Mentőszolgálat: új rendszer az átláthatóságért

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Bár idén is jó évet zárt a Hargita Megyei Mentőszolgálat, fontosabb változások – főképp felszereltség terén – csak jövőtől várhatók.

Molnár Rajmond

2015. december 21., 10:372015. december 21., 10:37

„Azt mondhatom, hogy idén a terveink megvalósúltak” – fogalmazott Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója. Kihangsúlyozta: folyamatban van egy licit, amely révén új, korszerűbb mentőautókat kaphatnak, továbbá jelenleg az autókba érintőképernyős táblagépek felszerelése és beüzemeltetése zajlik, így jövő évtől új – remélhetőleg átláthatóbb – rendszerben lesznek nyilvántartva a szolgálat ellátott betegei, és a mentőautókban a pácienseken elvégzett beavatkozások rögtön továbbítódnak majd a kórházak sürgősségi osztályaira.

A mentőszolgálat vezetője kiemelte, az utóbbi években a szolgálat folyamatosan fejlődött. „Az autóparkunk fiatalodott, javult a járműveink felszereltsége, ugyanakkor nőtt a kiváló szaktudással rendelkező fiataljaink száma is” – részletezte Péter. Hozzátette, amióta 2013-ban a mentőszolgálat az egészségügyi minisztérium hatáskörébe került, és nem a megyei biztosítópénztártól kapja a pénzt, nincs gond a fizetésekkel sem, és a betegek ellátásához szükséges fogyóanyagra is zökkenőmentesen kapják a pénzt.

„Az országos átlaghoz képes, biztonságosabb megyében élünk” – mondta. „Hargita megyében más megyékhez képest több mentőpont van, szám szerint tizenhat, amellyel hamarabb el tudjuk látni a sürgősségi eseteket, mint más, esetenként jóval kisebb létszámú megyékben.”

„Jövőtől is arra törekszünk, hogy amit elvárnak tőlünk, azt teljesíteni tudjuk. Időben helyszínre érkezhessünk, és jó szakmai hozzáállással azt tegyük, amire felesküdtünk” – vetítette előre a jövővel kapcsolatban a mentőszolgálat igazgatója.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés