Hatvanöt éves véndiák-találkozót tartottak a hajdani képzősök

A véndiákok a hatvanadik évfordulóra megszervezett találkozó után eldöntötték, hogy ezentúl minden esztendőben találálkoznak, azonban sokan közülük úgy érzik, hogy az idei 65. az utolsó volt. 1951-ben negyvennyolcan végeztek a mostani Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium épületében, a jelenlegi Benedek Elek Pedagógiai Líceumban az akkori gyakorló iskola volt. Kissé nehezményezték is, hogy találkozóikat nem tarthatják a régi képző impozáns épületében. „Nagyon összetartó osztály volt, most is tudunk egymásról. Az utóbbi években tizenegyen, tizenketten vesznek részt a találkozókon, nyolcuk egészségi állapota miatt nem utazhat, velük telefonon beszélünk” – mondta Prázsmári Olga 84 éves véndiák. Hétfőn az udvarhelyiek mellett Marosvásárhelyről, Csíkszeredából, Szászrégenből és még Magyarországról is érkeztek hajdani képzősök.

„Csupa szép emlékeink vannak a tanítóképzőről és tanárainkról. Nagy volt a szigorúság és a fegyelem, csak nevelővel lehetett kimenni az épületből. Volt ünnepi és iskolai egyenruhánk, azt viseltük, amikor a Kossuth utcában korzóztunk egyik oldalon le, a másikon fel, majd kezdtük elölről” – emlékezett vissza Heming Lídia 87 éves nyugdíjas tanítónő. „Fegyelem volt, de a legtöbbünknek volt udvarlója” – szólt közbe mosolyogva az egyik volt osztálytárs, Nagy Aranka. „A mellettünk lévő fiúkollégium diákjaival az ablakon keresztül néztük egymást. Lógásról szó sem volt, azonban kérésre kiengedtek. A tornaórákat az udvaron tartottuk, és különböző iskolai rendezvényeken ismerkedtünk a gimnázium diákjaival” – mesélte Balogh Elza, aki a képző elvégzése után Csíkszeredában tanított.

Az egyetemen való továbbtanulás abban az időben nagy dolog volt, hiszen amellett, hogy nem kevés pénzbe került, külön iskolai engedély kellett hozzá. Az évfolyamról csupán ötüknek adatott meg ez a szerencse, pedig a jelenlévők szerint többüknek is lett volna képessége. „Az egyetem első éve szörnyű volt, sok mindent be kellett pótolni. A képzőben csupán heti két óra matek volt, csak én tudom, milyen nehéz volt” – emlékezett vissza a 85 éves Máthé Márta, aki Kolozsváron matematikatanári diplomát szerzett, majd a szászrégeni diákokat tanította nyugdíjazásáig.

A negyvennyolc leendő tanítónő egy része a második világháború idején, 1944-ben iratkozott be a képzőbe. Közülük a legidősebbek 1928-ban, a legfiatalabbak 1933-ban születtek. Nem volt szigorú életkori szabályozás az iskola kezdésére, azonban a négy elemi után négy év polgárit vagy gimnáziumot kellett végezni ahhoz, hogy beiratkozhassanak a négyéves tanítőképzőbe. Mivel itt gimnáziumi oktatás is volt, csak azoknak kellett a képzőbe felvételizniük, akik az elemi elvégzése után más iskolában tanultak. A háború alatt is rendszeres oktatás folyt, azonban a tanévet lerövidítették: októbertől április végéig tartott.