Megszerettetnék az iskolát az iskolakerülőkkel

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Október második felében, de legkésőbb novemberben elkezdődik az a hátrányos helyzetű gyermekeket felzárkóztató iskola utáni program, amelyet a Gyulafehérvári Caritas tervez beindítani. Hargita megyében tizenkét helységben, településenként huszonnégy gyermekkel foglalkoznak majd.

Dávid Anna Júlia

2016. augusztus 31., 14:262016. augusztus 31., 14:26

A Gyulafehérvári Caritas, partnerségben a Babeş–Bolyai Tudományegyetemmel, valamint három megye szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóságaival dolgozta ki a programot, a projekt finanszírozói már aláírták az anyagi hozzájárulásra vonatkozó szerződéseket. A tavaly elindított, hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért létrejött kezdeményezés során Maros, Hargita és Kovászna megye húszezernél kevesebb lakosú kistelepüléseinek az átfogó feltérképezését végezték el a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszékének munkatársai. A kutatás során a szegénységet és a kirekesztéssel szembeni veszélyeztetettséget mérték fel. Kiderült, hogy a legnagyobb kockázatot az jelenti, ha a gyerekek kimaradnak az iskolából – mondta el lapunknak korábban Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója, hozzáfűzve, azokat a településeket tudják munkájukkal támogatni, amelyek partnerek ebben.

A települések helyi önkormányzatainak többsége is vállalja a projekt ráeső részének lebonyolítását, jelenleg a megyei önkormányzat keresi a jogi megoldásokat, hogy beszálljon a projektbe – tájékoztatott Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője, a projekt koordinátora. Székelyudvarhelyen, a Budvár utcai szociális központban újraindítják, máshol teljesen új programot alakítanak ki, így iskola utáni foglalkoztatás lesz Etéden, Siménfalván, Székelyderzsben, Nagygalambfalván, Újszékelyen, Zetelakán, Korondon, Sófalván, Csíkszentdomokoson, Csíkszentimrén és Maroshévízen is. Településenként 24 gyermekkel foglalkoznak majd.

A program fő célja az iskolai oktatásba való beilleszkedés elősegítése, hiszen a hátrányos helyzetű gyermekek integrációjában kulcsszerepe van a nevelésnek, oktatásnak – fogalmazta meg a projektfelelős. Éppen ezért a gyerekek kiválasztására közös módszert dolgoznak ki a tanítókkal és tanárokkal. Talán ezért is jobb, hogy a program nem a tanévvel egyszerre indul – mondta Ludescher László. Október második felétől, legkésőbb novembertől a teljes tanévben heti négy nap vehetnek részt a gyermekek ezeken a délutáni foglalkozásokon. Ilyenkor ételt kapnak, majd tanulhatnak. Nemcsak az iskolai felzárkóztatás a cél, hanem a gyermekek képességeinek és készségeinek fejlesztése is, így az oktatók mellett szociális munkást, pszichológust és gyógypedagógust is bevonnak a munkába. Körülbelül harminc munkatárs dolgozik majd a programban, többségük részmunkaidős alkalmazással – tudtuk meg.

A legtöbb településen az iskolák tantermeiben lesznek a foglalkozások, máshol az önkormányzatok segítenek ebben, ugyanakkor néhány településen még keresik a megfelelő helyet. A program kidolgozói nagyon fontosnak tartják, hogy a helyi tanintézmények szociálisan érzékeny munkatársait is bevonják. Ezekben a falvakban nagyon sok gyermek él, akár hat-nyolc testvérével együtt, tanulásra nem megfelelő körülmények között – mondta el Ludescher László. Az iskola és a helyi önkormányzatok dokumentációi alapján nem nehéz felderíteni, hogy melyek azok a családok, ahol valóban szükség van segítségre. Sok olyan család is van, amely egyáltalán nem tartja fontosnak a gyermekek iskoláztatását, így a szülőknek is szerveznek programokat, ezért a projektben olyan szakember is részt vesz, aki velük tartja majd a kapcsolatot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés