Gyermekek mellett az ember nem vénül annyira

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Kitüntetéssel hálálta meg Balla Árpád nyugalmazott gyermekgyógyász főorvos több évtizedes munkáját a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság. A díjátadás után beszélgettünk a szakemberrel, aki életét a gyermekek egészségének szentelte. Becslése szerint több mint száztízezer kis pácienst gondozott.

Veres Réka

2016. április 06., 20:012016. április 06., 20:01

2016. április 06., 21:382016. április 06., 21:38


– Mi késztette rá, hogy orvosi pályára lépjen?

– Már gyerekkoromban elhatároztam, hogy orvos leszek, ehhez vonzódtam. Lettek volna más lehetőségeim is, még az ötvenes években felkértek, hogy filmtechnikai mérnöknek menjek el Leningrádba. Noha mindent fizettek volna, mégis lemondtam a lehetőségről, mert orvos akartam lenni, így itthon maradtam, és ezt végeztem el.

– Miért éppen a gyermekgyógyászatot választotta?

– Annak idején harmadév után a felvételiző orvostanhallgatók három szakra iratkozhattak be: az általános orvosira, a közegészségügyre vagy a gyermekgyógyászatra. Hogy őszinte legyek, nem én jelentkeztem a gyermekgyógyászatra, hanem oda osztottak be. Elfogadtam, mert akkoriban hatodik év után egyet gondoltak, és a végzősöket elvitték katonai orvosoknak. Én nem szerettem a katonaságot, szabad életre vágytam, hiszen szabad székely vagyok. Nem is bántam meg, mert a gyermekek mellett az ember nem vénül annyira, mint felnőttek között.

– Voltak kihívások a pályafutása alatt?

– Abban az időben nem volt olyan könnyű dolgozni. A Ceaușescu-rendszerben nehézkes volt a gyógyszerellátás, nagy szigorúság volt, ha egy csecsemő meghalt, el kellett számolni szóban és írásban is. Amikor Udvarhelyre kerültem, a csecsemőhalandóság 44 ezrelék volt, azaz ezer csecsemőből negyvennégy halt meg, nyugdíjazásomkor pedig 10 ezrelék alatt volt ez az arány.

– A nehézségek ellenére mi volt az, ami miatt mégis kitartott?

– Természetemből adódott, hogy mindig az újat szerettem. Édesanyám is mindig az újat szerette, mindig az újat olvastuk. Angolkórból doktoráltam, Udvarhelyen nagyon sok eset volt, nem is gyógyultak rendesen a betegek, ezért kezdtem el tanulmányozni a betegséget. Kimutattuk, hogy magnéziumhiány is okozhatja, így azzal is nagyon jól lehet kezelni.

– Amellett hogy főorvos volt, rengeteg kutatást is végzett. Miért nem elégedett meg csak az egyikkel? Nem lehetett könnyű akkoriban a kutatás...

– Nem is volt, ennek ellenére számos tanulmányt készítettünk a megyében, egyebek közt a normál vérnyomást tanulmányoztuk, ezenkívül a 0–6 éves gyerekek fejlődési adatait rögzítettük, néhány éve pedig az udvarhelyi és keresztúri gyerekek túlsúlyosságát mértük fel, több mint nyolcezer esetet vizsgálva meg. Ennek eredménye nagyon jó volt, a nemzetközi átlagértékek alatt helyezkedett el. Nem tudom, mennyit módosult azóta, sajnos a világ gyorsan változik, ezzel együtt pedig a táplálkozás is.

– Brassóban született, de 1960 óta Udvarhelyen él. Mi a véleménye a városról, miért maradt végül itt?

– Feleségemék itt laktak, így ide költöztünk. Nehezen szoktam meg, mert kicsi város, én meg mindig a nagyvároshoz voltam szokva. De jó város, összetartó és nagyon kulturált. Lehet haladni, a közösség támogatja az ember munkáját, ez nagyon fontos ahhoz, hogy az ember tudjon tevékenykedni.

– Több mint ötvenéves pályafutásából mi az, ami a legnagyobb örömet jelentette?

– Az egész, a gyerekek. Több mint 114 ezer gyereket gondoztam. Sajnos volt olyan is, amikor sokat aggódtam, noha a gyermekgyógyászat másik előnye, hogy a gyermekeknek nagy gyógyhajlamuk is van.

– Gondolom, rengeteg útmutatást adott a szülőknek az évek során. Mi lenne az az időtálló tanács, amelyre ma is hallgathatnak?

– Rengeteget változott a világ, minden teljesen más, de mindig aktuális marad a helyes gondozás, táplálás és nevelés, valamint a higiénia biztosítása.

– Egyszer azt mondta egy interjúban, hogy a munka a szenvedélybetegsége. Annak ellenére, hogy két hét múlva 84 évet tölt, rengeteg energiája van, mai napig sem állt meg a munkával. Mi a titka, honnan ennyi energia?

– Nincs titok, így születettem. A család is támogatott mindvégig, otthon elvégezték a munkát, nem kellett arra is gondolnom. A munkatársak is nagyon jók voltak, ők is folyamatosan segítettek.

– Mit tervez a jövőre?

– A jövő mindig attól függ, hogy miként alakul az ember élete. Ha élek és jó erőben leszek, legalább olyanban, mint most, akkor szeptember 10-én megrendezzük a Pápai Páriz Ferenc-díjak átadását, idén az orvostudós halálának 320. évfordulója alkalmából ünnepi tudományos ülést tartunk, jövő márciusban pedig újabb családorvosi továbbképző konferenciát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés