Negyvenéves az udvarhelyi Eszterlánc napközi

•  Fotó: Dávid Anna Júlia

Fotó: Dávid Anna Júlia

Feltörtek az emlékek a székelyudvarhelyi Eszterlánc Napközi Otthon korábbi alkalmazottaiból azon a csütörtöki kötetlen beszélgetésen, amelyet a napközi megalakulásának negyvenedik évfordulója alkalmából rendeztek meg. Az intézmény vezetősége harminc korábbi alkalmazottat hívott meg az ünnepségre, köztük olyanokat is, akik több évtizedes munka után onnan mentek nyugdíjba.

Dávid Anna Júlia

2016. június 23., 16:112016. június 23., 16:11

„Nem egy kinevezést kaptam, hanem egy stafétát vettem át” – fogalmazott Koncz Melinda, a napközi igazgatónője, hiszen ő elődei munkáját folytatta, ezért tartotta fontosnak visszahívni a régi munkaközösséget. A nagycsoportosok rövid köszöntő műsorral készültek az ünnepségre, majd a régi és új alkalmazottak közösen megtekintették az évek során átalakult épületet, bejárták a tanintézet termeit és megnézték a csoportokat. Ezt fényképnézegetéssel egybekötött beszélgetés követte. Az ünneplés egyébként folytatódik, péntekre családi napot terveztek.

Ivácsony Zsuzsa korábbi igazgatónő harmincnégy évig dolgozott a napköziben, elmondása szerint amint belépett az udvarra, úgy érezte, mintha nem is hagyta volna abba a munkát. „Jó érzés azt látni, hogy jó kezekben van a napközi” – mondta el lapunknak. Látja a gyermekeken is, hogy örömmel vesznek részt a műsorban, az előadáson azt érezte, ő maga is szívesen ismét közéjük állna.

A napközi indulásáról beszélgettünk Bíró Edittel, aki a kezdetektől harminc évig volt könyvelője a tanintézetnek, valamint Gáspár Vilma raktárossal és Sebesi József adminisztrátorral, akik több mint huszonöt évig dolgoztak ott. Mindhárman örömmel fogadták el a meghívást, hiszen a hosszú évek alatt nagyon jó munkaközösség alakult ki, tisztelték egymást, és a rendszerváltás előtti nehéz időkben is jól együtt tudtak dolgozni. „Vegyes érzések vannak bennem. Egyik az öröm, hogy milyen szépen fejlődött a napközi, és van egy kesernyés nosztalgia is, hogy mennyire eltelt az idő” – fogalmazta meg Bíró Edit. Örülnek, hogy ilyen jól felszerelt most a napközi, hiszen a kezdetekben még a környező gyáraktól kértek mindenféle játékra alkalmas eszközt, például a cérnagyárból kaptak orsót.

„Ideadtak vagy három kiló alumíniumkulcsot, egy koszos épületet tele malterrel, s két hetet kaptunk, hogy rendbehozzuk a nyitásig” – emlékezett vissza a kezdetekre Sebesi. „Mindennap kijártunk a szekérrel sorba állni a gyermekeknek ennivalóért” – fűzte hozzá Gáspár Vilma. Az udvar fáit is ők ültették, amelyek azóta hatalmasra nőttek.

A napközi történetéről
A székelyudvarhelyi 15-ös számú napközi otthont 1975-ben nyitották meg. A 240 férőhelyes napközi és a 100 férőhelyes bölcsődei épület a város ipari zónájában található. Kezdetben a mellette lévő Cérnagyár tulajdona volt, később a város tulajdonába került. 2000-ben vette fel az Eszterlánc nevet, és akkor jegyezték be az Eszterlánc Alapítványt is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés