező háromhetes gyakorlati időszakukat a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskolába járó tanulók, hiszen praktikájuk alatt a tanintézmény bővítésében segédkeztek. Elengedhetetlenné vált ugyanis egy új öltöző felépítése, ám a teljes projekt megvalósítására nincs elég pénz – ezért is döntött úgy az iskola vezetősége, hogy bevonja a diákokat a kivitelezésbe.
2015. július 29., 14:232015. július 29., 14:23
2015. július 29., 14:252015. július 29., 14:25
A jelenlegi öltöző nem felelt meg az egészségügyi követelményeknek, ezért is vált szükségessé egy modernebb megépítése, melynek munkálatai nemrég kezdődtek el – tudtuk meg Máthé Istvántól, a tanintézmény igazgatójától, aki hozzátette, elkészülte után az új létesítmény nemcsak a teremben tornázó diákokat fogja kiszolgálni, hanem a tavaly kialakított gyeppályán sportolókat is. Tervek szerint az új épület alapterülete száz négyzetméter lesz, eddig az alapozás történt meg, jelenleg pedig a folytatáshoz szükséges engedélyekre várnak, amelyek ha idejében megérkeznek, akkor már télig befejeződhetnek a munkálatok. A tervezésnél egyébként szempont volt, hogy az új öltözőkbe közvetlenül az iskolából lehessen majd átjárni.
Máthé István kifejtette, az önkormányzat 130 ezer lejt különített el a projektre, ez az összeg viszont csak az alapanyagok árát fedezi, ezért úgy döntöttek, hogy az iskola tanárait és a szakoktatásban részesülő diákokat is bevonják a munkálatokba. Ennek nyomán, a kötelező háromhetes gyakorlati időszak alatt a tanulók elkészítették az öltözőkben nélkülözhetetlen padok lábait, de az épület alapjának kialakításában is segédkeztek. „Természetesen szaktanári felügyelet mellett dolgoztak a gyerekek, ez pedig a későbbiekben is így fog történni. A komolyabb munkákban csak segédkezni engedjük őket, ezeket önkéntes oktatók, illetve az iskola alkalmazásában lévő szakemberek végzik. Szerencsére munkatársaink között van olyan, aki ért az ácsmunkához, illetve olyan is, aki a kőművesszakmához, ráadásul vízszerelőt sem kell külön hívnunk. A felsoroltaknak köszönhetően külsős cég bevonása nélkül tudunk dolgozni” – magyarázta az igazgató, aki szerint azért is jó a gyerekek bevonása az építkezésbe, mert ezáltal élesben is kipróbálhatják az iskolában elsajátítottakat, ráadásul – remélhetőleg – jobban is fognak vigyázni az öltözőre.
Az igazgató szerkesztőségünknek elmondta, mintegy háromszáz diák tanul az iskolában, ahol egyebek mellett természettudományok, turisztika, faipar, mechanika és vendéglátás terén folyik az oktatás. Ezenkívül intézményükhöz tartozik a velük egy udvaron lévő Tamási Áron Általános Iskola, további háromszáz tanulóval. A tanintézet vezetője szerint ez a magas létszám is indokolttá teszi az öltöző megépítését. Mint megtudtuk, a szakközépiskolában csökkentett látogatású tagozat is van, ahova azok iratkoznak be, akik munka mellett szeretnének érettségi diplomát szerezni. Ők havonta egy héten át, délutánonként sajátíthatják el a tananyagot. Máthé kiemelte, olyannyira népszerű a képzés, hogy a székelyföldi diákok mellett Magyarországról is érkeznek tanulók.
Bontani kellett
Új illemhelyiséget fognak kialakítani az iskola lány diákjainak, ugyanis az építkezés miatt le kellett bontani a régit, mivel csak azon keresztül tudták megoldani, hogy az épületből át lehessen majd járni az új öltözőbe – mondta el Máthé István. Mindemellett a tanintézmény udvarán is dolgoznak, egy részét térkövezik, hogy az elkövetkezőkben legyen egy olyan hely, ahol megtarthatják a végzősök kicsengetését.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!