
Fotó: Barabás Ákos
A székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceumban tartották meg 65 éves véndiák-találkozójukat az 1951-ben érettségizett tanítóképzősök. Hétfőn tizenketten gyűltek össze az alma materben, és meséltek a hajdani időkről.
2016. július 05., 13:502016. július 05., 13:50
A véndiákok a hatvanadik évfordulóra megszervezett találkozó után eldöntötték, hogy ezentúl minden esztendőben találálkoznak, azonban sokan közülük úgy érzik, hogy az idei 65. az utolsó volt. 1951-ben negyvennyolcan végeztek a mostani Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium épületében, a jelenlegi Benedek Elek Pedagógiai Líceumban az akkori gyakorló iskola volt. Kissé nehezményezték is, hogy találkozóikat nem tarthatják a régi képző impozáns épületében. „Nagyon összetartó osztály volt, most is tudunk egymásról. Az utóbbi években tizenegyen, tizenketten vesznek részt a találkozókon, nyolcuk egészségi állapota miatt nem utazhat, velük telefonon beszélünk” – mondta Prázsmári Olga 84 éves véndiák. Hétfőn az udvarhelyiek mellett Marosvásárhelyről, Csíkszeredából, Szászrégenből és még Magyarországról is érkeztek hajdani képzősök.
„Csupa szép emlékeink vannak a tanítóképzőről és tanárainkról. Nagy volt a szigorúság és a fegyelem, csak nevelővel lehetett kimenni az épületből. Volt ünnepi és iskolai egyenruhánk, azt viseltük, amikor a Kossuth utcában korzóztunk egyik oldalon le, a másikon fel, majd kezdtük elölről” – emlékezett vissza Heming Lídia 87 éves nyugdíjas tanítónő. „Fegyelem volt, de a legtöbbünknek volt udvarlója” – szólt közbe mosolyogva az egyik volt osztálytárs, Nagy Aranka. „A mellettünk lévő fiúkollégium diákjaival az ablakon keresztül néztük egymást. Lógásról szó sem volt, azonban kérésre kiengedtek. A tornaórákat az udvaron tartottuk, és különböző iskolai rendezvényeken ismerkedtünk a gimnázium diákjaival” – mesélte Balogh Elza, aki a képző elvégzése után Csíkszeredában tanított.
Az egyetemen való továbbtanulás abban az időben nagy dolog volt, hiszen amellett, hogy nem kevés pénzbe került, külön iskolai engedély kellett hozzá. Az évfolyamról csupán ötüknek adatott meg ez a szerencse, pedig a jelenlévők szerint többüknek is lett volna képessége. „Az egyetem első éve szörnyű volt, sok mindent be kellett pótolni. A képzőben csupán heti két óra matek volt, csak én tudom, milyen nehéz volt” – emlékezett vissza a 85 éves Máthé Márta, aki Kolozsváron matematikatanári diplomát szerzett, majd a szászrégeni diákokat tanította nyugdíjazásáig.
A negyvennyolc leendő tanítónő egy része a második világháború idején, 1944-ben iratkozott be a képzőbe. Közülük a legidősebbek 1928-ban, a legfiatalabbak 1933-ban születtek. Nem volt szigorú életkori szabályozás az iskola kezdésére, azonban a négy elemi után négy év polgárit vagy gimnáziumot kellett végezni ahhoz, hogy beiratkozhassanak a négyéves tanítőképzőbe. Mivel itt gimnáziumi oktatás is volt, csak azoknak kellett a képzőbe felvételizniük, akik az elemi elvégzése után más iskolában tanultak. A háború alatt is rendszeres oktatás folyt, azonban a tanévet lerövidítették: októbertől április végéig tartott.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!